Nagy Imrét és társait a budapesti Kozma utcai gyűjtőfogház udvarán 1958. június 16-án végezték ki, a halottakat a börtön sétálóudvarán elásták. A holttesteket 1961. február 24-én átszállították a rabtemetőbe, az Új köztemető 301-es parcellájába, és arccal a föld felé, jeltelen sírokba ásták el. A hozzátartozók hiába kérték, hogy legalább a holtestek helyét megtudhassák, a hatóságok elzárkóztak. A párt csak 1988-ban, miután Kádár Jánost a májusi pártértekezleten felmentették a főtitkári tisztségből, vált engedékenyebbé e kérdésben. Kádár utódja, Grósz Károly már május végén, pár nappal a pártértekezlet után, elrendelte a Belügyminisztérium Állambiztonsági Főcsoportfőnökségénél a sírok beazonosítását. A temetés engedélyezését Grósz 1988. júliusi észak-amerikai körútján jelentette be nyilvánosan, annak hangsúlyozásával, hogy ez nem rehabilitáció, csupán humánus cselekedet. 1988. augusztus 3-án az Új köztemetőben megkezdődött a sírok helyének meghatározása, ’89. március 29-én pedig a holtestek kihantolása.
1988 tavaszán megalakult a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB). Az alapítók ötvenhatos elítéltek és a halálraítéltek hozzátartozói voltak. Június 6-án közétett felhívásukban már nemcsak a végtisztesség fontosságát hangsúlyozták, hanem egy teljes erkölcsi, politikai és jogi rehabilitációt követeltek. Nagy Imre és társai halálának 30. évfordulóján, 1988. június 16-án, az ellenzék is ennek szellemében tartotta a megemlékezést. A hatalom azonban ezeket a követeléseket radikálisnak minősítette és rendőri erőszakkal válaszolt. Amíg 1956 hivatalos értékelése ellenforradalom, addig az újratemetésnek a kegyeleti aktuson túlmutató minden vonatkozása a rendszer létjogosultságát kérdőjelezte meg. A párt azonban a gorbacsovi peresztrojka útmutatásai alapján arra törekedett, hogy reformokra és szélesebb társadalmi konszenzusra építve politizáljon. Ehhez azonban 1956 újraértékelésére volt szükség.

Az MSZMP KB 1988. június 23-án Pozsgay Imre elnökletével megbízott egy munkabizottságot, hogy dolgozzon ki egy átfogó reformprogramot. Ennek keretében Történelmi Albizottság néven felhatalmaztak egy munkacsoportot, hogy történészek bevonásával értékeljék újra az ’56-ban történteket. A 168 óra című rádióműsor 1989. január 28-i adásában Pozsgay Imre megtette a nagy bejelentést: „A bizottság a jelenlegi kutatások alapján népfelkelésnek látja azt, ami 1956-ban történt, egy oligarchisztikus és a nemzetet is megalázó uralmi forma elleni felkelésnek.”
Az újratemetés lebonyolítását a TIB, mint a család és az ellenzék képviselete, vállalta. A hatalom a szervezésben nyíltan nem vett részt, a temetésen kormányszinten képviseltette magát, hivatalosan a párt nem is volt jelen a rendezvényen. A háttérből azonban igyekezett befolyásolni az eseményeket. A temetés előkészítésének állambiztonsági ellenőrzésére megalakult az Állambiztonsági Szervek Operatív Bizottsága, a figyelésre – befolyásolásra külön Intézkedési Tervet, a közhangulat formálására Sajtótervet és június 16-ára konkrét Operatív Biztosítási Tervet dolgozott ki. Az esemény operatív előkészítése minden bizonnyal a rendszer történetének egyik legalaposabb és legnagyobb apparátust megmozgató állambiztonsági feladata volt. A június 1-jei Intézkedési Terv több mint 60 ügynököt nevesít, akikkel az operatív és megelőző intézkedésekben számolnak. A rendezvény operatív biztosításához igénybe vették az állambiztonság teljes SZT-állományát. A szerv a hivatalos meghatározás szerint „a fő hangsúlyt a kegyeleti jelleg erősítésére, a nemzeti gyászra és nemzeti megbékélésre, az új közmegegyezés előkészítését szolgáló titkosszolgálati tevékenységre helyezte.” Ez az irányelv szabta meg, hogy milyen irányban befolyásolják a közvéleményt, és milyen jelenségeket, törekvéseket minősítettek szélsőségesnek, vagyis elszigetelendőnek.
E szerint a politikai demonstrációkban gondolkodó „radikálisokat”, mint a Republikánus kört, a Fidesz radikális szárnyát, Krassó György személye köré szerveződő Inconnu-t (’70-es évek óta működő, illegalitásba kényszerült avantgárd művészcsoport) perifériára kell szorítani, és őket a temetéstől is távol kell tartani. Az állambiztonsági jelentésekben többször említett amerikai nagykövet, Mark Palmer személyes fellépése is segített ebben, aki e csoportosulások tagjainak jelezte; ha a tervezett demonstrációjukon rendőrségi fellépés történne, nem számíthatnak az amerikai szolidaritásra. Az Inconnu közadakozásból készült 300 kopjafájának felállítását a 301-es parcellában a belügy nem akadályozta meg. Nem tudták meggátolni a FIDESZ június 15-i szovjet nagykövetség előtt rendezett tüntetését sem, de a 16-ára tervezett külön ünnepséget és a fáklyás felvonulást már igen. Mindent megtettek, hogy a temetés napján a rendszerrel és a felelősökkel szemben a demonstratív fellépéseknek elejét vegyék. A legradikálisabbnak bélyegzett Krassót és társait interjú ürügyén behívták a Rádióba, és délután háromig ki sem engedték őket.

A méltósággal és többszázezer (az állambiztonsági jelentés szerint százezer) fő részvételével (és az élő adást követő sokaság figyelme mellett) zajló temetés másnapján az állambiztonsági jelentés így összegezte a történteket: „az események […] a végrehajtott megelőző, befolyásoló intézkedések hatására az előzetesen meghatározott tervek szerint rendre lezajlottak.” Ugyanakkor hozzáfűzi, voltak azért disszonáns jelenségek is. „Az elhangzott beszédek nem tükrözték az elvárható önmérsékletet, több felszólaló nyíltan felvázolta – és esetenként követelte – a rendszerváltozás programját. Különösen érzékelhető volt ez Rácz Sándor és Orbán Viktor a Hősök terén, valamint Méray Tibor a temetőben elhangzott beszédében.”