Keresés

Keresendő kifejezés:

Toplista

Toplista
  • betöltés...

Segítség!

Ahhoz, hogy mások kérdéseit és válaszait megtekinthesd, nem kell beregisztrálnod, azonban saját kérdés kiírásához ez szükséges!

Shakespeare - Rómeó és Júlia

401
Sziasztok!
"Szabálytalan szenvedélyükben miért ragaszkodnak a szabályos házassághoz a szerelmesek?"
Egy rövid válaszban tudna valaki segíteni?
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Irodalom

Válaszok

1
Shakespeare fiatalkori művének, a Rómeó és Júliának, mely nagy valószínűséggel 1594 és 1596 között keletkezett, s nyomtatásban 1597-ben jelent meg, két ősi emberi szenvedély - a gyűlölet és a szeretet – tragikus szembenállása a témája. Ez a mű az angol reneszánsz első olyan tragédiája, amelynek középpontjában a szerelem áll: az az új típusú, a reneszánsz által felfedezett és hirdetett testi-lelki viszony, a hitvesi szerelem addig ismeretlen szenvedélye, halhatatlan gazdagsága és lelki finomsága, melynek alapja a kölcsönös vonzalmon alapuló szabad párválasztás. A szerelem többnyire az ókorban is, a lovagkorban is csak házasságon kívül létezett, a házasságkötés ugyanis a családok közötti megegyezésen alapult.
A Rómeó és Júliában nemcsak a történet érdekes és fontos, hanem a költőnek az a megdöbbentő élménye, hogy a jóság, a szépség, a lelki finomság, a szabadságra épülő, tisztultabb emberség elpusztul a környező világ durva közönségességében, ahol vad szenvedélyek, érthetetlen gyű¬¬¬löl¬ködések uralkodnak. Rómeó és Júlia boldogságukat, fiatal szívük természetes vonzalmát védik, s ezt semmisíti meg a társadalmi környezet, az elavult, de még rombolni, pusztítani képes makacs szokás. A fiatalok akaratlanul is szembekerülnek a régi, feudális erkölcsökkel, s önkéntelenül a reneszánsz szabadságvágy hordozói és hősei lesznek.
A főszereplők nem egyfajta átlagon felüli, rend¬¬kívüli emberek, akik valamilyen eszméért küzdve, elveikhez végsőkig ragaszkodva buknak el; ábrándos kamasz, lobbanékony fiatalember az egyik, házasságról álmodozó, az életet nem is ismerő, 14 éves csitri a másik. A rendkívüli erejű, hirtelen támadt szenvedély, amely minden¬¬fé¬le korabeli szokást, konvenciót félredobat velük, emeli őket tragikus hősökké. Ezt a “ször¬nyű”, “bírhatatlan” szerelmet kezdettől fogva baljós hangulat, a végzetszerűség fojtó légköre lengi körül.
A mű egészén végigvonul a halál és a szerelem összefonódása, ennek a “vak és őrült szere¬lem¬¬nek”, a bölcsességet és megfontoltságot nem ismerő, “vakmerő vágynak” a halálraítélts鬬ge. A II. felvonás 2. színében az éjszakai vallomás során Júlia is rosszat sejt:
De ez az éji frigy sehogy se tetszik.
Oly hirtelen, meggondolatlan és gyors,
Akár a villám, amely elcikáz.
A két meggondolatlan gyerek a villámfényként fellobbanó szenvedély gyors beteljesülésére törekszik, mert számukra a szerelem az egyetlen és legfőbb érték, drágább az életnél is, a felkomorló, fenyegető pusztulás sem rémíti őket. Lőrinc barát óvná Rómeót bölcs tanáccsal - “Lassan szeress s szeretni fogsz sokáig” -, ám az türelmetlenül sürgeti:
De jöjjön bár a bánat.
Nem éri föl a drága örömöt,
mit kurta perc ád, hogyha látom őt.
Kulcsold kezünket szent igével össze,
A szerelem-ölő halál hiába ágál -
