Kettős állam:

A magyar törvények sorában az 1867. évi XII-ként megjelölt dokumentumdualista alkotmányos monarchiává alakította a birodalmat. A 11 nemzet és nemzetiség lakta dualista birodalom keleti felében a magyar, nyugatiban az osztrák-német nemzet uralma érvényesült. Magyarország belső ügyeit az országgyűlés és az 1848-ban kivívott kormányzati rendszer szabta meg. Az uralkodó Bécsben uralkodott, a kormány Pesten kormányzott. Mind a pesti, mind a bécsi kabinet az uralkodónak volt felelős. A minisztereket is Ferenc József nevezte ki és hívta vissza. Egyik összekötő kapocs az ő személye, a másik a hadügy, a külügy és a pénzügy. A közös ügyek irányítását Bécsben székelő közös minisztériumok végzik. Ellenőrzésükre a két parlament egyenlő számú bizottságot küld ki. Magyarország vállalta a birodalom államadóságainak és közös költségeinek egy részét.



Horvát-magyar kiegyezés:

A kiegyezési törvény megteremtése után a magyar országgyűlés először Horvátország helyzetét rendezte. Az uralkodó erőszakos közbelépésével 1868-ban mégis megszületett a horvát-magyar közjogi egyezmény. E szerint Horvátország és Magyarország „egy és ugyanazon állami közösséget képez és Horvátország külön territóriummal bíró politikai nemzet, s belügyeire nézve saját törvényhozással és kormányzattal bír”. A véd rendszer, a pénzügy, az összes gazdasági ágazat és az udvartartás költségei közös ügyei voltak a két országnak.



Nemzetiségi törvény:

A többi nemzetiségnek meg kellett elégednie az 1868-ban hozott nemzetiségi törvénnyel, amely széles körű nyelvhasználati jogokat adott a községi, megyei és városi életben. Saját iskolákat tarthatnak fenn, szabadon szervezhetnek művelődési és gazdasági egyesületeket.



Választójog:

A lakosság 6,7%-a, a felnőtt férfiak negyede rendelkezett választójoggal. A választójogot nem bővítették, mert a dualizmus magyar és nemzetiségi ellenőrzői kerültek volna többségre a parlamentben. Az ellenzéki többségű területeken sokkal több szavazat kellett egy-egy képviselő megválasztásához, mint a kormányt támogató területeken.



Igazságszolgáltatás:

Az új kormány elválasztotta a közigazgatástól, független bíróságokat állított fel. De a járási és megyei törvényszéki bíróságokat a kormány nevezte ki.

Megyerendszer:

A régi nemesi vármegye a nemesi kiváltságok eltörlésével és a jobbágyság felszabadításával funkcióját vesztette. Az állam és a megye kiegyezése szerint a törvényhatóságok kötelesek voltak a törvényeket és a kormány rendeleteit végrehajtani, de megmaradt a felirati joguk. Élükön a főispán állt, akit a kormány nevezett ki.



Torlódó társadalom:

Dualizmus korabeli kettős szerkezetű vagy torlódott társadalom:

Egymás mellett élt az új, polgárosodó társadalom és a régi feudális társadalom.
Az egykori nemesség polgárosult: vállalkozók, értelmiségiek lettek.
A polgárság számára viszont életmódbeli, mintát az arisztokrácia és az „úri világ” szolgáltatott.


Gazdasági élet:

Lehetővé vált a tőkés termelési viszonyok kialakulása, de ennek alapvető feltételei nem voltak meg. Az 1867-es kiegyezési törvény ezt a bizonytalanságot szüntette meg. Magyarország is részesedett a világ elmaradottabb területeire irányuló tőkekivitelből. Párhuzamban a belföldi tőke is számos kisebb bankot és takarékpénztárt hozott létre.

Vám-és kereskedelmi szövetség:

A magyar nagy-és középbirtokos osztály alapvető érdekét szolgálta, mert mezőgazdasági cikkei számára megszerezte az osztrák piacot. A szélesedő kereskedelemnek utakra, szállítási lehetőségekre volt szüksége. Az első nagyobb beruházása a vasútépítés területén történt. Az első vonalak a gabonatermő területek, Debrecen, Nagyvárad, Szeged, Temesvár irányába épültek.



Porosz-féle fejlődés:

A mezőgazdaság kapitulálódása porosz úton történt. A jobbágyfelszabadítás után is megmaradt a feudális eredetű nagybirtokrendszer. Kétezer nagybirtokos a földterületek egynegyedét tartották kezükben. A nincstelenekkel dolgoztató nagy-és középbirtok bekapcsolódhatott a tőkés árutermelésbe. Az önellátásra berendezkedett parasztgazdaságok terjeszkedését a nagybirtok akadályozta, így csak tulajdonosaik életszínvonalának javítására volt elég.



Ipar kiépítése:

A Habsburg Monarchia biztos felvevő piacot jelentett a magyar mezőgazdaság számára. A tőkés ipar kibontakozásának adott szakaszán a könnyűipar (textil) háttérbe szorult. A kor vezető iparága jó ideig az élelmiszeripar, a kifejlődött malomipar maradt. Mellette elterjedt iparág a szeszgyártás és a cukoripar.



Vas-és gépgyártás:

A vasútépítés fellendülése nagy keresletet adott a vasgyártásnak. 1870-ben létrehozták a diósgyőri Állami Vasgyárat, a salgótarjáni vasfinomítót. A közlekedés i és mezőgazdasági beruházások növekedése ösztönzőleg hatott a szerszám-és gépgyártásra. Gépgyárak egy része nagyobb tőkével részvénytársaságokká alakult, MÁVAG, Ganz, Láng és Röck gyár.