Szia


A vers keletkezése:
A vers 1910-ben jelent meg először A Hétben. Juhász Gyula otthon töltötte a vakációját. Az egyik este a Tisza parton volt, az ott átélt hangulatot jelenítette meg ebben a versében.

Vershelyzet:
A költő egyedül ül a Tisza partján. Az este csöndje, eseménytelensége felébresztette benne a magány érzését. A magány, a kirekesztettség érzése a kezdetektől jellemző volt Juhász Gyulára. Ez az érzés egyre erősebbé vált benne, ez magyarázza az öngyilkossági kísérleteket, a depressziót. (Magam a parton egymagam vagyok) A Tisza-part varázslata megnyugvást jelent a zaklatott idegállapotú, depresszióra hajlamos költőnek.

Címértelmezés:
A vers címe tájverse utal. Ám Juhász Gyula tájversei sohasem öncélúak, mindig mélyebb tartalom van mögöttük. Elsősorban a saját hangulatát, benyomásait vetíti ki a tájra.
A Tisza-part számára az otthont jelenti.
A csönd. Hétköznapi értelemben akkor beszélünk csendről, ha semmiféle hangot nem hallunk. A zajok teljes hiánya megfoszt minket rengeteg információtól, ez bizonytalanságot, félelmet okoz. Igazi békés, megnyugtató csöndről akkor beszélünk, ha apró zajok vesznek körül minket. Például egy réten fúj a szél, énekelnek a madarak, zümmögnek a bogarak. Ilyenkor tudjuk, hogy biztonságban vagyunk, hiszen ha veszély közeledne, a természet elhallgat. A versben leírt csönd is ilyen: tele van apró neszekkel (harmonikaszó, tücsökciripelés, vízcsobogás).

A vers stílusa:
A vers impresszionista stílusú.
A Tiszai csönd olyan, mint egy festmény. Igazából nem történik benne semmi, a látvány és a hangulat a fontos. Alig van benne ige, azok sem mozgalmasak (fon, nem mozdulnak, szól, felel, ballag). A z igék aránya 16 % a versben, a névszóké 55 %.
A színek közül a mélyebb tónusok szerepelnek. A legjellemzőbb a barna, a fekete, amelyből élesen válik el az ezüst és a sárgás-vörös (barna pók, ezüstösek, tüzeket raknak).
Az impresszionisták által kedvelt témákat jelenít meg: a vizet és az estét, illetve a kettő találkozásával a vízparti estét.
A zeneiséget a rímen és ritmuson kívül az alliterációk képviselik. Ebben a versben mindössze egy található belőle, ám az erősen kiemelkedik a környezetéből. Egyrészt a vers hangsúlyos helyén van: a lírai én megjelenése előtt, másrészt az egész sor alliterál (hallgatják halkan a harmonikát), harmadsorban a szokatlan szórend miatt. Nem a hallgatás a halk, hanem a harmonikaszó. Köznapi módon így hangzana: hallgatják a halk harmonikát.

Verselése:
A vers hangsúlyos verselésű. Az Ady által felújított régi versforma uralja: az Ady-tízes.
A sorok páros rímei fokozzák a vers zenei hatását.

Magam a | parton || egymagam | vagyok, 3 | 2 || 3 | 2

Tiszai | hajók, || néma | társatok! 3 | 2 || 2 | 3


A vers szerkezete:
Az I. rész az 1-2. versszak. A vers kezdő soraiban az este, a sötétedés térhódítását figyelhetjük meg egy komplex képben. A komplex kép azt jelenti, hogy több költői kép fonódik össze benne.
Hálót fon az est, a nagy barna pók.
A pók = az estével. Ez metafora. A két szóhoz kapcsolódó tartalom viszont felcserélődött.
Eredeti formájában így nézne ki:
est pók
- nagy, barna - hálót fon

