Szia !
Nagy Lajos fogalmazás :
Apjához hasonlóan a második Anjou király, Nagy Lajos is meghatározó uralkodója volt a Magyar Királyságnak. Sikerült megteremtenie azt a belső összhangot, amely az ország gyors fejlődését biztosította.Nagy Lajos Visegrádon született 1326. március 5-én. Apja Károly Róbert, anyja Lokietek Erzsébet lengyel hercegnő volt. Két bátyja, Károly és László korai halálát követően négyéves korában trónörökössé vált. Lajos trónörökösnek kijáró gondos neveltetést kapott. Az ifjú herceget a boroszlói származású udvari pap, Neszmélyi Miklós és Lackfi Dénes ferences rendi barát a politikai, jogi és történelmi ismeretek mellett a hittudományba és a hét szabad művészetbe vezették be. Ez utóbbit a következő tantárgyak alkották: grammatika, dialektika, retorika, aritmetika, geometria, csillagászat és zene. Lovaglásra, úszásra, nyilazásra, vívásra, vadászatra, sakknak megfelelő ostáblázásra és verselésre Drugeth Miklós, Kistapolcsányi Miklós és Poháros Péter tanította. Lajos a magyar nyelv mellett kiválóan beszélt és írt franciául, latinul, olaszul és németül. Szláv nyelvekre nem tanították, amelynek hátrányát később lengyel uralkodóként érzékelte. Nevelői kialakították benne a lovagi készségeket és erényeket. A középkori Nyugat-Európa lovagi történeteit, eposzait, hősi énekeit mind ismerte.Nevelői kialakították Lajos példaképeit is. Ezek híres hősök és lovagok voltak, mint például a világhódító Nagy Sándor, de különösen Szent László. Eszménye az olyan kegyes, széles látókörű uralkodó volt, aki bátorságával, erényeivel, nagylelkűségével tűnt ki, aki pártolta a tudományokat és a művészeteket.
Három év múlva –1338-ban –újabb megállapodást írt alá: a magyar–morva szövetséget. Szülei nemcsak az uralkodói, hanem a hadvezéri készségeket is igyekeztek kialakítani benne: 1336-ban, mint trónörökös magyar–lengyel részről ő vezette a cseh szövetségest támogató segédcsapatokat a Habsburgok ellen Ausztriában és Bajorországban. A hadjárat végül harc nélkül ért véget. A királlyá koronázás Tizenhat éves volt, amikor 1342. július 16-án apja elhunyt. Koronázására 1342. július 21-én került sor Székesfehérváron. Itt az ország főemberei „egy szívvel, egy akarattal”járultak hozzá trónra emeléséhez. Koronázása után első útja Szent László sírjához, Nagyváradra vezetett. Itt a krónikaíró szerint kinyilvánította ragaszkodását az Árpád-házi uralkodó emlékéhez, és „felidézte emlékezetébe ama sok vitéz férfiút, akik vérük ontását ajánlották fel a hazáért, s nem is haboztak vérüket ontani, hogy maradéknál is haláluk után dicsőség legyen osztályrészük. Erre gondolva elmélkedett, és hánytorgatta lelkében, hogyan szerezhetné és állíthatná vissza Isten segítségével kellő állapotába országa jogait, melyeket a szent korona gyalázatára szomszédos fejedelmek elfoglaltak, s lázadók vagy hűtlenek vakmerően elragadtak”. Közép-Európa legfontosabb nagyhatalma Apjától Nagy Lajos tele kincstárat és jól működő államszervezetet örökölt. Tehetséges és hűséges, őt mindenben segítő és támogató főnemesekkel volt körülvéve. Így sikeresen érte el a nagyváradi fogadkozásában megfogalmazott külpolitikai céljait. Lajos buzgó és feltétlen híve volt a pápaságnak, még annak ellenére is, hogy az nem mindig támogatta az ő érdekeit. A pápa kérésére gyakran viselt hadat „az igaz hit védelmében”: harcolt a pogány litvánok, az eretnek bogumilok és az ortodox keresztény délszlávok ellen. Uralkodása alatt Magyarország Közép-Kelet Európa legfontosabb nagyhatalmává vált. Országát „archiregnumként”tartották számon. Szeretett vadászni. 1353-ban egy sebesült medve majdnem megölte. Uralkodásának második felében egy leprához hasonló betegség támadta meg. Ebben az időszakban főleg az államszervezettel kapcsolatos reformokkal foglalkozott és a belpolitika felé fordult, közben külpolitikája is békésebbé vált. 1360-ban királytalálkozót rendeztek Nagyszombaton. Az uralkodói megbeszélésen a magyar király vendégeként részt vett János Henrik morva őrgróf, IV. Rudolf osztrák főherceg és IV. Károly német-római császár és cseh király.



