Keresés

Keresendő kifejezés:

Toplista

Toplista
  • betöltés...

Segítség!

Ahhoz, hogy mások kérdéseit és válaszait megtekinthesd, nem kell beregisztrálnod, azonban saját kérdés kiírásához ez szükséges!

A honfoglalástól az Árpád-ház kihalásáig írunk dolgozatot, pár esszére lenne szükségem. Köszönöm!

840
Az alábbiak kellenek.
Esszé témák:
Rövid:
- A magyar nép eredetének kutatása
- I. István egyházszervező tevékenysége
Hosszú:
- A magyar nép vándorlása és a honfoglalás
- A honfoglaló magyarság életmódja
- Géza fejedelemsége és értékelése
- I. István államszervező tevékenysége
- Az Aranybulla kiadásának körülményei, tartalma és utótörténete
- A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Történelem

Válaszok

2
A magyar nép eredetének kutatása:

A magyar nép eredetére elsősorban a nyelvtudomány ad választ, amely a múlt századtól aprólékos munkával derítette fel a magyar nyelv származását és rokoni kapcsolatait. Az, hogy a magyar nyelv is egy a finnugor nyelvek közül, úgy értelmezendő, hogy volt valaha egy nép, mely nagyjában egységes nyelvet beszélt, az úgynevezett finnugor alapnyelvet. Ennek a nagy területen szétszórtan élő népnek nyelvében nyelvjárások keletkeztek, ezek idővel - főleg az egyes csoportok szétszóródásával - annyira eltávolodtak egymástól, hogy külön nyelvekké fejlődtek, melyek között a kölcsönös megértés fokozatosan lehetetlenné vált. A nyelvrokonság tehát annyit jelent, hogy a magyar és a többi finnugor nyelv közös őstől származik, valaha egymással azonosak voltak, a területi szétszóródás következtében eltérő nyelvfejlődés azonban annyira szétválasztotta őket, hogy rokonságukat csak tudományos módszerrel lehet igazolni. Azt sem árt tudni, hogy az összehasonlító nyelvtudomány itt nem részletezhető bonyolult módszerei, megállapításai, törvényszerűségei körülbelül ugyanolyan szilárdak, mint a természettudomány tételei.
A finnugor eredet ma szilárd tudományos ténynek számít, amelyet a világ egyetlen nyelvésze sem vitat, noha a közvélemény és a "laikus nyelvészek, történészek" egy része ma is csak kételkedve veszi tudomásul vagy egyenesen elutasítja. A nyelvek kutatása nagyon nagy felkészültséget és szakértelmet igényel, a hozzá nem értő nyelvészkedés az áltudományok körébe tartozik.
A finnugor rokonság tanával szemben sokféle elképzelés élt és él a közvéleményben. Volt, aki a Bibliában fedezett fel tömegével "ősi magyar neveket", később fölmerült az "etruszk rokonság" gondolata, napjainkban a sumer eredet, a sumer-magyar nyelvrokonság elmélete divatos. De történtek kísérletek a magyar nyelv rokonítására az egyiptomi, a görög, a perzsa, a kínai és a japán nyelvekkel is. A régi-új elméletek módszere nem szaktudományos, céljuk elsősorban a "kis magyar nép" számára a lehető legdicsőbb, legrégibb, civilizált ős megtalálása.
Sokféle legenda, néphit él a magyar nép emlékezetében, amely valamilyen módon azt sugallja, hogy a magyar nép a hunok leszármazottja. Etele (Attila magyar neve) nagysága, hatalma szerepet kapott a keleti fejedelmek eredetmondáiban is. Tőle származtatták magukat a bolgár kánok, később, a 13. században pedig az Árpád-házi királyok is hun-magyar rokonságot írattak maguknak. Mindez azonban csupán irodalmi alkotás, a középkor tudatos találmánya, ami semmivel sem igazolható.
A hunokat Szkítiába vezető csodaszarvas mondája nagyon régi keletű. E történet szerint a hunok a Meótisz (az ókori Azovi-tenger) túlsó partján éltek, vadászaikat egy szarvasünő üldözése csalta át a Meótisz mocsarain, amit korábban áthatolhatatlannak véltek, így jutottak el Szkítiába. A középkori magyar történetírás átvette és a keresztény hitvilághoz igazította ezt a történetet. E szerint Noé egyik fia volt Hám, az ő fia pedig Nimród (Ménrót), aki "nagy vadász vala az Úr előtt". Nimródnak két ikerfia volt, Hunor és Magor, akik a csodaszarvast űzve jutottak el Szkítiába, és ott a hun és magyar nép ősei lettek.
A 13. század elején élt magyar krónikaszerző, a valószínűleg Párizsban tanult Anonymus ennek alapján tette meg Attilát Árpád ősapjává, holott az Árpádok eredetmondájában még az állt, hogy Árpád apjának, Álmosnak a nemzetség totemállata, a Turul volt az apja (Emese álma). Kézai Simon 13. század végi krónikája is rokonságot, testvériséget vélt felfedezni a magyarok és hunok között annak alapján, hogy Hunor nevét a hun nép nevével azonosította.
Ebben a történetben csak annyi lehet igaz, hogy mind a hun, mind a magyar nép keletről érkezett Európába - a két esemény között mintegy fél évezred telt el -, és talán életmódjuk is mutatott némi hasonlóságot, legalábbis nyugat-európai szemmel nézve. Ezért a nyugatiak később a hunokkal azonosították az avarokat, majd a magyarokat is. Néphit őrzi annak az "emlékét" is, hogy Attilát az elterelt, majd medrébe újból visszaeresztett Tiszába, hármas, arany-, ezüst és vaskoporsóban temették el. Attila székhelyéről csak annyit tudunk bizonyosan, hogy valószínűleg a Tiszántúlon feküdt, így temetkezési helyéül mintegy 20 ezer négyzetkilométer jöhet számításba.
Az Erdélyben élő székelyek - a középkori hagyományokat tovább örökítve - mind a mai napig Attila leszármazottainak tartják magukat, ősüknek Csaba királyfit, Attila egyik fiát tekintik.

