Szia
A testi felépítés, mint szerkezet, valamint a szervek, szervrendszerek működése és a különböző hatások következtében kialakult működési változása, mint funkció, együttesen a motorikus teljesítmények meghatározói. A szerkezet és a funkció egysége alapján a szerkezet meghatározza a funkciót, a funkció pedig visszahat a szerkezetre, módosítja, fejleszti azt, amely azután ismét magasabb szintű tevékenységet tesz lehetővé (adaptáció). A szerkezet és a funkció gyermek- és serdülőkorban különösen szoros kölcsönhatásban van egymással, így a szomatikus fejlettség egyik lényeges elbírálási szempontja lehet a szervezet működési mutatóinak, például a motorikus teljesítmények elemzése is.

A motorikus képességek a mozgásos cselekvések megtanulásának, végrehajtásának a feltételeit alkotják, ilyen értelemben a szervezet és a személyiség olyan tulajdonságaiként tartjuk számon, amelyekre az egyénnek a különféle tevékenységformákban az eredményes végrehajtás érdekében szüksége van. Hangsúlyozzuk, hogy a tárgyalásra kerülő képességeket személyiség összetevőként értelmezzük, elismerjük kialakulásukban az öröklöttség szerepét, de fontosnak ítéljük meg a szociális meghatározottságot, valamint az oktatási rendszer nevelő-, oktató-, képzőszerepét is. A motorikus képességek tehát adottságokra (velünk született tulajdonságok) épülnek és a tevékenység közben fejlődnek. Didaktikai szempontból három csoportba sorolhatóak:

kondicionális képességek,

koordinációs képességek,

ízületi mozgékonyság.

A fizikai képességek fejlesztése a gyermek mozgásos tevékenységeinek minősége szempontjából meghatározó jelentőségű. E képességek hiánya (általában ez nem jellemző), illetve nem megfelelő szintje azt eredményezi, hogy bizonyos mozgások elsajátítása/végrehajtása nehézségekbe ütközik. A motorikus képességeket tehát párhuzamosan, bizonyos metodikai szempontok figyelembevételével azonban a mozgástanítást megelőzően is célszerű, szükségszerű fejleszteni. A motorikus tulajdonságok fejlesztésének mindig annyival kell megelőznie a mozgástanítást, amennyi idő szükséges ahhoz, hogy az eredményes tanulás feltételei adottak legyenek. A fizikai képességek, tulajdonságok szinten tartása, illetve fejlesztése során a következő szempontokat célszerű figyelembe venni:

a képességek a természetes fejlődésen (növekedés, fejlődés, érés) túl nagymértékben fejleszthetők;

ha a képességeket nem foglalkoztatjuk, akkor azok visszafejlődése várható;

a motorikus képességek összefüggnek, komplex formában jelennek meg a mozgásos cselekvésekben;

a mozgásfejlesztés szempontjából a sokoldalú képességfejlesztés hatékonysága elvitathatatlan.

Kondicionális képességek
A kondicionális képességek olyan motorikus tulajdonságok, amelyek egymással és a koordinációs képességekkel szoros összefüggésben a mozgásos cselekvés sikeres létrejöttéhez szükséges erő, gyorsaság és állóképesség feltételeit teremtik meg.[75] Bármilyen erős hangsúlyt is kapjon egy kondicionális képesség az adott mozgásban, a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy e képességek kevert formában jelennek meg a mozgásos cselekvésekben.

A kondicionális képességek belső természetének megértésében segít a vázizomzat működési sajátosságainak az áttekintése. Az izom alaptulajdonsága, hogy megfelelő inger hatására képes összehúzódni. Ez a folyamat az erőmegnyilvánulások legfőbb feltétele. A nagy intenzitású, rövid ideig tartó összehúzódásokat maximális erőnek, ha a rövidülés sebessége és az erőkifejtés nagysága is jelentős, akkor gyorserőnek, míg a mérsékelt, vagy közepes intenzitású összehúzódásokat az erőkifejtés idejének függvényében állóképességnek, vagy erő-állóképességnek nevezzük. Az izom meghatározott tulajdonságaira épülnek tehát a különböző képességek, illetve azok komplex formái.