A felcserélés után így fest:
est pók
- hálót fon - nagy, barna

A kép még egy költői eszközzel bővül: az estét megszemélyesíti a költő. Hálót fon, azaz emberi cselekvést végez.
Az este térhódítását, a sötétség terjedését a hangok is segítik elképzelni. A 10 magánhangzó közül 9 mély. Az egyetlen magas magánhangzó a sor közepén található, ez szinte az égbolt kupolaívét idézi fel. A sötétség lágyságát, puhaságát a lágy mássalhangzók adják vissza. A 15 mássalhangzóból 10 a lágy mássalhangzók közé tartozik (l, n, gy, b, r, h).
A 2. sorban felbukkan a hajó-motívum, amelyik a vers végére szimbolikus értelmet nyer.
A 2. versszakot a hajómotívum kapcsolja az elsőhöz. Az 1. versszakban a látvány uralkodott, a 2.-ban a hangok veszik át a szerepet. A csöndben a látás beszűkül, most a hangok terjedésével tágul a világ. A közelben az egyik hajón harmonika szól, a távolban egy tücsök felel rá. A közel-távol ellentéte készíti elő a következő versszakot.
A II. rész a 3-4. versszak, amelyik egy újabb egységet alkot. Összefonódik az égi és a földi táj; a hold és a csillagok, Szeged és a Szeged környéki tanyák.

Az égi rónán ballag már a hold.
A róna a jellegzetes magyar alföld, ahol a pásztor ballag a nyájával. A megszemélyesítéssel (ballag a hold) a hold az ég pásztorává válik.
A 4. versszak tovább bontja ezt a képet. A tanyák az alföld jellegzetes települései, körbeveszik a nagyobb városokat. Magányosak, távol vannak a központtól. Az égi jelzővel ezek a tanyák felkerülnek az égre. A kép perspektívája kitágul, egyszerre fogja át az eget és a földet. A csillagok fénye visszatükröződik a folyóban, a tanyák tűzfényei elszórtak és magányosak az éjszakában, mint az égen a csillagok. Itt is, akárcsak az első képben, a metaforát egy megszemélyesítés egészíti ki: tüzet raknak az égi tanyák, azaz a csillagok sorra kigyúlnak az égen.

Magam a parton egymagam vagyok
A III. rész az 5-6. versszak. A tájban egyszer csak megjelenik a költő alakja (lírai én). Ez a sor ugyanazt az akusztikai hatást képviseli, mint az első sor: 9 mély, 1 magas magánhangzó. A magas magánhangzó a sor közepén található. Itt 14 mássalhangzóból 11 tartozik a lágyak közé. A hangok hatására a kép még mélyebb, még sötétebb, mint az elején, kifejezi Juhász Gyula sötét hangulatát.
Akárcsak az első képben, itt is egy metaforát látunk, ezúttal a költő azonosítja magát a hajókkal. Az irodalomban nagyon régi metafora a víz, és a rajta haladó hajó. A víz az élet, a sors, a hajó pedig az egyes emberek élete. Azzal, hogy ezek a hajók nem haladnak, hanem egy helyben állnak, pontosan érzékelhetjük a költő hangulatát: az ő élete is hiábavaló, nem halad sehová.
Összegzés:
A vers három részében háromszor tűnik fel a tiszai hajók kifejezés. Az utolsó részben megtörténik a költő és a hajók teljes azonosulása. Az 5. versszakban még E./1. személyben szól a költő, a 6.-ban már T./1. személyben. A hajóknak a sorsa az élete a haladás, az ÚT, a CÉL. A költő végre megpihen, nem űzik, nem vonják hiábavaló célok, vágyak. Az itthon határozószó fejezi ki ezt a megérkezést.
A költő magányosságát feloldották a hold, a csillagok, akiket a megszemélyesítésekkel a hideg fenségből emberségessé szelidített. A hold ezüst varázslata élővé tette a hajókat is, akik így társaivá válhattak a költőnek.
Az este varázslata felébreszti a költőben a lehetőségeket. Ezért is hangsúlyozza kétszer is:
Ma nem üzennek hívó távolok,
Ma kikötöttünk itthon, álmodók!

Ezen az oldalon minden fenn van!: http://users.atw.hu/henineni/index.php?oldal=verselemzesek8

Legyszi jelöld megoldásnak! Koszonom