A szónoki stílus a nyilvános szóbeli megnyilatkozások nyelvhasználatát jellemzi. Szokás előadói stílusnak is nevezni, de előadni a legkülönfélébb témákról lehet, s így például a tudományos témájú előadás a tudományos stílusrétegbe is besorolható. Hasonlóképpen a hivatalos ügyekben történő nyilvános megnyilatkozások a hivatalos stílus jegyeit viselik. Az ókortól kezdve különös jelentőségre tett szert a szóbeli meggyőzésnek az a műfaja, amely elsősorban közéleti témáról szól.
A szónoki stílus lényege tehát a meggyőzés. Az ügyetlen szónok előre leírt szöveget olvas fel, vagy tanulás után mond el, s "beszéde" ilyenkor nélkülözi az élőbeszéd elevenségét. A tehetséges szónok hosszas felkészülés után (anyaggyűjtés, rendszerezés, a hallgatóság lélektani megfigyelése, a hatáskeltő eszközök kiválasztása, a hangzás, a gesztusok, az arcjáték, valamint az öltözék összhangjának megkomponálása stb.) szabadon adja elő mondanivalóját. Közönségével állandó kontaktusban van, képes változtatni, rögtönözni a hallgatóság reakcióinak megfelelően. Nemcsak az értelemre, hanem az érzelmekre is hat.
Az említett követelmények meghatározzák a szónoki beszéd nyelvezetét: szemléletes, képszerű, élénk szóhasználat, változatos mondatszerkesztés jellemzi (felkiáltások, kérdések, ellentétes mellérendelő összetett mondatok stb.). A nyelvi megformáláshoz társul a hangzás változatossága is. A szónoklás tudományát, a retorikát már az ókorban is tanították. A szónoknak ismernie kell az anyaggyűjtés, elrendezés, kifejezés, emlékezetbe vésés és előadás különféle módozatait. CICERO szerint a szónoki beszéd szerkezeti egységei a bevezetés (a közönség megnyerése), az elbeszélés (a téma kifejtése), az érvelés (bizonyítás, cáfolat) és a befejezés.


https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_10/lecke_02_018