Szia!

Mi volt a szipojfelkelés alapvető oka? Az angol gyarmatosítás.
Mi volt a szipojfelkelés közvetlen oka? Az angolok a hindukat vallási szokásaik megsértésére akarták

Itt van részletesen
A szipojlázadás az Indiában 1600 óta folyamatosan hegemóniát szerző és a 19. század közepére már a tényleges hatalmat birtokló Brit Kelet-indiai Társaság, ezzel együtt a gyarmati uralom elleni felkelés, amely 1857. május 10-én tört ki a gyarmati hadsereg indiai katonái (a szipojok) részvételével. Az elsősorban India északi, központi területein terjedő felkelés során a lázadók elfoglalták a fővárost, Delhit és az utolsó mogul császárt, II. Bahádur mogul sahot tették meg szimbolikusan vezetőjüknek. Az angolok az ország más területeiről verbuvált bennszülött csapatok támogatásával egy év alatt fokozatosan visszahódították a lázadók által birtokolt területeket és elrettentő erejű megtorlást hajtottak végre nemcsak a felkelőkön, hanem a civil lakosságon is. Az ekkor már névleges Mogul Birodalom végső felszámolása is a lázadás leveréséhez köthető, melynek eredményeként India a brit korona gyarmatává vált. Viktória brit királynő 1877-ben India császárnőjévé nyilvánította magát. A brit birodalom ékköveként aposztrofált indiai gyarmatbirodalom a lázadás leverését követően még kilencven éven át regnált, míg India 1947-ben elnyerte függetlenségét.
A szipojlázadás Indiában, mint India első függetlenségi háborúja, „nagy lázadás”, „indiai lázadás”, „1857-es felkelés” néven is ismert.
Előzmények
A gyapot, selyem, kávé, tea, indigó kivitelére alakult Brit Kelet-Indiai Társaságot angol kereskedők alapították, akik számára 1600-ban I. Erzsébet királyi adománylevélben biztosított kereskedelmi előjogokat a kelet-indiai térségre. Kezdetben a jávai Bantam, illetve a gudzsaráti Szúrat városában alapítottak telepeket akkor még a Holland Kelet-indiai Társasággal közösen, a portugál és spanyol hasonló társaságok ellenpólusaként. 1623-as években azonban ez a kapcsolat megszakadt, és az angolok elsősorban Indiára koncentráltak, ahol az 1630-as évektől kezdve a mogulok jelentős kedvezményeket biztosítottak számukra. A Kalkuttát, Bombayt és Madrászt központjának kijelölő társaság így fokozatosan növelte befolyását a szubkontinensen, erődítményeket emeltek, katonaságot toboroztak, akiket aztán európai tisztekkel képeztettek ki és modern európai fegyverekkel láttak el. A kereskedőcégből a Társaság igazi hatalommá fejlődött, megszerezve az ehhez szükséges kormányzati és katonai előjogokat is, így a helyi közigazgatásban és a hadseregben jelentős súlyt képviselt, és pozícióinak védelmére a helyi lakosokból verbuvált katonákból (szipojokból) magánhadsereget is fenntartott. Államot hoztak létre az államban, így elkerülhetetlenül konfliktusforrássá váltak a helyi politikában. Beavatkoztak a helyi ügyekbe, és a kisebb helyi fejedelmek és hatalmi központok között egyfajta igazságosztóként léptek fel.

A moguloktól 1717-ben kapott adómentesség birtokában helyzeti előnyével kiszorította a rivális franciákat és hollandokat, ezzel a társaság egyeduralkodó lett a térségben. 1757-ben Bengália is közvetlenül irányítása alá került, miután a mogulokkal ellenséges indiai uralkodók támogatásával és alvezéreit korrumpálva a palási csatában legyőzték a mogul alkirályt. 1764-ben már közvetlenül a mogul szultán seregeivel ütköztek meg; őt Buxarnál vertek le. Ekkor kapták meg a mogul császártól az adószedés jogát három államban (Bengál, Bihár, Orisza). Az angolok területei a hétéves háború után tovább gyarapodtak, gyarmati kormányzatot szerveztek, amit az 1773-as és 1784-es törvény London ellenőrzése alá helyezett. A Társaság katonai, politikai szolgálataival gazdaságilag lekötelezte a helyi hatalmasságokat, akik fokozatosan átengedték a tényleges hatalmat, és a 18. század végére már ténylegesen a Társaság kormányozta ezeket a területeket.

Hogy az Indiában termesztett ópiumot Kínába exportálhassa, kirobbantotta és megnyerte a két ópiumháborút.

Kegyetlen kormányzati módszerekkel párosult profitéhsége miatt a Társaságot terheli a felelősség az 1770–1773-as, milliós áldozatokkal járó bengáli éhínségért.

Miután az idegen hatalom ellen felkelt maráthák 1803-ban vereséget szenvedtek az angoloktól, a Társaság terjeszkedésének már csak a független Pandzsáb szabott határt. Annak 1848-as megszállása után Indiát gyakorlatilag már a brit gyarmatbirodalom részének tekintették.

Kisebb elégedetlenségek, felkelések az indiai hadseregben már a 19. század kezdetén voltak. 1806-ban Madrászban a brit típusú katonai egyenruhák bevezetése ellen lázadtak fel a szipojok, 1824-ben a bengáli gyalogosok tagadták meg a külszolgálatot. 1844-ben a zsold szűkössége robbantott ki felkelést.

A tizenkilencedik század első felében ellenállás bontakozott ki az angol fennhatóság ellen a muszlimok közt is. A szélsőséges vahhabita Szajjid Ahmed (1783–1831) vallásháborút hirdetett az angolok ellen. Leverésére a főként szipoj katonákból álló Bengáli Hadsereget (Bengal Army) küldték ki, de azt „megfertőzték” Szajjid Ahmed lázadó nézetei.