Elég, ha most enyémnek vallhatom.
(Kosztolányi Dezső fordításai)
A szerelmesek maguk rohannak a pusztulásba, a halálba, nem menekülnek előle. Shakespeare olyan világot ábrázolt, amely halálra ítéli a szerelmet. Nemigen akadhatunk fenn azon, hogy a végső katasztrófát egy fatális véletlen okozza - az egészségügyi vesztegzár, amiért Lőrinc barát levele nem jut el Rómeóhoz -, mert a tragikus véget az atmoszféra költőileg előrejelzi.
A végzetszerűség nem is annyira a dráma vége felé sűrűsödő szerencsétlen véletlenekben, sokkal inkább a családok közötti harcban, az ádáz gyűlölködésben ölt testet.
Két egymástól elütő és egymással szemben álló világ, erkölcsi rend együtt létezése teremt tra¬¬gi¬kus szituációt a drámában. Az egyik oldalon a feudális anarchia sötétlik a maga értelmetlen, kaotikus indulataival és szülői önkényével - a másikon ott ragyog már az új erkölcs, a reneszánsz rend a szerelem megható szépségével s az érzelmek szabadságával.
Korváltás idején, két korszak határmezsgyéjén zajlanak az események. A két család ősi viszálya már-már békévé szelídült - az okát nem ismerik -, Tybalton kívül szinte már senki sem veszi komolyan a vak gyűlölködést, leszállt az már a szolgák komikus fügemutogatásának szintjére, mégis a múltból örökölt háborús parazsa bármikor lángra lobban¬hat egy-egy semmiség miatt.
Capuleték bálján Júlia apja dicséri Rómeót, elismeréssel beszél róla, s erélyesen utasítja az izgága, gyűlölködő Tybaltot, de másnap már két áldozata lesz az ősi haragnak: a sziporkázóan szellemes Mercutio, aki haldokolva megátkozza mind a két családot és Tybalt. Az ő halála újra vad bosszúra ösztönzi az előző este még oly békés Capuletet.
Nem vitathatatlan érvényűek már a régi feudális házassági szokások, s ugyanez mondható el a szülői önkényről is. Capulet elvben az újat támogatja; Párissal való első beszélgetésekor még modern szellemű emberként a szabad párválasztást hangoztatja: lányára bízza döntést, s nem is akarja még a 14 éves Júlia házasságát. Egy nappal később, amikor leánya valóban így sze¬ret¬¬ne cselekedni, s ellentmond apjának, Capulet dührohamot kap, s a legútszélibb durvaságo¬kat vágja hozzá a zsarnok szülői önkény megtestesítőjeként, s hogy engedelmességre tanítsa, a gyors érdekházasság idejét is előbbre hozza egy nappal (csütörtökről szerdára).
Ez a kettősség érvényes az egyébként rokonszenves Párisra is. Elítéli a családi torzsalkodást, őszintén szereti Júliát, kétségbe ejti váratlan halála, de egy pillanatra sem jut eszébe, hogy szerelméről Júliának beszéljen, hogy a házasság a lányra is tartozik, az ő akarata is számít. Csak a szülőkkel egyezkedik, az apától kéri meg Júlia kezét.
A régi világ a feudális anarchia erkölcsi rendje már kihunyóban van, sok tekintetben már ne-vet¬¬ségesnek és értelmetlennek látszik, de még elég erős ahhoz, hogy az egyes ember lelkében jelentkező újat alkalomadtán elsöpörje, s mások életét, boldogságát összetörje.
A másik oldalon áll a két fiatal szerelmes: ők az új, reneszánsz erkölcsi rend és a szabadság-vágy hordozói. Az ő világukban az ősi családi gyűlölködésre e gyűlöletnek a tagadása, a viszály feloldásának szándéka válaszol, az érdekházassággal pedig a kölcsönös szerelmen alapuló házasság fordul szembe.