A kondicionális képességek működési alapjait jelentő izomtevékenységre a következő tényezők vannak döntő hatással:

az izom kontraktilitása (összehúzódó képesség), amely az erőkifejtés nagyságát (erő) befolyásolja;

az izom anyagcseréje (aerob és anaerob folyamatok) az erőkifejtések során az elfáradással szembeni ellenálló képességben (állóképesség) jelenik meg;

az idegimpulzus jellege (kontrakciót és relaxációt kiváltó idegi folyamatok) a erőkifejtés sebességében (gyorsaság) nyilvánul meg.

Fontos megjegyeznünk, hogy minden izomtevékenységben szerepelnek a felsorolt folyamatok, azonban az izomműködés jellegétől függően más és más az egyes tényezők súlya.

Az izomszerkezet vizsgálata további differenciálást tesz lehetővé. Az ember harántcsíkolt izomzata alapvetően három eltérő tulajdonsággal rendelkező rosttípus keverékéből épül fel. Az úgynevezett lassú rángású (ST) izomrostok mérsékelt intenzitású, hosszú idejű erőkifejtésre képesek. Az ilyen típusú rostokban az energiaszolgáltatásban szerepet játszó sejtalkotók (mitokondriumok) nagy számban találhatók, ennek következtében jelentős az oxidatív kapacitásuk, az állóképességi teljesítmények döntően e rosttípushoz köthetőek. A gyors rángású (FT2) rostokban a kontraktilis elemek (aktin-miozin) dominanciája figyelhető meg. Az ilyen típusú rostok rövid idejű, nagy erőkifejtésre képesek, azonban fáradékonyak, alapvetően az erő és a gyorsasági teljesítmények létrejöttének feltételeit biztosítják. A két rosttípus között találhatók a FT1 típusú rostok, melyek átmeneti, köztes tulajdonságokkal rendelkeznek, az FT2 rostoknál kisebb intenzitású, de hosszabb idejű, az ST-rostoknál rövidebb idejű, de nagyobb intenzitású erőkifejtésre képesek. Az izomzatot felépítő rostok arányát az öröklődés határozza meg. Edzéssel azonban az FT1 típusú rostok kontraktilis és energetikai tulajdonságait reverzibilisen meg lehet változtatni, ilyen értelemben a vázizom alkalmas arra, hogy adaptációja révén bizonyos határokon belül az állóképességi, vagy a gyorsasági és erőteljesítmények javulásához kedvező feltételeket biztosítson.

A kondicionális képességek között funkcionális kapcsolatok igazolhatók. A kölcsönhatások szolgálnak alapul a komplex kondicionális képességekhez (9. ábra), melyek a különféle fizikai aktivitásokban a következő formákban jelennek meg.

7.5. ábra - A kondicionális képességek komplexitása

A kondicionális képességek komplexitása
Az erő
Az erő az izom feszülésével, rövidülésével, vagy megnyúlásával létrehozott pszichofizikai képesség, amelynek a segítségével különböző nagyságú ellenállásokat tudunk legyőzni. Három alapvető fajtáját különíthetjük el az erőkifejtés nagysága, sebessége valamint időbelisége alapján.

Maximális erő

A maximális erő lehető legnagyobb statikus, vagy dinamikus erőkifejtés, melyet az egyén akaratlagosan képes létrehozni (időbeli meghatározottság nélküli erőkifejtés).

A maximális erő függ:

az izom keresztmetszetétől,

az izomrostok típusától,

az intra- és intermuszkuláris koordinációtól (technika),

az izom ATP- és CP-ellátottságától (anaerob alaktacid energiaszolgáltatás),

a technikai tudástól,

a motivációtól.

Gyorserő, explozív erő
A gyorserő (ciklikus mozgásoknál) maximális erő kb. 60–80%-át jelentő külső ellenállás mellett a legnagyobb teljesítmény elérését teszi lehetővé. Az aciklikus mozgásoknál explozív erőről beszélünk. Jellemzésében fontos, hogy az időegységre eső teljesítmény, illetve az erő hatására elmozdult test milyen sebességgel halad (W = F · s, P = W · t–1, P = F · v).

A gyorserő függ:

a maximális erő színvonalától,

az izomrostok típusától,

az izomkontrakció sebességétől.

az izom ATP-, CP- és szénhidrát-ellátottságától (anaerob alaktacid és laktacid energiaszolgáltatás),

az intra és intermuszkuláris koordinációtól (technika),

a motivációtól.