I. István egyházszervező tevékenysége:

István két érsekséget alapított, az esztergomit és a kalocsait, továbbá nyolc püspöki egyházmegyét szervezett, központjaik Veszprémben, Pécsett, Győrött, Egerben, Vácott, Csanádon, Biharban és Gyulafehérváron voltak. A magyar egyház feje az esztergomi prímás-érsek lett. Az egyház jövedelme kettős eredetű volt: egyrészt a püspökségek hatalmas földadományokat kaptak a királytól, másrészt a tized (latin decima > dézsma) is az egyházat gyarapította, amelynek szedését István törvényben rendelte el.
Az egyházszervezés együtt járt a hittérítő munka folytatásával, ami hosszú és nehéz folyamatnak bizonyult. A pogány magyarok csak zúgolódva hajlottak az új hitre, amely még terményük tizedét is megkövetelte. István törvényekben szabályozta a templomba járást, vasárnapra tette a vásárokat, amelyek helyét a templom mellett jelölte ki. A templomok mellett kolostorok is épültek, amelyek szintén hatalmas birtokadományokban részesültek. A leghíresebb kolostor a pannonhalmi bencés apátság volt, amelyet már Géza uralkodása idején elkezdtek építeni.
Gyula és Ajtony legyőzésével István befejezte az ország egyesítését, és immár egész Magyaror szág ura lett. A király hatalmát az országon belül várak biztosították, ezekre építette Szent István a királyság közigazgatási szervezetét. Az országegyesítés során a volt törzsi-nemzetségi szállásterületek többségét az uralkodó a királyi birtokokhoz csatolta, ezek egy részéből hozta létre a várbirtokot, mely a királyi vármegyerendszer alapja lett. A vármegyék száma Szent István korában 45 lehetett, és minden megye területének kb. 1/3-a várbirtok volt.
A vármegyék élén a király által kinevezett ispán (latin: ‘comes’) állt. Ő volt a királyi hatalom kihelyezett képviselője: végrehajtotta a törvényeket, bíráskodott, beszedette az adókat, igazgatta a várföldeket, parancsolt a katonáskodó várjobbágyoknak. Az ispánok szolgálataikért a várbirtokból befolyó jövedelmek 1/3 részét kapták, a másik kétharmad a királyt illette meg.
Az udvarbirtokok az ország területén szétszórtan feküdtek. Az udvarbirtokok központja egy-egy udvarház volt, ide szolgáltatták be terményeiket a királyi szolgálónépek. Az udvarbirtokokon a szolgarendű földművelők és iparosok mellett fegyveres vitézek is éltek, a helyi ispán jogköre minden itt élő népre kiterjedt. Az ország összes udvarnépének közös elöljárója a nádorispán (latinul palatinus) volt. A nádorispán gondoskodott az udvar ellátásáról, kezelte az udvarbirtokok javait, ő volt a királyi vitézek parancsnoka és az udvari népek bírája. A király és kísérete, a királyi udvar (latinul curia) udvarháztól udvarházig vándorolt és felélte annak jövedelmeit. A királyi székhely kezdetben Esztergomban volt, majd István Székesfehérváron épített új székhelyet. Itt épült fel a királyi bazilika, később többségükben ide temetkeztek az Árpád-házi királyok is.

