Felvirrad a csata napja, a Pál utcaiak csapat már háromnegyed kettőkor összegyűlik a grundon. (Emlékezzünk, a hadüzenet értelmében a csata pontban délután háromkor kezdődik) Boka az utolsó pillanatban még változtat a haditerven, két erőd elé árkot ásnak, a Pál utcaiak egy része majd innen fog támadni. A fahasábokból álló erődök tetején kis piros-zöld zászlók lobognak, kivéve a hármas számún, onnan hiányzik a zászló

A hiányzó zászló sorsa:

Először Áts Feri lopta el a grundról (lsd. 2. fejezet)
A vörösingesek által a füvészkerti romban elrejtett zászlót Nemecsek lopta vissza.
Mivel Nemecseket elfogták a vörösingesek, és a két Pásztor kicsavarta a kezéből a zászlót, az újra visszakerült a vörösingesek titkos fegyverraktárába (lsd. 5. fejezet)
A zászlót ezután Geréb, az áruló vitte vissza a Pál utcaiaknak, hogy kedveskedjen nekik.
A zászló most tehát a Pál utcaiaknál van, de Boka becsületes harcban akarja visszaszerezni, ezért – még előző este, miután a vörösinges követség elment a grundról – Boka is követeket küld (Csele, Csónakos és Weisz) a füvészkertbe, akik átadják a zászlót azzal, hogy a vörösingesek másnap hozzák magukkal a csatába és a Pál utcaiak majd visszaveszik tőlük, ha tudják.

Délután kettő után néhány perccel Boka, a tábornok megtartja az utolsó szemlét a Pál utcai hadsereg fölött. Nem sokkal ezután jelentik az őrszemek, hogy közeledik az ellenség, akik két irányból támadnak.

Áts Feri a Pál utca felől támadókat vezeti

A Mária utca felől érkezőknek az idősebbik Pásztor az élén.

A Mária utca felől érkezők támadást indítanak, de az Áts Feri vezette másik sereg nyugodtan áll a Pál utcában. Boka először megijed, nem érti, hogy a vörösingesek két csapata miért nem támad egyszerre. Ezután azonban egy pillanat alatt átlátja a helyzetet és rájön, hogy Áts Feriék arra várnak, hogy, a Pásztor vezette csapat a Pál utca felé szorítsa őket, és Áts Feriék csak akkor fognak támadni.

Boka ekkor már azt is tudja, hogy a Pál utcaiak fogják megnyerni a csatát, mert a vörösingesek rosszul osztották meg erőiket.

A grundon zajlik a csata és a Pál utcaiak lassan valóban a Pásztor-csapat fölé kerekednek, egyenként bezárják a vörösingeseket a fűrészgép kunyhójába. A Pál utcában várakozó másik vörösinges csapat erről semmit sem tud, csak hangok jutnak el hozzájuk. Végül Áts Feri is rájön, hogy a tervezett csel nem sikerült, a Pásztor-csapatot legyőzték.

A vörösinges vezér rögtön átlátja, hogy komoly bajba kerültek, hiszen most az ő fél csapatának kell felvennie a harcot a Pál utcaiak egész seregével szemben. Ennek ellenére – becsületből – megindítja a támadást a Pál utca felől.

A csata újra fellángol, a vörösingesek eleinte jobban állnak, hiszen ők frissek és pihentek, míg a Pál utcaiak kezdenek fáradni, mivel ők már megküzdöttek a Pásztor-féle csapattal is.

Lassan azonban érvényesülni kezd a Pál utcaiak létszámfölénye. Áts Feri is látja ezt és rájön, hogy csak akkor fordíthat a csata menetén, ha sikerül kiszabadítaniuk a kunyhóba zárt társaikat. Az előzetesen megállapított szabályok szerint ugyan ezt nem szabad, de a vörösingesek úgy gondolják, hogy háborúban minden megengedett. Áts Feri meg is indul társai élén a kunyhó felé:

„S e pillanatban, mintha a lába elé gurítottak volna valamit, hirtelen megállott. Egy kis gyerekalak

ugrott elibe a kunyhó mellől. Megtorpant a vörösinges vezér, és mögötte megállt,

egymásnak lökődött a harcoló sereg.

Egy kisfiú állott Áts Feri előtt, egy kisfiú, aki egy fejjel volt kisebb, mint ő. Egy vézna, szőke

gyerek emelte két kezét a magasba, tiltólag. […] És a kis szőke, vékony csontú, beteg gyerek abban a pillanatban ölre kapta a nagy Áts Ferit, és

rettenetes erőfeszítéssel, amelyhez csak a láza, a forró, lüktető láza, az önkívülete adta szegény

kis testének az erőt, a meglepett vezért annak rendje és módja szerint a földhöz teremtette.

Aztán lerogyott ő is, ájultan.”

Mivel a szabályok értelmében, ha valakinek a két válla a földhöz ér, akkor legyőzöttnek kell tekinteni és nem harcolhat tovább, ezért a vörösingesek rögtön kétségbe estek, vezérük „elesett”

„A pillanatnyi zavart felhasználták a Pál utcaiak. Összefogóztak, nagy lánccá alakultak, és kifelé szorították a meglepett sereget.”