Károly Róbert fogalmazás :
I. Károly (a köznyelvben: Károly Róbert, születési nevén: Caroberto, magyarosan régebben: Róbert Károly; Nápoly, 1288 – Visegrád, 1342. július 16.) Anjou-házi magyar király 1308-tól haláláig. Bár már 1301-től koronás, de csak az „Anjou-párt” részéről elismert uralkodó. Nagyanyja Árpád-házi Mária nápolyi királyné volt. Érvényesen (harmadszorra megkoronázva) 1310 és 1342 között uralkodott. A történelemtudomány 1308-at, az őt érvényesen királlyá választó országgyűlés évét tekinti uralkodása kezdetének. Ő volt az Anjou-ház magyar ágának alapítója, Anjou Martell Károly és Habsburg Klemencia elsőszülött gyermeke, V. István magyar király dédunokája. A Képes krónika szerint születésekor „elsőbben otthon Carobertónak, vagyis Károly Róbertnak neveztek, Magyarországon pedig elhagyván Róbertot, a magyarok Károlynak hívták.”

Nyugati és északi politikájával igyekezett olyan szövetségi rendszert kialakítani, amely ellensúlyozza a Német-római Császárság nagyhatalmi helyzetét, valamint gazdaságilag is kedvezőbb helyzetbe hozza Magyarországot. A honor rendszer kiépítésével a regálé – királyi jogon szerzett – jövedelmekre alapozva pénzügyi reformokat hajtott végre, amivel jelentősen megnövelte a kincstár bevételeit. Uralkodásának második felében jelentős gótikus építkezések folytak, ekkor épült például a visegrádi királyi palota, a soproni ferences kolostor káptalanterme, átépült a diósgyőri vár, valamint gótikus szárnyakkal bővült a székesfehérvári koronázóbazilika is. Energikus politikájának köszönhetően Károly 1342-es halálakor erős országot hagyhatott fiára, Lajosra.
Harc a trónért
Károly Róbert V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt. V. István 1270-ben egyik lányát, Máriát II. Anjou Károlyhoz, a későbbi nápolyi királyhoz adta feleségül. Árpád-házi Mária, majd elsőszülött fia, Martell Károly már IV. László halálakor, 1290-ben bejelentette igényét a magyar trónra, ugyanis Árpád-házi utószülött Istvánt IV. Béla nem ismerte el testvérének. Utószülött István fiának, András hercegnek IV. László halála után mégis elég nagy tábora volt ahhoz, hogy az Árpád-ház utolsó fiúági leszármazottjaként királlyá koronázzák. Amikor Martell Károly 1295-ben meghalt, a nápolyi Anjouk trónigénye fiára, Carobertóra szállt, és a nápolyi királyi pár 1298-tól készült a trón megszerzésére.

Érkezése, első koronázása
Károly Róbert hajója akkor — 1300 augusztusában kötött ki — Spalatóban, amikor még III. András ült a trónon. Károly mellett a délvidéki tartományok urai álltak – a Šubićok, a Babonić család, a Frangepán család és Csák Ugrin – valamint a főpapok közül Bicskei Gergely választott esztergomi érsek, Mihály zágrábi püspök, János leendő nyitrai püspök és alig néhány további nemes. Külföldi támogatóia Nápolyi Királyság hűbéruraként VIII. Bonifác pápa, valamint a Habsburg-hercegek voltak.