A két világ szembenállásában nem korlátolt öregek és másképpen gondolkodó fiatalok kerülnek egymással szembe, hanem két különböző világfelfogás csap össze. “Két ellenséges király hadakoz / Emberben, fűben: - a Jó és a Rossz” - állapítja meg a töprengő, filozofáló Lőrinc barát. Az erények és a bűnök, az új felismerések és a régmúlt szokások harca, a belső vita, vívódás ott munkál az egyes hősök lelkében, az öreg Capuletben és a fiatal Párisban, de még Rómeóban is, Júliában is, hiszen nyílt harcra nem vállalkoznak ők sem, csak rejtve, mintegy a társadalomtól elszigetelten követik szenvedélyüket. A rögeszmés Tybalt, az ősi harag konok megszállottja, a végső katasztrófasorozat elindítója fiatal, akárcsak Rómeó, a szerelmesek ügyét egyetértően támogató szerzetes, Lőrinc barát, idős ember.
A báli éjszakán kezdődik a két fiatal csodálatosan szép, megrendítő szerelme - ez a bonyoda¬lom kezdete -, s ettől kezdve kettejük minden gondolata, tette és rezdülése akarva-akaratlanul a régi rend, a régi erkölcs tagadása, a másik világ terveinek keresztezése.
Capuleték bálján nem Páris és Júlia, hanem Rómeó és Júlia találnak egymásra. Ismeretlenül, előítéletek nélkül szeretik meg egymást, s így egyszerre mérhetetlen távolságba kerülnek gyűlölködő családjuktól. Mikor rájönnek, hogy az ellenséges két család tagjai, egy pillanatra megdöbbennek az eléjük tornyosuló akadálytól, az éjszakai szerelmi vallomásban azonban már megtagadják szárma¬¬zásukat, házukat, hazájukat, nevüket, az illemet, mert mindezek szerelmük útjában állnak. Lobogó szenvedélyük csak a szokásokat veti el, az erkölcsöt nem: házasságra akarnak lépni.
Másnapi titkos esküvőjük végleg megsemmisítette - legalábbis számukra - a családok ősi viszályát. Érzelmi lázadásuk azonban titokban marad: sem Júliának, sem Rómeónak eszébe sem jut, hogy a szülők engedélyét kérjék házasságukhoz. Erre legfőbb bizalmasuk, Lőrinc barát sem gondol, sokkal inkább arra, hogy esetleg a kész helyzettel majd egyszer megbarát¬-koz¬¬nak a szülők, s a viszály “talán e friggyel szeretetre válik”.
Rómeó Mantovába menekülése után Júlia kerül a dráma középpontjába. Árván, elhagyottan, egyedül kell döntenie jövendő sorsa felől, csak Lőrinc barát cellája és szíve nyílik meg előtte. Iszonyú súly és felelősség nehezedik rá, hatalmas küzdelem dúl lelkében. Kétfajta hűség csap össze benne, a család iránti, és az, amelyik férjéhez, Rómeóhoz köti. A rázuhanó teher alatt a 14 éves kislány hirtelen felnőtté érik, s kételyei, félelmei ellenére is vállalja tette - házassága - következményeit.
A családok közötti ősi gyűlölködést a fiatal szerelmesek hősi lázadása s tragikus halála szün¬tetni meg. A végső jelentben helyreáll a rend, a harmónia, de borzalmas árat kellett fizetni érte s végül mindnyájan megbűnhődtek.
Az egymásért vállalt halálban tragikus hőssé emelkedett fiatalokat az elavult, káros, ember-elle¬¬nes hagyományok törték össze. Erkölcsi fölényük, önfeláldozásuk a dráma végén harmóniát, rendet teremtő erőként diadalmaskodik, ezért a tragédia hatása megrendítő és felemelő, megerősíti bennük azoknak az értékeknek a tiszteletét, amelyeket Rómeó és Júlia képvisel.


1