Vázlat

Pártharcok Rómában

A római válság megoldását nem egyformán képzelték el Róma irányítói. Két nagy csoportosulás formálódott ki: a néppárt (populares) és a szenátori párt (optimates). Az optimates a szenátus tagjaiból és híveiből jött létre. Céljuk az volt, hogy a consulok segítségével legyenek úrrá a katonai gondokon, biztosítsák Róma élelmezését és természetesen saját hatalmukat. Velük szemben a lovagrend tagjaiból álló populares a népgyűléseken a néptribunusokra támaszkodva próbált meg segíteni, elsősorban a földkérdés megoldásában. Törvényjavaslatokkal és az állami földekből való földosztással enyhítettek volna a bajokon.

Az első triumvirátus

Ekkoriban Pompeius és Crassus, a szenátori párt tagjai voltak Róma leggazdagabb politikusai.
Crassus a Spartacus elleni háborúban (Kr.e. 71-ben) szerzett hírnevet
Popeius a földközi tengeren felszámolta a kalózkodást (Kr.e. 67)
A szenátus azonban megtagadja, hogy katonáinak földet adjon
Hozzájuk csatlakozik a néppárti Julius Caesar, akinek politikai céljainak eléréséhez mindenképpen szüksége volt Crassus pénzére és Pompeius befolyására.
Kr. e. 60-ban megalakult az első triumvirátus („három férfi szövetsége”) a szenátus ellen
A következő évben Caesar consul lett és kiharcolta a földbirtokokat Pompeius katonái számára, Crassus pedig lehetőséget kapott újabb nagy pénzek bezsebelésére. Valójában a triumvirátus főleg Caesar karrierjét segítette.
Hivatala letelte után proconsulként 10 évre hódítani indult az Alpokon túli Galliába, a mai Franciaország területére. A kelta törzsek legyőzése után Britanniába is átkelt egy rövid hadjáratra, melyek során óriási hadizsákmányt szerzett.
Crassus eközben keleten hadakozott Szíriában de az egyik csata közben életét vesztette.
Pompeius féltékeny lett Caesar galliai és britanniai sikereire és a szenátus szövetségét kereste. Meg akarták akadályozni, hogy Caesar újra consul lehessen.
Azt követelték tőle, hogy hadserege nélkül térjen vissza Rómába, ahol felelősségre vonás és ítélet várt volna rá.
Caesar azonban inkább vállalta a polgárháborút és Kr. e. 49-ben átkelt az Itália határát jelentő Rubiconon, majd elfoglalta Rómát. („Alea iacta est” = „A kocka el van vetve”)
Ezután Pompeius ellen indult, akit le is győzött Pharszalosznál
Pompeius Egyiptomba menekült, ahol meggyilkolták
Caesar követi Egyiptomba
Beavatkozik a polgárháborúba, Kleopátra mellé áll
hatalomra segíti a fáraónőt, akitől az egyetlen fia születik


Caesar egyeduralma

Egyiptomból hazatérve újjászervezte a Római Köztársaság alkotmányát. Dictator, élethossziglani censor és öt évre consul lett, így senki sem tudott reformjai útjába állni
Nyílt diktatúrát gyakorolt
Élethosszig viselte a néptribunusi jogokat, sőt a pontifex maximus is ő lett
Földet osztott katonáinak, letelepítette a veteránokat, aranypénzt veretett saját képmásával, felemelte a szenátus létszámát 900ra és főpapként a naptárat is megreformálta (szökőév)
Hatalma alapjául a hadsereg szolgált
Kr. e. 44 kezdetén Caeasar egyre nagyobb dicsőítése elmélyítette a szakadékot közte és az arisztokrácia között. Dictator Perpetuussá nevezték ki, ami egész életre szóló dictatori címet jelentett. Ez a titulus a Caesar arcképét ábrázoló érméken is megjelent, ami őt minden római felett állóvá helyezte. Kr.e. 44. március idusán Brutus és Cassius összeesküvésének áldozata lett (23 szúrás). Tettüket az elkövetők azzal alapozták, hogy zsarnokölésnek nevezték azt, nem gyilkosságnak, és a köztársaság zsarnoktól való megszabadításának. (Et tu mi fili, Brute? - „Te is fiam, Brutus?” – Shakespeare Julius Caesar művéből). Ezzel azonban nem oldódtak meg Róma gondjai. Caesar éppen azt ismerte fel, hogy a köztársasági államforma az évenként választott, nem mindig hozzáértő magistratusokkal alkalmatlan egy világbirodalom irányítására. Caesar diktatúrája a császárkor egyeduralmi modelljének első kísérlete volt, azonban Caesar maga sosem volt császár.





Caesar még halála előtt Octavianust, fogadott fiát tette meg örökösévé, aki Augustus néven Róma első császára lett.