Erő-állóképesség
Az erő-állóképesség a folyamatosan fennálló, vagy ismétlődő erőkifejtések által kiváltott elfáradással szembeni ellenállóképesség.

Az erő-állóképesség függ:

A maximális erő színvonalától.

Az aerob- és anaerob anyagcserefolyamatok működési színvonalától.

Az izom ATP-, CP-, szénhidrát- és zsírellátottságától (aerob és anaerob energiaszolgáltatás).

Az izomrostaránytól.

A technikai tudástól.

A motivációtól.

Gyorsaság
A gyorsaság az a pszichofizikai képesség, amely az érzékelési, megismerési folyamatok és az ideg-izomrendszer közreműködésével a lehető legnagyobb reagálási és mozdulat-mozgássebesség elérését teszi lehetővé.[76]

A gyorsaság függ:

A gyorsaság megjelenési formái a következők:

reakciógyorsaság, meghatározott ingerre a lehető legrövidebb idő alatt történő válaszadás, amely lehet:

egyszerű (hangra, fényre, tapintásra),

összetett (több lehetséges megoldás közül egyet kell kiválasztani).

A gyorsasági megnyilvánulások elemi formái viszonylag függetlenek egymástól. Például: a reakcióidő nincs szoros kapcsolatban az egész mozgás, vagy a mozgásrészek sebességével.[77]

mozdulat-mozgásgyorsaság (v = s · t–1, P = F · v)

aciklikus (rajt-, ugró-, dobó-, ütőgyorsaság),

ciklikus (felgyorsulási képesség és haladási /lokomotorikus/ gyorsaság)

gyorserő (lásd az erőnél!)

Állóképesség
Az állóképesség az a pszichofizikai tulajdonság, amely a terhelések által kiváltott fáradtság kialakulásának a késleltetésével hosszú ideig tartó erőkifejtést tesz lehetővé, illetve a fizikai terhelések utáni gyors regenerációban segít.

Az állóképességet befolyásolja:

a szív-, keringés-, légzési rendszer fejlettsége és edzettsége,

az aerob kapacitás színvonala és kihasználtsága (abszolút és relatív aerobkapacitás),

az aerob és anaerob anyagcserefolyamatok színvonala,

a szervek, szervrendszerek koordinált működése,

az izomrostarány (ST, FT rostok),

a technikai tudás szintje,

a pszichés tulajdonságok felhasználási színvonala (energiamozgósítás),

az ellenállás nagysága (súly vagy közeg),

az erő-állóképesség szintje.

Megjelenési formái:

hosszú időtartamú állóképesség (>10 min, aerob energiaszolgáltatás),

közepes időtartamú állóképesség (2–10 min, aerob és anaerob energiaszolgáltatás),

rövid időtartamú állóképesség (30 s–2 min, anaerob és aerob energianyerés),

gyorsasági állóképesség (10–100 s, anaerob energiafelhasználás),

erő-állóképesség,

gyorsasági erő-állóképesség.

Ízületi mozgékonyság
Az ízületi mozgékonyság az a kondicionális képesség, amely lehetővé teszi, hogy az ízületeket képező testrészeknek (fiziológiás körülmények között) a lehető legnagyobb egymáshoz viszonyított elmozdulása jöhessen létre.[78] Szinonimái: hajlékonyság, lazaság, mozgékonyság. A mozgások gazdaságos, sikeres végrehajtása feltételezi a mozgásszerkezetnek megfelelő ízületi mozgékonyságot, ilyen értelemben teljesítmény-meghatározó faktorként kell értelmeznünk (10. ábra).

Az ízületi mozgékonyságot meghatározó tényezők:

az ízületeket alkotó csontok alakja,

az ízületi tok és szalagok állapota,

az ízületet áthidaló izmok tónusa,

az izomzat aktív erőkifejtése,

a külső hőmérséklet,

aktuális pszichikai állapot.

7.6. ábra - Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái

Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái
Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái (10. ábra).

Aktív, melynek során az adott ízületben létrejövő mozgáskiterjedést a sportoló saját izomerejével hozza létre. Ez megnyilvánulhat dinamikus és statikus feltételek mellett is.[79]

Aktív dinamikus esetében az ízületi elmozdulások különböző gyorsulással és sebességgel jönnek létre (pl. láblendítés).

