A dadaizmus vagy dada az irodalomban és a képzőművészetben egyaránt jelentkező avantgárd művészeti mozgalom volt a 20. század elején. Neve a 'dada' (vesszőparipa<„blabla”) francia szóra vezethető vissza, mivel célja a megdöbbentés volt.[1] Az első dadaista csoport 1916-ban szerveződött Zürichben Hugo Ball, Richard Hülsenbeck és Tristan Tzara vezetésével. Később a mozgalom jelentős központjai közé tartozott Berlin, Köln, Hannover, New York és Párizs, és kisebb dadaista csoportok alakultak Hollandiában és Olaszországban is. A dadaista mozgalom az 1920-as évek közepére megszűnt, de eredményei nagy hatást gyakoroltak a későbbi neoavantgárd törekvésekre, így Magyarországon Kassák Lajos, Déry Tibor, Moholy-Nagy László és Barta Sándor munkásságára.
A mozgalom születése: a zürichi dadaisták (1916–1920)
A gesztus fontos, nem a mű. Egyetlen dolog fontos, hogy ez a gesztus provokálja az úgynevezett jó ízlést, az erkölcsöt, a regulákat, a törvényt; éppen ezért a fő kifejezési eszközük a botrány. A szimbolizmusban gyökerező elvet viszik tovább: „A költészetet cselekvéssé kell alakítani.” Előadások, szabad-versek formájában fejezik ki ezt.