1. A vers műfaja jeremiád – ez az elnevezés Jeremiás próféta könyvére utal, melyben Jeruzsálem pusztulását siratja. Ez a műfaj a török hódoltság idején terjedt el Magyarországon, már ennek a régi műfajnak a felelevenítése is a romantikus stílust tükrözi. Az alcím („A magyar nép zivataros századaiból”) szintén egy múltba utalás, valamint egy témamegjelölés is egyben. Időben eltávolítja az eseményeket, melynek két oka is van: a stílus, és hogy a cenzúrát megtévessze.
2. A romantika a XIX. század jellemző stílusirányzata. A magyar romantika időben egybeesik az európaival, és összekapcsolódik a reformkorral (a feudális viszonyokat polgárivá akarják alakítani reformok útján és nem forradalommal). Megnő az írók, költők jelentősége, előtérbe kerülnek a prófétaköltők. Az ő feladatuk vezetni a népet, utat mutatni, és úgy gondolják, tehetségüket Istentől kapták. Az első ilyen költő Kölcsey volt. Ő fogalmazta meg a reformkor jelszavát is: „Haza és haladás”. Elkeseredettségét azonban tovább fokozta, hogy nem hívtak össze országgyűlést, az ország problémáit nem lehet megoldani.
3. A himnusz valójában egy lírai műfaj, kérés fogalmazódik meg benne, imaszerű, magasztos költemény. Kölcsey a műben Istenhez könyörög, a segítségét kéri. Szerkezete követi a himnuszok hagyományos szerkezetét: kérés – indoklás – kérés. Keretes szerkezetű, mellyel nyomatékosít a költő. A kezdő és záró versszak azonban nem teljesen azonos. Az elején még csak áldást kér Istentől, a végén viszont szánalmat, már elveszti a reményt.
4. ?
5. Az 1. versszakban található a kérés, a második rész pedig indokolja azt: azért kell az áldás, mert a magyarok eddig szenvedtek. Igaz, a magyarság bűnt követett el, de már kijavította a hibát, „megbünhödte már e nép a múltat s jövendőt!”. A bűnhődést a kereten belül támasztja alá: ezen belül az első egység a 2. és 3. versszak. Ez azt írja le, mikor Isten még szerette ezt a népet, ekkor jó dolgokkal látta el őket (haza, jólét, dicsőség). A
6. 4., 5. versszak azonban a szenvedéseket közli. A hangvétel is megváltozik a „Hajh” kötőszóval, a büntetéseket, pusztításokat, vereségeket sorolja fel. Majd a következő két versszak a jelennel foglalkozik, a bűnök következményeivel: az üldözöttséget, a haza hiányát mondja el, amit egy pardoxonnal érzékeltet („nem lelé honját a hazában”) – nem érezheti otthon magát a magyar Magyarországon.
7. A 7. versszak tele van a múlt és a jelen közötti ellentétekkel: a múlt pozitív volt, de a jelen szörnyű. Majd levonja a következtetéseket: „szabadság nem virúl a holtnak véréből” – hiába haltak meg annyian a hazáért, nem ért semmit, nincs szabadság.
Az utolsó versszak lezárja a verset: csak az az esélye van az országnak, ha Isten megszánja, hisz a magyarok bűne az, hogy nem becsülték egymást és a hazát.
8. A versben nagy szerep jut az ellentéteknek. Ez a versszakok felépítésénél is megfigyelhető: a 4. versszak a tengely, az ezt megelőző versszakok ellentétes tartalmúak a 4. utániakkal.
A vers a klasszicista kezdet után egyre szenvedélyesebbé, romantikussá válik. A magyarok megbűnhődtek már bűneikért, sőt még a jövőért is, Isten ismét kegyeibe fogadhatná őket. A Himnusz – bár Kölcsey saját érzéseit fogalmazta meg benne – a nemzet egyik jelképévé vált.
10. A történelmi utalások között ellentétes párhuzam (khiazmus) vonható: Kárpát bérce – bércre hág; legyőzött török – győzedelmeskedő ozmánok - törökök támadásairól; tatárjárásról, a honfoglalásról, a gazdasági virágzás és Mátyás király győzelmei, a belső széthúzásokról, a testvérharcokról.