A kiegyezés utáni évtizedekben az újkori magyar gazdaság látványos sikereket ért el. A korszak kormányai felismerték a kedvezőtlen előfeltételekben rejlő hátrányokat (tőkeszegénység, képzetlen munkaerő, a belső szállítókapacitás gyengesége) és tudatos gazdaságfejlesztésre törekedtek. Az állami beavatkozás mértéke a korban folyamatosan nőtt, a kormányok támogatták a nagy összegeket felemésztő infrastrukturális beruházásokat (vasútépítés, folyószabályozás, út- és hídépítés), ezzel biztosítva a korszerű áruforgalmat.

Az állami ipartámogatás (adó- és illetékmentesség, vámkedvezmény) sikeresen elősegítette az iparosodás kibontakozását. A folyamatot a dualizmuskori oktatáspolitika is előmozdította, hiszen a népiskolai törvény az alapműveltség szintjét emelte, és rövidesen előirányozták a műszaki szakképzés fejlesztését.

Kezdetben a külföldi tőke beáramlása biztosította a vállalkozások bővülését, a századfordulón azonban már a megerősödő hazai tőke is fenntartotta a beruházásokat. Hasonló folyamat történt a képzett munkaerő terén is; az osztrák területről érkező szakembereket (mérnökök, szakmunkások) idővel a hazai szakoktatásból kikerülők váltották fel.A reformkor utolsó éveiben meginduló folyószabályozás és vasútépítés folytatódott. A „második honfoglalásnak” is nevezett környezeti átalakítással (például belvizek levezetése, védőgátak építése) hatalmas termőterületet szabadítottak fel a mezőgazdaságnak. A munkálatok végére a hajózható folyószakaszok hossza jelentősen kibővült, ugyanakkor a természeti viszonyok átalakítása megnövelte az árvízveszélyt is.

A vasútépítés kezdetben az agrárexport szempontjai alapján folytatódott. Az állam kedvezményekkel támogatta a külföldi befektetőket, az állami kamatbiztosítás pedig veszteség esetén is garantálta a biztos profitot. A magánvállalkozásoktól Baross Gábor minisztersége idején vette meg a Magyar Állami Vasutak (MÁV, 1868) a vasútvonalak jelentős részét. Az állami vasútpolitika leszorította a szállítási költségeket, a kialakított új díjszabás a személyszállítás árát is csökkentette. A MÁV a századfordulóra sikeres társasággá vált, és a vasútvonalak bővítése dinamikusan folytatódott (a dualizmus évtizedeiben a vonalak hossza megtízszereződött). A hatalmas állami beruházások társadalomra gyakorolt hatása sem elhanyagolható, az építkezések több százezer idénymunkásnak, úgynevezett kubikusnak biztosítottak megélhetést.Az ország iparosodását több külső tényező is elősegítette. Az európai tőkés gazdasági rendszer fellendülése a 19. század második felében újabb gabonakonjunktúrát idézett elő. A kiegyezés után megugrott a nyugati országok beruházási kedve, a tőkebefektetések egyfajta „alapítási lázhoz” vezettek. A kedvező légkört az Osztrák–Magyar Monarchia közös vámterülete és piaca, illetve egységes fizetőeszköze is biztosította.

A magyar gazdaság fejlődése két ütemben valósult meg. Az első időszakban a mezőgazdasági termékek kivitele kedvezően hatott az infrastruktúrára és az élelmiszeriparra. Az ipar szerkezeti átalakítása a céhrendszer felszámolásával indult (1872), amely átmenetileg a manufaktúrák megkésett utóvirágzását hozta el. Az 1880-as évektől az állami gazdaságpolitika a modern gyáripari (nagyarányú gépesítés) fejlesztéseket támogatta.

A hagyományos élelmiszeripar mellett a nehézipar ágazatai fejlődtek. A millennium időszaka az építőipar fellendülésével járt, majd a századfordulón a korszak új iparágai is előretörtek (villamosipar, vegyipar). A Lajtán túli területek versenyelőnye miatt a magyar könnyűipar csak a századfordulótól kezdte meg felemelkedését.

Magyarország a kiegyezéssel visszanyerte pénzügyi önállóságát, hiszen a közös pénzügyminiszter egyedül a közös ügyek működtetéséről gondoskodott. Az ország pénzügyi helyzete kezdetben ingatagnak bizonyult, az első években az állami bevételek nem fedezték a kiadásokat (például a beruházások, a közigazgatás átszervezése és az oktatás kiépítése miatt). A hiányt kölcsönök felvételével pótolták, de rövidesen már a korábbi kölcsönök törlesztésére vettek fel hitelt. A Tisza Kálmán miniszterelnöksége alatti – később kormányfői posztot is ellátó – pénzügyminiszterek (Széll Kálmán, Wekerle Sándor) végül egyensúlyba hozták a költségvetést.

A gazdasági fejlődést a korszerű hi­tel­szer­­vezet kiépülése is megalapozta. A bankok fontossága a kisebb tőkék összegyűjtésében, a vállalkozások hiteltámogatásában, így a beruházási kedv ösztönzésében mutatkozott meg. Az országba áramló külföldi tőke több száz bankot alapított, egyes nagybankok (például Magyar Általános Hitelbank, Kereskedelmi Bank) jelentős összegekkel támogatták a vasútépítést és a gyáripar kialakítását.

A biztos külső piac, az állami beavatkozás és a hitelszervezetek támogatása nyomán az ország fokozatosan felzárkózott a Monarchia nyugati feléhez az egy lakosra jutó nemzeti jövedelem tekintetében. Magyarország a dualizmus évtizedeiben közepesen fejlett agráripari ország lett.