Aktív statikus megnyilvánulás, a dinamikus feltételek mellett létrejött ízületi mozgáskiterjedés bizonyos idejű megtartása (pl. lábemelés).

A passzív ízületi mozgékonyság is létrejöhet dinamikus és statikus feltételek mellett. Ebben az esetben az ízületi elmozdulás valamilyen külső erőhatás (társ segítség, a test tehetetlensége, sportszer tömege stb.) következtében jön létre. A legnagyobb ízületi mozgáskiterjedést passzív feltételek mellett lehet megvalósítani. A passzív körülmények között mért mozgáskiterjedésből következtethetünk az egyén potenciális lehetőségeire.

A koordinációs képességek
A koordinációs képességek a mozgásos cselekvések végrehajtásának szabályozásában érvényesülnek, továbbá a mozgásvégrehajtás minőségében, a gazdaságos, csiszolt mozgásban, a cselekvéstanulás eredményességében jutnak kifejezésre. Ennek következtében a koordinációs képességeket a mozgásos teljesítmények egyik meghatározó összetevőjeként kell értelmeznünk. Tulajdonképpen ezek a képességek egy sajátos feltételrendszert alkotnak, melynek segítségével valósul meg a mozgásszabályozás. A mozgásszabályozás nem más, mint amikor a kondicionális képességeket a koordinációs képességek felhasználásával a mozgáskoordináció folyamatán keresztül építjük be a mozgásszerkezetbe és hozzuk létre az adott mozgást, annak térbeli, időbeli és dinamikai feltételeinek (mozgásszerkezet) megfelelően. A koordinációs képességek viszonylag állandó folyamatmintákat képviselnek. A mozgásos cselekvések végrehajtása során a következő koordinációs feladatokat kell megoldani a sikeres, gazdaságos mozgásvégrehajtás érdekében.

Az adott mozgásszerkezet térbeli, időbeli és dinamikai feltételeinek megfelelően történő szabályozás (mozgásszabályozás).

A változó környezeti feltételeknek megfelelően a mozgás alkalmazása és szükség esetén módosítása (mozgásalkalmazás és -átállítás).

A mozgásos cselekvések oktatása során a mozgásos alapformákra épülve új szabályozó mechanizmusokat kell kiépíteni, megszilárdítani (mozgástanulás).

A három felsorolt alapvető koordinációs feladat megvalósításában, a mozgás sikeres, gazdaságos végrehajtásában a következő koordinációs képességek a meghatározók:

egyensúlyozás,

térbeli tájékozódás,

mozgásérzékelés (kinesztetikus differenciálás),

gyorsasági koordináció,

ritmusképesség.

A mozgások összerendezése, a már említett térbeli, időbeli és dinamikai jellemzők optimális összhangjának a kialakítása az idegrendszer speciális funkciójának, a mozgáskoordinációnak az eredménye, e folyamat a mozgásos cselekvések létrejöttének alapfeltétele. A mozgáskoordinációt a következő részfolyamatok jellemzik:

az analizátorok (érzékszervek) információ-felvevő és -feldolgozó tevékenysége (ebben a funkcióban egyúttal az orientáló, motiváló elem is szerepel);

a mozgás eredményességének elővételezése (anticipáció) a cselekvéscél, a kiinduló helyzetből kapott szenzoros információk, valamint a mozgásemlékezet alapján, majd döntés és a mozgásfolyamat programozása;

impulzusok küldése az izmokba (innerváció);

a mozgás végrehajtása a mozgatórendszer és a külső erők kölcsönhatása alapján;

állandó visszajelentés a mozgás lefolyásáról;

összehasonlítás az elővételezett mozgáscéllal, programmal (a „kell” és a „van” érték összehasonlítása);

szükség esetén módosító impulzusok küldése az izomba (korrekció).

