1. Virgázó középkorban Magyarország

Többéves trónviszály után, 1308-ban az Anjou-házból származó I. Károly (más néven Károly Róbert) lett a magyar király. Legyőzte a kiskirályokat és megszilárdította hatalmát. Intézkedéseivel erősítette az ország gazdaságát és a király katonai erejét. A királyi kincstár bevételeit új adókkal növelte meg. Külpolitikája is eredményes volt. jó kapcsolatokat épített ki a cseh és lengyel királlyal.

Károly fia, Nagy Lajos háborúkkal igyekezett hatalmát növelni. Több területet befolyása alá vont, s lengyel királlyá is megkoronázták. 1351-ben törvényeket hozott a kisebb nemesek védelmére.

Utóda, Luxemburgi Zsigmond megszerezte a cseh trónt, valamint a császári koronát is. Kénytelen volt a bárók egy csoportjával együtt kormányozni. Zsigmond Magyarország déli részén végvárrendszert épített ki a török feltartóztatására.

A török ellen Hunyadi János vette fel a harcot eredményesen. Egy időben kormányzóként vezette az országot. Hunyadi támadó hadjáratokkal igyekezett a törököt távol tartani határainktól, de a legnagyobb győzelmét 1456-ban Nándorfehérvár védelmében aratta.

Hunyadi János fia, Mátyás király idején élte virágkorát a középkori Magyarország. Mátyás új adókkal növelte a kincstár bevételeit. Erős zsoldos hadsereget szervezett. A király udvarában itáliai mintára elterjedt a humanista kultúra, a reneszánsz művészet.

Mátyást a Jagelló-családból származó uralkodók követték a trónon. Ismét meggyengült a királyi hatalom. Reménytelenné vált a török elleni védekezés. A Dózsa György vezette parasztháború is gyöngítette az országot.

1526-ban Mohácsnál a magyar hadsereg súlyos vereséget szenvedett a szultántól. A király is meghalt a csatatéren.

2. Károly Róbert uralkodása

IV. Béla halála után az Árpád-ház még három uralkodót adott az országnak. Az Árpádok utolsó harminc évében a magyar királyság egyik legsúlyosabb válságát élte át: a királyi hatalom tekintélye folyamatosan csökkent, a valódi uralom a tartományurak, oligarchák kezébe került. (Oligarchia, görög, 'kevesek uralma', oligarcha, 'tartományúr, kiskirály'.)

A tartományúri hatalom kialakulását a királyi vármegyék II. András által történő eladományozása indította el. A tatárjárás után ösztönzött várépítés ugyancsak erősítette a bárói családok helyzetét. A 13. század végén valóságos versenyfutás alakult ki a főurak között: 1270 és 1310 között 112 új vár épült, ebből 82-t főúri családok emeltek! A főnemesség egyre kisebb körré szűkült. A nagyurak arra törekedtek, hogy lehetőleg egymás melletti várakat szerezzenek maguknak, és összefüggő óriásbirtokot hozzanak létre. Ezt akár nyers erőszak útján is keresztülvitték: fegyverrel törtek rá mások birtokára, és “vételre vagy cserére” bírták annak tulajdonosát.

Károly Róbert
Károly Róbert
1301-ben, III. András elhunytával kihalt az Árpád-ház fiága. Az elkövetkezendő éveket interregnumnak, vagyis uralkodó nélküli állapotnak is szokták nevezni, holott ekkor három királyjelöltje is volt az országnak, az Árpádok leányági leszármazottai ugyanis bejelentették igényüket a magyar trónra. A trónért folyó küzdelemben az volt a kérdés, hogy a trónkövetelők milyen külföldi támogatókat tudnak maguk mögött, valamint az, hogy a tartományurak kinek a pártjára állnak.

A tartományurak egy része a cseh Vencelt támogatta, a másik jelölt, Ottó bajor herceg nehezen talált pártfogókra. A harmadik jelölt a nápolyi származású Anjou Caroberto volt. Károlyt kezdetben csak a dalmáciai és délvidéki urak támogatták. Egyik fő híve, az esztergomi érsek 1301-ben egy alkalmi koronával megkoronázta. Károly mellett szólt, hogy a pápa az Anjouk uralmát támogatta Magyarországon, ezért a magyar főpapság többsége Károly mögött sorakozott fel. Ennek hatására egyre több tartományúr ismerte el Károly hatalmát, amiben döntő szerepe volt a pápa Magyarországra érkező követének, Gentilis bíborosnak, aki egyházi átokkal fenyegette meg a Károly hatalmát elismerni vonakodókat. A bíboros diplomáciai sikerét jelentette, hogy a magyar főurak 1308-ban Károlyt királlyá választották, a következő évben pedig másodszor is megkoronázták. Csakhogy ez a koronázás sem felelt meg a szokásjognak, hiszen a Szent Korona még mindig Kán Lászlónál volt, aki csak a bíboros újabb egyházi fenyegetésére volt hajlandó kiadni azt. Így került sor Károly harmadik koronázására 1310-ben Székesfehérvárott immár a Szent Koronával. Ez véglegesen törvényesítette Károly hatalmát.