A Pál utcaiak tehát győztek, mindenki megmámorosodott a diadaltól. De a kis Nemecsek még mindig ájultan feküdt a földön, Boka és Janó, a tót, gyorsan vizet hoznak, hogy magához térjen. Ekkor Nemecsek elmeséli, hogy szökött meg hazulról, amíg a szülei nem voltak otthon, mert lázálmában úgy hallotta, mintha társai hívnák őt.

Közvetlenül a csata után:

A vörösingesek közül csak Áts Feri maradt a grundon, majd szomorúan ő is távozott, ő az egyetlen, aki a fegyverét is magával vihette, Boka „Tisztelegj!”-et vezényel a tiszteletére.
Geréb, az egykori áruló, mivel a csatában derekasan harcolt a Pál utcaiak oldalán, visszakapja főhadnagyi rangját. (Szebenicstől is ő szerezte vissza a zászlót a harc hevében)
Nemecseket, az egyetlen közlegényt kapitánnyá léptetik elő.
„Észre se vették, hogy egy szegényes ruhába öltözött kis asszony sietett végig a hátuk mögött a

grundon, és most egyszeribe elibük került.”

Nemecsek édesanyja az, aki kétségbeesetten kereste beteg fiát. Ölbe veszi a kisfiút és elindul vele haza. A Pál utcaiak pedig úgy döntenek, hogy elkísérik a nap hősét, kettős sorban, csendesen mennek Nemecsek és az édesanyja után. A házuk előtt Nemecsek még kezet fog mindenkivel, majd bemennek. A Pál utcai fiúk győztes csapata pedig lassan elindul hazafelé, egyedül Boka marad a ház előtt, aki most végre elsírhatja magát.

„Ő is érezte, tudta azt, amit egyikük sem mert kimondani. Ő is látta, mint pusztul az ő közlegénye

lassú, szomorú elmúlással. Tudta, mi lesz ennek a vége, s tudta, hogy már nemsokára lesz vége. Nem bánta ő most, hogy győztes hadvezér, nem bánta, hogy ezúttal először nem volt férfias, komoly, nem bánta, hogy kitört belőle a gyerek, csak sírt, és egyre ezt mondogatta:

– Kis barátom… édes jó barátom… édes jó kis kapitányom…”

Boka tehát már ekkor érzi, hogy Nemecsek betegsége nagyon súlyos, a kisfiú aligha fog felépülni belőle. Bokát nem ereszti a ház, valamiért úgy érzi, ott kell maradnia a ház előtt, mintha díszőrséget állna. Átmegy az út másik oldalára, onnan figyeli tovább a kis házikót a Rákos utcában, ahol kis barátja betegen fekszik.

Egyszer csak lépteket hall, és meglepődve látja, hogy Áts Feri a vesztes vörösingesek vezére tart Nemecsekék háza felé.

„És most farkasszemet nézett egymással a két vezér. Életükben először álltak egymással szemtől szembe, négyszemközt. Itt találkoztak, ez előtt a szomorú ház előtt. Az egyiket a szíve hozta ide, a másikat a lelkiismerete.”

Ne feledjük, Áts Ferinek nagy szerepe volt abban, hogy Nemecseknek többször is meg kellett fürödnie, és ezért megfázott.

Végül mindkét hadvezér hazafelé indul, a grundért vívott csata napja véget ért.

Szia! Remélem,hogy ez segít!
Gyönyörű nap volt a háború napja. Hatalmas volt a sietség az iskola után, és háromnegyed kettőkor már mindenki a helyén volt. Boka elmondta, hogy kissé megváltoztatta a haditervet és egy sáncot ásatott, ahol a legerősebbek megbújnak majd, és onnan támadnak az ellenségre. Fél háromkor megérkezett az ellenség, és csak a csapat egyik része támadott az idősebb Pásztor vezetésével. Áts Ferivel a vörösingesek másik felével a jelre várt, hogy majd akkor támadnak, ha Pásztorék már győztek. Pásztorékat azonban legyőzték a Pál utcaiak és egyenként bezárták őket a tót kunyhójába. Hiába várta Áts Feri a trombitajelet, az nem jött. Aztán azt hallották, hogy a Pál utcaiak éljeneztek. Erre berontottak és bizony hiába voltak kevesebben, teljesen pihentek voltak a Pál utcaiak seregével szemben. Nagyon erősen nyomultak előre és egyszer csak Áts Feri elkiáltotta magát, hogy szabadítsák ki a kunyhóban levőket. Egyszerre azonban ott termett Nemecsek, aki a láztól "megtáltosodva" a földre fektette az idegen vezért. A vörösingesek között hatalmas lett a zavar és végérvényesen elvesztették a háborút. Az ellenség elment és csak Áts Feri álldogált ott és nézte, amint mindenki körülvette Nemecseket, akit kineveztek kapitánynak. Amikor Áts elment, mindenki tisztelgett neki. Aztán megjelent Nemecsek rémült édesanyja, aki már mindenütt kereste a beteg fiút, aki csak úgy megszökött az ágyából. Az egész csapat hazáig kísérte őket. Végül csak Boka maradt a ház előtt és keservesen sírt. Aztán megérkezett Nemecsek apja is és ő is csak sírt vele. Aztán Boka egyedül maradt az utcán, de látta Áts Ferit, aki eljött, hogy Nemecsek állapota felől érdeklődjön.