Irodalom

A himnusz dicsőítő és magasztaló ének. Eredetileg vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalma(ka)t dicsőítő, hozzá(juk) segítségért fohászkodó, imaszerű lírai ...
A magyar néphez szól, a szózat egy műfaj_később Vörösmarty megzenésített verse.

A vers első változatát Vörösmarty 1835-ben készítette, a szöveg végleges formája azonban csak 1836-ban alakult ki. A SzózatKölcsey Himnusza után „a nemzet második éneke”. Tartalma és érzelmi töltése kapcsolódik az 1832–36-os országgyűléshez és az azt követő belpolitikai helyzethez. A Szózat tehát egyszerre aktuálpolitikai és alkalmi költemény. Ugyanakkor „tartalmi és esztétikai érvénye éppen azért mutat a konkrét körülményeken messze túl, mert azok lényeges politikai, történelmi és erkölcsi összefüggéseit a költői általánosítás magas szintjén ragadja és formálja meg” (Tóth Dezső). A sorsfordító pillanat két lehetőséget lebbent fel:

„Még jőni kell, még jőni fog


„Vagy jőni fog, ha jőni kell,

Egy jobb kor...”


A nagyszerű halál”

A nemzet boldogulásának vagy a nemzethalálnak a víziója a létező alternatívák egyszerűsített példája. A függetlenség és polgári haladás eszméinek összekapcsolódásával az 1832–36-os országgyűlés kudarca ellenére is erősödött a magyar ellenzék. Az udvar, bár nyílt erőfitogtatásként bebörtönözte a leghaladóbb szellemiségű képviselőket, a hagyományos abszolutizmus eszközeit nem merte vagy nem akarta felújítani. A trónra lépő V. Ferdinánd a nyílt szakítás helyett időt akart nyerni, a látszatreformok elodázták a konfliktus kiéleződését. A Szózat születésének pillanatában ezek a konfliktusok már mélyen beágyazódtak a magyar politikába, látomásos volta ellenére ezért reális alternatíva a „jobb kor” és a „nemzethalál” lehetősége. A szabadságharcos múlt áldozatai, a progresszív törekvések, az ész,erő,szent akarat vagy meghozzák az áhított jobb kort, vagy harcban kell elpusztulnia a nemzetnek. A történelmi múlt megidézett példái (3. vsz., 4. vsz., 5. vsz.) és a keretversszakok szellemisége a nemzetért vállalt kötelezettség erkölcsi parancsát fogalmazzák meg.

A nemzeti lét megteremtése élet és halál, lét és nemlét kérdésévé válik:

„Áldjon vagy verjen sors keze:

Itt élned, halnod kell.”

A hazáért feladatát vállaló egyén erkölcsi magasrendűségét kétségbevonhatatlan ténnyé teszi az áldozat, melyet meg kell adnia. Ugyanakkor determináló tény a kétszer is elhangzó „A nagyvilágon e kivűl / Nincsen számodra hely...”. Mintegy kizárja a cselekvésképtelen, választani képtelen emberi magatartást. Az egyén sorsa és a hazáé egy és ugyanaz volt, és az is marad. Az élet egyetlen lehetséges színtere az egyén számára a hazája.

A Szózatnak nemcsak a címe, a műfaja is szózat: a tömeghez, sokasághoz, a nemzethez szóló felhívás, szónoki beszéd. A vers témája és patetikussága miatt gyakran az óda műfajába sorolják, de ez nem fejezi ki eléggé a vers igazi célját: a közösség megszólításából adódó nemzetébresztő, buzdító szándékot. Vörösmarty verse a hagyományos ódák letisztult, egynemű hangulatával szemben a romantikus költő zaklatott lélekállapotának megfelelően szólal meg – ezzel is érzékeltetve, hogy a beszélő és a témája közti viszony rendkívül szoros. Az egyes szám második személyű beszédhelyzet azonban nemcsak a kinyilatkoztatás érzetét kelti, hanem a beszélő és hallgatóság azonosulását is. Mindaz, ami elhangzik, egyszerre üzenet és megélt személyes gondolat is egyben. Talán ebből fakad a vers bensőségessége.