A pápai legátus találkozott az ország legnagyobb tartományurával, Csák Mátéval, akinek “hűsége” nem bizonyult tartósnak, ezért a bíboros kiközösítette őt az egyházból. De ez sem oldotta meg a helyzetet, Károly koronás király volt ugyan, de hatalma nem terjedt ki az ország egész területére. A döntés a fegyvereké maradt. Károly uralkodásának első fele az oligarchák hatalmának felszámolásával telt el, a harc egészen Csák Máté haláláig (1321) tartott.

Északkelet-Magyarország ura, Aba Amadé Károly hívének számított. A nagyúr viszályba keveredett Kassa városával, és egy összetűzés során a városban életét vesztette. Amadé fiai a város ellen készültek, a király pedig Kassa pártjára állt. A nagy erőpróbára Aba Amadé fiai, az őket támogató Csák Máté serege és a király hada közt 1312-ben került sor a Kassa melletti Rozgonynál, a csatában a király erői kerekedtek felül. Az uralkodó számíthatott az egyház, valamint az oligarchák hatalmaskodását egyre nehezebben tűrő városi polgárok és köznemesek támogatására. Károly lassan, egyenként számolta fel a tartományuraságokat, Csák Máté országának szívébe azonban nem sikerült eljutnia. A szembenállást a tartományúr halála oldotta meg, ami után a királyi csapatok ellenállás nélkül foglalták el “Mátyusföldet”.

Károly a hosszú küzdelemben mellette végig kitartó urakat bőkezűen megjutalmazta. A király törekvése az volt, hogy olyan új arisztokráciát emeljen maga mellé, amely támogatja az Anjou-dinasztia céljait. Ezt az elképzelését nem kísérte ugyan teljes siker, de az új arisztokrácia mintegy 40%-a így is olyan nemzetségek tagjaiból került ki, akik korábban politikai szerephez nem jutottak, gyakran a köznemesség soraiból emelkedtek fel. Ilyen családok voltak a Lackfiak, a Garaiak, az Újlakiak, a Szécsényiek és a Cudarok.

3. Hunyadi Mátyás uralkodása

Hunyadi János halála után (1456) a Hunyadi-család irányítását László vette át. A király kegyeltje, Cillei Ulrik ekkor látta elérkezettnek az időt, hogy véget vessen a Hunyadi-család hatalmának, ám Cilleit a Hunyadi-hívek Nándorfehérváron meggyilkolták. László király ígéretet tett, hogy nagybátyja haláláért nem áll bosszút, később azonban a Hunyadi-testvéreket elfogták, Lászlót összeesküvés vádjával kivégezték, Mátyást pedig az uralkodó fogolyként Prágába vitte. A feldühödött Hunyadi-párt már a fegyveres leszámolásra készült, amikor V. László váratlanul elhunyt, ezzel a cseh és a magyar trón is megüresedett.

Mivel V. Lászlónak nem volt gyermeke, ezért megnyílt az út a szabad királyválasztás előtt. Szi lágyi Erzsébet megegyezett Garai nádorral, melynek értelmében a Mátyás királyságát elismerő Garai Lászlónak büntetlenséget ígértek Hunyadi László haláláért, és a megbékélés jegyében Garai Anna kezét Mátyásnak ígérték. A tárgyaláson abban is megállapodtak, hogy az ifjú király mellett Szilágyi Mihály öt évig kormányzóként működik majd. Mátyás azonban még mindig Prágában volt, ahol Pobjebrád György cseh kormányzó “vendégszeretetét” élvezte. Vitéz János megegyezett Pobjebráddal, hogy szabadon engedi Mátyást, ennek fejében Mátyás feleségül veszi majd a cseh kormányzó lányát, Pobjebrád Katalint. Mátyás királyságának már nem volt komoly ellenzője, ennek feltételeképpen viszont két mennyasszonyt is szereztek neki.