Az említett folyamatok egy célnak, a mozgásos cselekvés realizálásának vannak alárendelve. A mozgáskoordináció elemzését nehezíti, hogy a mozgásvégrehajtás minőségét az egyén megismerő, akarati funkciói is jelentősen befolyásoljáA testi felépítés, mint szerkezet, valamint a szervek, szervrendszerek működése és a különböző hatások következtében kialakult működési változása, mint funkció, együttesen a motorikus teljesítmények meghatározói. A szerkezet és a funkció egysége alapján a szerkezet meghatározza a funkciót, a funkció pedig visszahat a szerkezetre, módosítja, fejleszti azt, amely azután ismét magasabb szintű tevékenységet tesz lehetővé (adaptáció). A szerkezet és a funkció gyermek- és serdülőkorban különösen szoros kölcsönhatásban van egymással, így a szomatikus fejlettség egyik lényeges elbírálási szempontja lehet a szervezet működési mutatóinak, például a motorikus teljesítmények elemzése is.

A motorikus képességek a mozgásos cselekvések megtanulásának, végrehajtásának a feltételeit alkotják, ilyen értelemben a szervezet és a személyiség olyan tulajdonságaiként tartjuk számon, amelyekre az egyénnek a különféle tevékenységformákban az eredményes végrehajtás érdekében szüksége van. Hangsúlyozzuk, hogy a tárgyalásra kerülő képességeket személyiség összetevőként értelmezzük, elismerjük kialakulásukban az öröklöttség szerepét, de fontosnak ítéljük meg a szociális meghatározottságot, valamint az oktatási rendszer nevelő-, oktató-, képzőszerepét is. A motorikus képességek tehát adottságokra (velünk született tulajdonságok) épülnek és a tevékenység közben fejlődnek. Didaktikai szempontból három csoportba sorolhatóak:

kondicionális képességek,

koordinációs képességek,

ízületi mozgékonyság.

A fizikai képességek fejlesztése a gyermek mozgásos tevékenységeinek minősége szempontjából meghatározó jelentőségű. E képességek hiánya (általában ez nem jellemző), illetve nem megfelelő szintje azt eredményezi, hogy bizonyos mozgások elsajátítása/végrehajtása nehézségekbe ütközik. A motorikus képességeket tehát párhuzamosan, bizonyos metodikai szempontok figyelembevételével azonban a mozgástanítást megelőzően is célszerű, szükségszerű fejleszteni. A motorikus tulajdonságok fejlesztésének mindig annyival kell megelőznie a mozgástanítást, amennyi idő szükséges ahhoz, hogy az eredményes tanulás feltételei adottak legyenek. A fizikai képességek, tulajdonságok szinten tartása, illetve fejlesztése során a következő szempontokat célszerű figyelembe venni:

a képességek a természetes fejlődésen (növekedés, fejlődés, érés) túl nagymértékben fejleszthetők;

ha a képességeket nem foglalkoztatjuk, akkor azok visszafejlődése várható;

a motorikus képességek összefüggnek, komplex formában jelennek meg a mozgásos cselekvésekben;

a mozgásfejlesztés szempontjából a sokoldalú képességfejlesztés hatékonysága elvitathatatlan.

Kondicionális képességek
A kondicionális képességek olyan motorikus tulajdonságok, amelyek egymással és a koordinációs képességekkel szoros összefüggésben a mozgásos cselekvés sikeres létrejöttéhez szükséges erő, gyorsaság és állóképesség feltételeit teremtik meg.[75] Bármilyen erős hangsúlyt is kapjon egy kondicionális képesség az adott mozgásban, a gyakorlatban azt tapasztaljuk, hogy e képességek kevert formában jelennek meg a mozgásos cselekvésekben.

A kondicionális képességek belső természetének megértésében segít a vázizomzat működési sajátosságainak az áttekintése. Az izom alaptulajdonsága, hogy megfelelő inger hatására képes összehúzódni. Ez a folyamat az erőmegnyilvánulások legfőbb feltétele. A nagy intenzitású, rövid ideig tartó összehúzódásokat maximális erőnek, ha a rövidülés sebessége és az erőkifejtés nagysága is jelentős, akkor gyorserőnek, míg a mérsékelt, vagy közepes intenzitású összehúzódásokat az erőkifejtés idejének függvényében állóképességnek, vagy erő-állóképességnek nevezzük. Az izom meghatározott tulajdonságaira épülnek tehát a különböző képességek, illetve azok komplex formái.

