A groteszk összetett ábrázolásmód: a félelmetes, torz és fenséges vonások ötvöződése a kedves, néha kicsinyes komikus elemekkel, a rémület és nevetés együttes hatását váltva ki. Lényege az ellentétes esztétikai minőségek együttes jelenléte. Elnevezése az olasz grotta 'barlang' szóból ered. A szépirodalmi műfajok közül a groteszk inkább az epikus és a drámai műfajban jelenik meg: a regényben elsősorban groteszk ötlet, epizód vagy jelenet formájában. A többnyire groteszk elemekből építkező regény általában szatirikus regény, de a fantasztikus regényben is fontos szerepet játszanak a groteszk elemek. A rövidebb epikus formák közül a novella képes teljes egészében a groteszk paradoxonra építeni. A drámai műfajban az abszurd, abszurdoid vagy az ellen-dráma használja a groteszk formatárát, de mindig a teljes abszurdon „innen”, amennyiben az abszurd félelem, a kozmikus rettegés fölött győzedelmeskedik a groteszk nevetés. A lírában elsősorban a hatás felől ragadható meg a groteszk, de a groteszket eredményező sajátos poétikai eszközökről már kevesebbet tárt fel a kutatás; kétségtelen, hogy elsősorban (például az álomköltészetre jellemző) képiség és látomásosság, a fekete humor, az irónia és bizonyos ritmikai-rímeltetési eljárások, valamint – a vers nyelvi rétegében – utaló vagy kettős jelentések eredményeznek groteszk hatást.

A groteszk novella korai legnagyobb alakja Giovanni Boccaccio (Dekameron). A 20. századi magyar groteszk novella és drámairodalom legnagyobb hazai alakja Örkény István (1912-1979). A romániai magyar írók közül Nagy Dániel Cirkusz c. regényében, Tamási Áron egyes novelláiban élt a groteszk elemeivel. A 20. század második felében többek közt Páskándi Géza, Mészöly Miklós fordult drámáiban az abszurd és groteszk kifejezési formákhoz. A költők is gyakran használták és használják a groteszk formákat egy-egy vers erejéig.