A királyválasztó rákosi országgyűlést 1458 januárjában tartották, ahol Szilágyi 15 ezer fegyveressel adott nyomatékot a főurak akaratának. A köznemesség – a hagyomány szerint a Duna jegén állva – nagy lelkesedéssel kiáltotta királlyá Mátyást, aki még ekkor is Prágában tartózkodott. Egy hónap múlva Mátyás hazaérkezett, megkoronázni azonban nem tudták, mert a korona még mindig III. Frigyesnél volt.

Mit vártak a kortársak a 15 éves uralkodótól? Mindenki mást és mást. A főurak azt remélték, hogy a király engedelmes végrehajtója lesz akaratuknak, a köznemesség a főúri csoportok megfékezésére számított. A pápa abban bizakodott, hogy Mátyás folytatni fogja apja törökellenes harcait. Hamarosan azonban mindenkinek csalódnia kellett: az ifjú királynak önálló elképzelései voltak Magyarország kormányzásáról.

4. Milyen következményekkel járt a mohácsi csatavesztés?

A mohácsi csata után az ország fővárosa, Buda, védtelen volt. A király és vele együtt a főnemesség jelentős része meghalt, a további védekezés megszervezése nehézségekbe ütközött. Gyakorlatilag csak az erdélyi, kb. 15 ezer fős had maradt ütőképes Szapolyai János vezetésével, de ő nem vállalta a harcot. A török fősereg szeptember 12-én bevonult a védtelenül hagyott Budára (az udvar Pozsonyba menekült), és csapatai elkezdték a környék kifosztását és felperzselését. Pest lakosságát teljesen kiirtották. Komolyabb ellenállást a Pilismarót mellett összegyűlt kb. 25 ezer fős paraszt- és jobbágysereg tanúsított, amely szekértábort hozott létre, de a jól felfegyverzett törökök hamar szétverték és lemészárolták őket. A tél közeledtével a szultán úgy döntött, hogy csapataival visszavonul Törökországba (1526. október), de közép-európai hódításairól nem szándékozott lemondani: 1529-ben Magyarország középső részén most már zavartalanul áthaladó hadai Bécset is megostromolták, de a várost nem tudták bevenni. Elesett viszont több magyar vár is.
1526 őszén megindult a rivalizálás a koronáért Ferdinánd osztrák főherceg, Habsburg Mária királyné unokatestvére, és Magyarország választott királya Szapolyai János között. Először Szapolyai, majd Ferdinánd is királlyá koronáztatta magát. Fegyveres harcot robbantottak ki a szerbek Cserni Jován vezetésével, akik Ausztria alá adták magukat (Jován annak idején harcolt a mohácsi csatában). 1541-ben az ország három részre szakadt: nyugaton a Habsburgok uralkodtak, akik megszerezték a magyar királyi koronát, keleten Szapolyai János szintén viselte a királyi címet, de elismerte a török fennhatóságot, végül az ország belsejében Budáig nyúló ék alakú területet a törökök (Szapolyai János halála után) végleg megszállták, és pasalikká (Budai vilájet) alakították.
1526-ban, a mohácsi csata után a visegrádi királyi palota berendezését és a koronázási ékszereket elmenekítették a török elől. A fellegvárat sikerült ugyan az odamenekült lakosoknak és szerzeteseknek megvédeniük, de a védtelen palotát mégis érték károk. Ezeket csak Szapolyai János javíttatta ki, amikor 1539-ben, házasságkötése után feleségével, Izabellával itt töltötte a nyarat. Ekkor tartózkodott magyar király utoljára a visegrádi palota falai között. Öt évvel később Visegrád a török kezére került. A vár jelentéktelen török végvár lett, a város lakossága elmenekült, a gazdátlanul maradt palota pedig rombadőlt.

5. Mi a kiskirály? Mi a banderiális? Mi a kapuadó? Mi az úriszék?

Kiskirály: Nagy hatalmú és hatalmával rendszerint visszaélő, önkényeskedő vezető vagy tisztségviselő.

Banderiális: Egy zászló alatt harcoló (katona, csapat). Az ilyen csapat a középkorban a földesúr vezetésével és az ő költségére vonult hadba a király parancsára.

A banderiális katonaságnak nem fizettek zsoldot. Mátyás király nem bízta az ország védelmét a banderiális katonákra, saját sereget tartott fenn.

Kapuadó: Egy adófajta, amit Károly Róbert vetett ki. lényege az volt, hogy ha egy kapun be tudott menni egy szénával jól megrakott szekér, akkor fizetni kellett. többen kijátszották, hogy két háznak egy kaput csináltak csak és így megosztották az adózást. később eltörölték.

Úriszék: A földesúrnak jobbágyai, cselédei, birtoktalan familiárisai felett ítélkező bírósága.