A kondicionális képességek működési alapjait jelentő izomtevékenységre a következő tényezők vannak döntő hatással:

az izom kontraktilitása (összehúzódó képesség), amely az erőkifejtés nagyságát (erő) befolyásolja;

az izom anyagcseréje (aerob és anaerob folyamatok) az erőkifejtések során az elfáradással szembeni ellenálló képességben (állóképesség) jelenik meg;

az idegimpulzus jellege (kontrakciót és relaxációt kiváltó idegi folyamatok) a erőkifejtés sebességében (gyorsaság) nyilvánul meg.

Fontos megjegyeznünk, hogy minden izomtevékenységben szerepelnek a felsorolt folyamatok, azonban az izomműködés jellegétől függően más és más az egyes tényezők súlya.

Az izomszerkezet vizsgálata további differenciálást tesz lehetővé. Az ember harántcsíkolt izomzata alapvetően három eltérő tulajdonsággal rendelkező rosttípus keverékéből épül fel. Az úgynevezett lassú rángású (ST) izomrostok mérsékelt intenzitású, hosszú idejű erőkifejtésre képesek. Az ilyen típusú rostokban az energiaszolgáltatásban szerepet játszó sejtalkotók (mitokondriumok) nagy számban találhatók, ennek következtében jelentős az oxidatív kapacitásuk, az állóképességi teljesítmények döntően e rosttípushoz köthetőek. A gyors rángású (FT2) rostokban a kontraktilis elemek (aktin-miozin) dominanciája figyelhető meg. Az ilyen típusú rostok rövid idejű, nagy erőkifejtésre képesek, azonban fáradékonyak, alapvetően az erő és a gyorsasági teljesítmények létrejöttének feltételeit biztosítják. A két rosttípus között találhatók a FT1 típusú rostok, melyek átmeneti, köztes tulajdonságokkal rendelkeznek, az FT2 rostoknál kisebb intenzitású, de hosszabb idejű, az ST-rostoknál rövidebb idejű, de nagyobb intenzitású erőkifejtésre képesek. Az izomzatot felépítő rostok arányát az öröklődés határozza meg. Edzéssel azonban az FT1 típusú rostok kontraktilis és energetikai tulajdonságait reverzibilisen meg lehet változtatni, ilyen értelemben a vázizom alkalmas arra, hogy adaptációja révén bizonyos határokon belül az állóképességi, vagy a gyorsasági és erőteljesítmények javulásához kedvező feltételeket biztosítson.

A kondicionális képességek között funkcionális kapcsolatok igazolhatók. A kölcsönhatások szolgálnak alapul a komplex kondicionális képességekhez (9. ábra), melyek a különféle fizikai aktivitásokban a következő formákban jelennek meg.

7.5. ábra - A kondicionális képességek komplexitása

A kondicionális képességek komplexitása
Az erő
Az erő az izom feszülésével, rövidülésével, vagy megnyúlásával létrehozott pszichofizikai képesség, amelynek a segítségével különböző nagyságú ellenállásokat tudunk legyőzni. Három alapvető fajtáját különíthetjük el az erőkifejtés nagysága, sebessége valamint időbelisége alapján.

Maximális erő

A maximális erő lehető legnagyobb statikus, vagy dinamikus erőkifejtés, melyet az egyén akaratlagosan képes létrehozni (időbeli meghatározottság nélküli erőkifejtés).

A maximális erő függ:

az izom keresztmetszetétől,

az izomrostok típusától,

az intra- és intermuszkuláris koordinációtól (technika),

az izom ATP- és CP-ellátottságától (anaerob alaktacid energiaszolgáltatás),

a technikai tudástól,

a motivációtól.

Gyorserő, explozív erő
A gyorserő (ciklikus mozgásoknál) maximális erő kb. 60–80%-át jelentő külső ellenállás mellett a legnagyobb teljesítmény elérését teszi lehetővé. Az aciklikus mozgásoknál explozív erőről beszélünk. Jellemzésében fontos, hogy az időegységre eső teljesítmény, illetve az erő hatására elmozdult test milyen sebességgel halad (W = F · s, P = W · t–1, P = F · v).

A gyorserő függ:

a maximális erő színvonalától,

az izomrostok típusától,

az izomkontrakció sebességétől.

az izom ATP-, CP- és szénhidrát-ellátottságától (anaerob alaktacid és laktacid energiaszolgáltatás),

az intra és intermuszkuláris koordinációtól (technika),

a motivációtól.

