Kölcsey Ferenc (1790-1838) a magyar reformkor első évtizedeinek kiemelkedő alakja. A tiszta, eszményi hazafiság legtökéletesebb megvalósítója, aki élete értelmét a közösségért végzett munkában látja s kinek számára legfontosabb érték a haza és a magyarság jövője.
A magyarság-téma az 1820-as években jelenik meg nála. Ekkor már érezhető Magyarországon a romantika hatása, amely a költőket a haza fontossága felé fordítja. Négy nagyon fontos verse született ennek a jegyében: Himnusz, Huszt, Zrínyi dala és Zrínyi második éneke. Ezek egyes motívumai illeszkednek a reformáció korában megjelenő jeremiád műfaji vonásaihoz (jeremiád: Jeremiáshoz hasonlóan a nemzet hanyatlásának okát az erkölcs hiányában látja). Kölcsey fentebbi műveiben megjelenik a nemzetféltés, sőt, a Zrínyi-dalokban a nemzethalál gondolatai is.
A költő korai lírájára jellemző a megfoghatatlan, elvont ideálokért való rajongás, az elérhetetlen utáni vágy, elégedetlenség, belső meghasonlottság. Később a megélénkülő politikai élet kimozdította sötét hangulatából, és a cselekvésben, a haza érdekéért való munkálkodásban látta meg az élet legfőbb értelmét. Hazafias lírája ezáltal más irányt vett: verseiben a cselekvés vágya, és kötelezettsége játszik fontos szerepet, illetve saját fájdalmai és panaszai helyett a magyarság történelmi sorskérdései és problémái felé fordult.
Himnusz (1823)
A műfaj egész Európában elterjedt; Istenhez forduló fohászt fogalmaz meg. A nemzeti összetartozást hivatott szolgálni. Címe egyben műfajmegjelölés is, ami megszabja a hangnemet, a témát és a szerkezetet. A Himnusz hangneme magasztos, patetikus, és fölsőbb hatalmat szólít meg. A Himnusz alcíme „a magyar nép zivataros századaiból” a cenzúrát hivatott kijátszani. Nyilvánvaló, hogy Kölcsey jelene problémáit írta le, de az alcím segítségével úgy tesz, mintha pusztán a múltról írna. Azonban a 6-7. versszakban mégis belopja a jelent. A megszólított Isten a történelem irányítója: tőle kaptuk ajándékba a "szép hazát", de bűneink miatt jogosan sújt a balsors századok szenvedéseivel.
Kölcsey költeményét visszahelyezi a múltba, s beleéli magát egy akkori protestáns prédikátor-költő helyzetébe, s ez segít megérteni a költemény mélyen vallásos jellegét, sajátos történelemszemléletét. Célja tehát a múltba való visszahelyezkedés, a régi idők magyarságával való azonosulás. A vers logikusan van felépítve:
1. versszak: áldást kér,
2., 3. versszak: természeti adottságainkkal harmóniát sugall,
4. versszak: a tragikum és a félelem semmisség teszik a kezdeti harmóniát,
5. versszak: a belső viszályok fokozzák kilátástalanságunkat,
6.és 7. versszak: a félelemérzés irracionálissá fokozódik,
8. versszak: csak Isten segítsége teremthet újra harmóniát.
A 6 versszak közül az első kettő a régi történelmi dicsőségről szól, a másik négy a múlt szenvedéseiről. Ez az arányeltolódás azt sugallja, hogy a büntetés mértéke már meghaladta a magyarság történelmi bűnét, s ezért az Istenhez szóló kérés („áldd meg a magyart”) jogos.