Károlyt nagyapja, II. Károly nápolyi király meglehetősen sovány ellátmánnyal indított útjára: az Adrián mindössze két gályával és egy szállítóhajóval keltek át; a teljes kíséretnek összesen 150 lovat vittek. A gyermek herceg kíséretében persze volt néhány olasz és francia nemes, közülük azonban csupán egyetlen család, a Druget família játszott szerepet. Ennek a jelentéktelen nápolyi családnak a tagjai Magyarországon, immár Drugeth néven tüneményes karriert futottak be: 1323 és 1342 között hármójukból is nádor lett.

III. András életében az ifjú trónkövetelő valóban nem tudta érdemben befolyásolni a magyar politikát. Petrus de Bonzano szerint a király „értesült ugyan Károly király unokájának érkezéséről, de nem törődött vele”. Jelentősen erősítette András pozícióit, hogy egyértelműen mellé állt Csák Máté, a Kőszegi családot pedig egy ügyes házassággal kötötte magához — egy Turcho nevű rokona feleségül vette Kőszegi Henrik leányát.

Miután III. András 1301 januárjában váratlanul meghalt, támogatói gyorsan Esztergomba vitték Károlyt, és ott Bicskei Gergely még május 13-a előtt megkoronázta egy alkalmi koronával. A többségben lévő ellenpárt az alkalmi koronára hivatkozva a koronázást nem fogadta el érvényesnek (a közjogi akadállyal maga Károly is tisztában volt, ezért később még kétszer megkoronázták, és csak a harmadik lett végre érvényes). Ők a koronát gyakorlatilag (ha formálisan nem is) II. Vencelnek, Cseh- és Lengyelország királyának, IV. Béla dédunokájának ajánlották fel. Vencelhez több nagyúr, illetve egyházi méltóság ment delegációba. Hogy ténylegesen kik is, azt a források ellentmondásosan közlik:

a Képes Krónika szerint a Rátót család, a Balassa család, a Kőszegi család egy-egy tagja, valamint Hont-Pázmány János kalocsai érsek, András egri püspök, Antal csanádi püspök, a boszniai, a szepesi és a váradi püspök;
a Kronika Zbraslavská szerint Csák Máté, Aba Amadé, Balassa Demeter, Balassa Werner, valamint a budai bíró.[4]
Hasonképpen ellentmondásos a tárgyalások leírása. Az egyik változatban II. Vencel elhárította a felkérést és maga helyett azonos nevű 12 éves fiát – III. András leánya, Erzsébet jegyesét – ajánlotta. A másik változat szerint a magyar urak eleve az ifjabb Vencelt kérték fel Magyarország királyának, mert úgy vélték, hogy a gyermek uralkodó kevéssé lesz képes elhatározásaikat keresztezni. Annyi biztos, hogy a megegyezés értelmében az ifjabb Vencel lett a királyjelölt. Behívásának előkészítésére Kőszegi Iván 1301 augusztusában megtámadta Esztergomot, ahonnan Károly Róbertnek és Bicskei Gergelynek menekülnie kellett. 1301. augusztus 27-én, Fehérvárott a Szent Koronával, tíz püspök és hívei jelenlétében János kalocsai érsek királlyá koronázta Vencelt — tehát a főurak nagy többségének akarata ellenére ez a koronázás se volt érvényes, mert a magyar szokásjog szerint a királyt az esztergomi érseknek kellett felkennie.