Erő-állóképesség
Az erő-állóképesség a folyamatosan fennálló, vagy ismétlődő erőkifejtések által kiváltott elfáradással szembeni ellenállóképesség.

Az erő-állóképesség függ:

A maximális erő színvonalától.

Az aerob- és anaerob anyagcserefolyamatok működési színvonalától.

Az izom ATP-, CP-, szénhidrát- és zsírellátottságától (aerob és anaerob energiaszolgáltatás).

Az izomrostaránytól.

A technikai tudástól.

A motivációtól.

Gyorsaság
A gyorsaság az a pszichofizikai képesség, amely az érzékelési, megismerési folyamatok és az ideg-izomrendszer közreműködésével a lehető legnagyobb reagálási és mozdulat-mozgássebesség elérését teszi lehetővé.[76]

A gyorsaság függ:

A gyorsaság megjelenési formái a következők:

reakciógyorsaság, meghatározott ingerre a lehető legrövidebb idő alatt történő válaszadás, amely lehet:

egyszerű (hangra, fényre, tapintásra),

összetett (több lehetséges megoldás közül egyet kell kiválasztani).

A gyorsasági megnyilvánulások elemi formái viszonylag függetlenek egymástól. Például: a reakcióidő nincs szoros kapcsolatban az egész mozgás, vagy a mozgásrészek sebességével.[77]

mozdulat-mozgásgyorsaság (v = s · t–1, P = F · v)

aciklikus (rajt-, ugró-, dobó-, ütőgyorsaság),

ciklikus (felgyorsulási képesség és haladási /lokomotorikus/ gyorsaság)

gyorserő (lásd az erőnél!)

Állóképesség
Az állóképesség az a pszichofizikai tulajdonság, amely a terhelések által kiváltott fáradtság kialakulásának a késleltetésével hosszú ideig tartó erőkifejtést tesz lehetővé, illetve a fizikai terhelések utáni gyors regenerációban segít.

Az állóképességet befolyásolja:

a szív-, keringés-, légzési rendszer fejlettsége és edzettsége,

az aerob kapacitás színvonala és kihasználtsága (abszolút és relatív aerobkapacitás),

az aerob és anaerob anyagcserefolyamatok színvonala,

a szervek, szervrendszerek koordinált működése,

az izomrostarány (ST, FT rostok),

a technikai tudás szintje,

a pszichés tulajdonságok felhasználási színvonala (energiamozgósítás),

az ellenállás nagysága (súly vagy közeg),

az erő-állóképesség szintje.

Megjelenési formái:

hosszú időtartamú állóképesség (>10 min, aerob energiaszolgáltatás),

közepes időtartamú állóképesség (2–10 min, aerob és anaerob energiaszolgáltatás),

rövid időtartamú állóképesség (30 s–2 min, anaerob és aerob energianyerés),

gyorsasági állóképesség (10–100 s, anaerob energiafelhasználás),

erő-állóképesség,

gyorsasági erő-állóképesség.

Ízületi mozgékonyság
Az ízületi mozgékonyság az a kondicionális képesség, amely lehetővé teszi, hogy az ízületeket képező testrészeknek (fiziológiás körülmények között) a lehető legnagyobb egymáshoz viszonyított elmozdulása jöhessen létre.[78] Szinonimái: hajlékonyság, lazaság, mozgékonyság. A mozgások gazdaságos, sikeres végrehajtása feltételezi a mozgásszerkezetnek megfelelő ízületi mozgékonyságot, ilyen értelemben teljesítmény-meghatározó faktorként kell értelmeznünk (10. ábra).

Az ízületi mozgékonyságot meghatározó tényezők:

az ízületeket alkotó csontok alakja,

az ízületi tok és szalagok állapota,

az ízületet áthidaló izmok tónusa,

az izomzat aktív erőkifejtése,

a külső hőmérséklet,

aktuális pszichikai állapot.

7.6. ábra - Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái

Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái
Az ízületi mozgékonyság megjelenési formái (10. ábra).

Aktív, melynek során az adott ízületben létrejövő mozgáskiterjedést a sportoló saját izomerejével hozza létre. Ez megnyilvánulhat dinamikus és statikus feltételek mellett is.[79]

Aktív dinamikus esetében az ízületi elmozdulások különböző gyorsulással és sebességgel jönnek létre (pl. láblendítés).

