Szia
A magyar történelem bővelkedik az idegen uralom és zsarnokság elleni harcokban. Ennek nagyszerű példája az 1956-os forradalom és szabadságharc is, amely az egész világ számára megmutatta a magyar nép erejét és szabadságszeretetét.
1956 őszére a társadalom számára is egyértelművé vált, hogy a párton belüli ellentéteket kihasználva változásokat lehet elérni. Elsőként a fiatalok fogalmazták meg követelései­ket. 1956 októberében a szegedi egyetem hallgatói kiváltak kommunista párt ifjúsági szervezetéből (Dolgozó Ifjúság Szövetsége), és megalakították a Magyar Egyetemisták és Főiskolások Szövetségét (MEFESZ). Példájukat rövidesen az ország többi egyetemén is követték. Októberben (22-én) a budapesti Műszaki Egyetem MEFESZ-szervezete 16 pontban fogalmazta meg az egyetemi ifjúság követeléseit. A törvénytelenségeket elkövető vezetők (különösen Rákosi) megbüntetését, Nagy Imre miniszterelnöki kinevezését, szabad választásokat és a szovjet csapatok távozását sürgették. Gazdasági követeléseik közé tartozott a bérek emelése, a tervgazdaság és a beszolgáltatási rendszer felülvizsgálata.

A FORRADALOM ELSŐ NAPJA
Mosolygó fiatalok vonulnak Budapesten, kezükben táblák. Az egyiken felirat: Szolidaritást a lengyel néppel!
Tüntetők Budapesten, 1956. október 23-án. Az egyik táblán a lengyel címer
Nézz utána, miért vitt lengyel címert a tömeg! Mi történt a lengyelországi Poznańban? Nézd meg a térképen, milyen útvonalakon vonultak a tüntetők ezen a napon!
1956 nyarán a lengyelek fellázadtak a sztálinista rendszer ellen. Ezt gyorsan leverték, de ősszel a lengyel vezetés reformokra kényszerült. 1956. október 23-ára a budapesti Műszaki Egyetem hallgatói békés felvonulást szerveztek a lengyelek támogatására és a magyarországi változásokért. A pártvezetés először betiltotta, majd mégis engedélyezte a megmozdulást. A műegyetemisták kezdeményezéshez több egyetem is csatlakozott.

A tüntetés délután háromkor kezdődött. A pesti egyetemisták a Petőfi-szobornál gyülekeztek, ahol Sinkovits Imre színművész elszavalta a Nemzeti dalt. Ezután a budai oldalon álló Bem-szoborhoz vonultak. Ide érkeztek a Műszaki Egyetemtől induló műegyetemisták is. A tüntetők – akikhez egyre több járókelő csatlakozott, köztük munkából hazatérő munkások – ekkor már olyan nemzeti színű lobogókat vittek magukkal, amelyekből kivágták a gyűlölt Rákosi-féle címert. A lyukas nemzeti zászló 1956 jelképévé vált.

A Bem térről a tömeg egy része a Parlamenthez vonult, ahol este Nagy Imre mondott beszédet. Egy másik csoport a Városliget felé vette az irányt, és az esti órákban ledöntötték a rendszer jelképét, a hatalmas méretű Sztálin-szobrot.

A Magyar Rádió székháza előtt a kora délutáni óráktól kezdve egyre nagyobb tömeg várakozott. Azt akarták elérni, hogy olvassák be a rádióba követeléseiket. Ehelyett este nyolckor Gerő Ernő beszéde hangzott el, amelyben nacionalistáknak nevezte, és megtorlással fenyegette meg a tüntetőket. A növekvő számú és egyre dühösebb ember láttán a rádiót védő ÁVH-sok este 9 körül a tömegbe lőttek. Addigra a tüntetők is szereztek fegyvereket, katonáktól, rendőröktől és hadiüzemek raktáraiból. Megostromolták, és másnap reggelre elfoglalták a rádió épületét. A békésnek induló felvonulásból fegyveres felkelés lett.

Október 23-án a vidéki városokban is tüntetések kezdődtek. Az első lövések Debrecenben dördültek el, ahol a megyei pártszékház elé vonuló, fegyvertelen tömegbe lőttek az épület védői.

Az események hatására a párt vezetői október 23-án az éjjeli órákban behívták a szovjet csapatokat Budapestre, majd (már másnap hajnalban) kinevezték Nagy Imrét miniszterelnöknek. Október 24-én újabb és újabb szovjet egységek lépték át Magyarország keleti határát, illetve Székesfehérvárról páncélos alakulatok indultak Budapest felé.

A szovjet páncélosok megjelenése csak olaj volt a tűzre. A forradalom a megszállók elleni szabadságharccá vált. Október 24-től a főváros utcáin, terein főleg fiatalokból álló fegyveres csoportok alakultak (a „pesti srácok”), amelyekhez honvédek, katonatisztek is csatlakoztak. A Széna téren, a Corvin közben, a Baross téren, a Tűzoltó utcában, a Boráros téren és a Móricz Zsigmond körtéren harcoló alakulatok váltak a legismertebbé. A páncélosok ellen használt legfontosabb fegyver a Molotov-koktél volt.


A gyárak, üzemek dolgozói munkástanácsokat alakítottak, amelyek felváltották a kommunista pártszervezeteket. A kommunista tanácsi közigazgatás sok helyütt egyszerűen eltűnt, és helyét nemzeti vagy forradalmi tanácsok vették át.

Nagy Imre miniszterelnök elképzelése az volt, hogy tárgyalásos úton, részben engedményekkel próbálja meg lecsillapítani a nép – általa is jogosnak tartott – haragját. A párt vezetőinek és tagságának egy része azonban kizárólag a fegyveres „megoldásban” hitt. Elképzelésük szerint a szovjet hadsereg felvonulása, a párthű államvédelmi alakulatok erőszakos fellépése elegendő lesz a „rendteremtéshez”.

Október 25-én délelőtt tüntetők vonultak a Parlamenthez. Barátkoztak az épület védelmére ide rendelt szovjet katonákkal, éltették Nagy Imrét, követelték Gerő Ernő távozását és az ÁVH megszüntetését. A békés tömegre a környező épületekből, több irányból tüzet nyitottak magyar és szovjet fegyveresek. A rengeteg sebesült mellett száz körül volt a halottak száma. Ezekben a napokban vidéken is többször lövettek a békés tüntetők közé. Az egyik legvéresebb sortűz Mosonmagyaróváron volt (október 26.).

Gerőt a Parlament előtti sortűz napján leváltották – a szovjetek beleegyezésével –, és helyére Kádár Jánost választották. Október végén Kádár feloszlatta az állampártot (az MDP-t). Még aznap megalakult az új kommunista párt, a Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP), amelynek tagja volt Nagy Imre, de vezetője Kádár János lett.