A pápa 1301. május 13-án kelt bullájával Károly támogatására Magyarországra küldte Boccasini Miklóst (Niccolò Boccasinit, a későbbi XI. Benedek pápát). Ebben az időszakban az erős kezű VIII. Bonifác pápa pápa támogatása még inkább hátrányára volt Károlynak — a Képes Krónika szerint az ország szabadjai féltek, hogy az egyház adta királyt elfogadva elveszítik szabadságukat.Károly első udvara Temesvárott
A Délvidékre visszatérve Károly a tartományurak hatalmi körzeteitől távol eső és egyúttal jól védhető Temesvárott rendezte be udvarát. Kora általános szokásától eltérően és érett diplomáciai érzékkel udvartartásának tagjait az egy Drugeth Fülöp kivételével nem a magával hozott francia és olasz nemesek közül válogatta, hanem magyar urakat nevezett ki a fontosabb tisztségekre. Természetes szövetségesei voltak azok a királyi területekhez közel birtokos nemes családok, amelyek nem tagozódtak be a tartományurak famíliáiba, és ezért különösen megszenvedték azok hatalmaskodásait. Különösen sokan voltak ilyenek Szlavóniában, a Duna–Tisza-közén és a Maros mentén
Második koronázás
1308. november 27-én Gentilis Budán országos gyűlést tartott, ahol a Kőszegiek közül többen maguk is megjelentek, Kán László és Csák Máté pedig követet küldött. Úgy tűnt, kialakult a bárók egységfrontja Károly mögött. 1309. június 4-én Kőszegi Henrik egész családja nevében hűségesküt tett a királyra Gentilis előtt. 1309. június 15-én immár másodszor is megkoronázták Károlyt — bár ezúttal is az esztergomi érsek, de nem Székesfehérvárott, hanem Budán, a Nagyboldogasszony-templomban és továbbra sem a Szent Koronával, hanem egy Gentilis által készíttetettel. A Szent Korona ugyanis még mindig Kán Lászlónál volt, aki a koronázásra még csak követet se küldött. Jogilag tehát ez a koronázás is érvénytelen volt, a többség mégis e naptól tekinti Károlyt az ország törvényes királyának. Ezután Gentilis Pozsonyba ment, és hosszabb ideig ott is maradt, még Károly harmadik koronázására se ment el. Az 1301 utáni évtizedben a magyarországi főpapok sorra álltak át Károly Róbert pártjára. Ebben jelentős szerepe lehetett annak, hogy a legtöbb tartományúr rendszeresen fosztogatta az egyházi javakat – Csák Máté például feldúlta két egyházmegye központját is (Esztergomot és Nyitrát). Károly és hívei – elsőbben is a mélyen vallásos Aba Amadé – azonban mindvégig tartózkodtak az egyházi birtokok fosztogatásától, sőt, időnként adományokkal támogatták azokat.

Csák Máté látszólag a szerződés értelmében tüstént nekilátott a szomszédai kezére került királyi javak elfoglalásának, az így megszerzett birtokokat azonban nemhogy visszaadta volna a királynak, de magának tartotta meg. Az egyházi javakat még látszólag, formálisan se készült visszaszolgáltatni. Amikor a király és a bíboros a szerződés be nem tartása miatt megintette, nyíltan szembefordult velük.

Harmadik koronázás
Gentilis Kán Lászlóval is próbált egyezkedni, de sikertelenül, ezért 1309 karácsonyán kiközösítette az erdélyi vajdát.

Kán László végül 1310. április 8-án, Szegeden fogadta el Károlyt törvényes urának úgy, hogy a Tamás esztergomi érsek kezében tartott keresztre esküdött. A vajda által visszaadott Szent Koronával Fehérvárott 1310. augusztus 27-én az esztergomi érsek harmadszorra, immár minden szempontból érvényesen is Magyarország királyává koronázta Károly Róbertet. 1310 táján a királyválasztásban mértékadó nemesek már pontosan látták, hogy Károly és a tartományurak között kell választaniuk, és reális esély a király mellé állni. Széles egységfront alakult ki. Sok későbbi nagy család ekkor alapozta meg hatalmát azzal, hogy a király pártjára állt, akár rokonai ellenében is.