Aktív statikus megnyilvánulás, a dinamikus feltételek mellett létrejött ízületi mozgáskiterjedés bizonyos idejű megtartása (pl. lábemelés).

A passzív ízületi mozgékonyság is létrejöhet dinamikus és statikus feltételek mellett. Ebben az esetben az ízületi elmozdulás valamilyen külső erőhatás (társ segítség, a test tehetetlensége, sportszer tömege stb.) következtében jön létre. A legnagyobb ízületi mozgáskiterjedést passzív feltételek mellett lehet megvalósítani. A passzív körülmények között mért mozgáskiterjedésből következtethetünk az egyén potenciális lehetőségeire.

A koordinációs képességek
A koordinációs képességek a mozgásos cselekvések végrehajtásának szabályozásában érvényesülnek, továbbá a mozgásvégrehajtás minőségében, a gazdaságos, csiszolt mozgásban, a cselekvéstanulás eredményességében jutnak kifejezésre. Ennek következtében a koordinációs képességeket a mozgásos teljesítmények egyik meghatározó összetevőjeként kell értelmeznünk. Tulajdonképpen ezek a képességek egy sajátos feltételrendszert alkotnak, melynek segítségével valósul meg a mozgásszabályozás. A mozgásszabályozás nem más, mint amikor a kondicionális képességeket a koordinációs képességek felhasználásával a mozgáskoordináció folyamatán keresztül építjük be a mozgásszerkezetbe és hozzuk létre az adott mozgást, annak térbeli, időbeli és dinamikai feltételeinek (mozgásszerkezet) megfelelően. A koordinációs képességek viszonylag állandó folyamatmintákat képviselnek. A mozgásos cselekvések végrehajtása során a következő koordinációs feladatokat kell megoldani a sikeres, gazdaságos mozgásvégrehajtás érdekében.

Az adott mozgásszerkezet térbeli, időbeli és dinamikai feltételeinek megfelelően történő szabályozás (mozgásszabályozás).

A változó környezeti feltételeknek megfelelően a mozgás alkalmazása és szükség esetén módosítása (mozgásalkalmazás és -átállítás).

A mozgásos cselekvések oktatása során a mozgásos alapformákra épülve új szabályozó mechanizmusokat kell kiépíteni, megszilárdítani (mozgástanulás).

A három felsorolt alapvető koordinációs feladat megvalósításában, a mozgás sikeres, gazdaságos végrehajtásában a következő koordinációs képességek a meghatározók:

egyensúlyozás,

térbeli tájékozódás,

mozgásérzékelés (kinesztetikus differenciálás),

gyorsasági koordináció,

ritmusképesség.

A mozgások összerendezése, a már említett térbeli, időbeli és dinamikai jellemzők optimális összhangjának a kialakítása az idegrendszer speciális funkciójának, a mozgáskoordinációnak az eredménye, e folyamat a mozgásos cselekvések létrejöttének alapfeltétele. A mozgáskoordinációt a következő részfolyamatok jellemzik:

az analizátorok (érzékszervek) információ-felvevő és -feldolgozó tevékenysége (ebben a funkcióban egyúttal az orientáló, motiváló elem is szerepel);

a mozgás eredményességének elővételezése (anticipáció) a cselekvéscél, a kiinduló helyzetből kapott szenzoros információk, valamint a mozgásemlékezet alapján, majd döntés és a mozgásfolyamat programozása;

impulzusok küldése az izmokba (innerváció);

a mozgás végrehajtása a mozgatórendszer és a külső erők kölcsönhatása alapján;

állandó visszajelentés a mozgás lefolyásáról;

összehasonlítás az elővételezett mozgáscéllal, programmal (a „kell” és a „van” érték összehasonlítása);

szükség esetén módosító impulzusok küldése az izomba (korrekció).

Az említett folyamatok egy célnak, a mozgásos cselekvés realizálásának vannak alárendelve. A mozgáskoordináció elemzését nehezíti, hogy a mozgásvégrehajtás minőségét az egyén megismerő, akarati funkciói is jelentősen befolyásoljá

Remélem segítettem jelöld meg válasznak annyit dolgoztam vele!