A magyar nép vándorlása és a honfoglalás:

A magyarság ősei a legelterjedtebb nézet szerint részben Ázsiából származó időszakos legelőváltó állattenyésztő törzsek voltak. Vándorlásaik során sok más néppel kapcsolatba kerültek. Ennek során kultúrájuk gazdagodott olyan elemekkel, amelyeket korábban nem ismertek, miközben maguk is átadták saját kultúrájukat. A kiterjedt kereskedelem ez időben valószínűleg egy közlekedőnyelvet alakított ki. A Volga és Káma folyók vidékén, a mai Baskíria területén a 13. században erre járó Julianus barát magyar nyelvű népet talált, és ezért a latin Magna Hungaria, vagyis „Nagy Magyarország” nevet adta az országnak. A 20. században úgy gondolták, ez volt a magyar őshaza, de mára ez az elképzelés megdőlt. z ugorok ezután kerültek kapcsolatba a tőlük délre, a mai Kazahsztán területén élő feltehetően iráni, majd jóval később török etnikumú népekkel. Velük párhuzamosan tértek át az erdei halász-vadász életmódról a sztyeppei állattenyésztő, földművelő, kézműves életmódra. Az ugoroknak a többi finnugor csoporttal való kapcsolatuk ekkor megszakadt. Az ugorokat a manysik, hantik és magyarok alkotják, s mindhárom nép ugor kori önelnevezését a nyelvészek *mańć3 alakban rekonstruálták. A finnugor nyelvészek sokáig úgy gondolták, hogy az ugor nyelvi egység felbomlása valamikor az i. e. 5. század táján következett be, de a régészet és az őstörténeti kutatás legújabb eredményei alapján ez korábban történt. Az i. e. 12. század környékén globális klímaváltozás, – az ugorok területén lehűlés – következett be. Ez újabb életmódváltásokhoz, vándorlásokhoz – például a Földközi-tenger vidékén a tengeri népek vándorlásaihoz – vezetett. Az ugorok szállásterülete ekkor elmocsarasodott, s ekkor szétváltak az ugor csoportok útjai.
A magyar őstörténet legrégebbi hagyománya a szkíta hun-magyar rokonságról ír. Kézai Simon korában még elfogadott volt a magyarokat a hunoktól származtatni.
Bíborbanszületett Konstantin bizánci császár A Birodalom Kormányzásáról című művében külön fejezet szól a honfoglaló magyarok elődeiről: A türkök népének eredetéről, és hogy honnan származnak. A császár a honfoglalókat türköknek nevezi, említést tesz vallásukról, eredetükről, életmódjukról. 670 körül a Fekete-tengertől északra levő sztyeppén nagy változások történtek. Felbomlott az onogur-bolgár birodalom, amelyik alapítójának, Kuvratnak a halála után fiai irányítása alatt állt. Az ő viszályukat kihasználva a kazárok és magyarok benyomultak területükre, a bolgárok több csoportra szakadtak. A volgai bolgárok Kotrag vezetésével északkeletre a Volga vidékére, a dunai bolgárok Aszparuh vezetésével délnyugat felé a Duna vidékére, egy másik csoportjuk pedig Kuber vezetésével a Kárpát-medencébe költözött, ahol az Avar Birodalom hűbérese lett. A magyarok ekkor foglalták el Etelközt, a nagyjából a Duna és a Dnyeper közé eső területet. A Kárpát-medencét többé-kevésbé birtokba vették (a hegyeket és erdőket jó darabig érintetlenül hagyták), de a terület az eddig megszokotthoz képest szűkebb volt, ami lassan letelepedésre kényszerítette az embereket. Ehhez az is hozzájárult, hogy nyugati irányban már jól szervezett hadsereggel bíró államokat találtak, amelyeket nem sikerült huzamosabb ideig leigázni. A kalandozások, amelyeknek célja már nem a hódítás, hanem a zsákmányszerzés volt, segítettek a törzsi feszültségek csillapításában. Egész Európát bejárták, szokatlan harcmodorukkal kezdetben hatalmas sikereket aratva. Viszont a könnyűlovasság, amivel a magyarság rendelkezett, hosszú távon nem tudta felvenni a harcot a nehézpáncélba öltözött ellenfelekkel és a hatalmas, kőből épült várakkal (utóbbiak léte legalábbis kétséges). Néhány kisebb vereség már a 930-as évek során jelezte a szerencse megfordulását, de az igazán súlyos csapás 955-ben, Augsburgnál következett be, ahol a megtámadott tartományok egyesített seregeivel találták szembe magukat. Ez nem csak nagy emberveszteséget, de egy korszak alkonyát is jelentette (Lásd: gyászmagyarok). A kalandozások egy ideig déli irányba még folytatódtak, de 970-re a bizánciaktól elszenvedett vereségek is túl nagynak bizonyultak. Ekkor indította és véreztette el vegyes felállású, orosz-bolgár-besenyő-magyar seregét Szvjatoszlav kijevi fejedelem. Habár a hadjáratot nem önállóan indították eleink, a hagyományos szakirodalom többnyire az arkadiopoliszi csatát tartja a kalandozások záró ütközetének.

- A honfoglaló magyarság életmódja

A magyarokra félnomád életmód jellemző a honfoglalást megelőző időszakban: sátrakban/jurtákban éltek miközben együtt vonultak az állatokkal, télen a folyók mellé húzódnak, művelték a földeket is. Életmódjukban már a levédiai időszakban a földművelésre helyeződött a hangsúly, részben letelepedett életet éltek.
A korabeli források szerint 862-től több esetben is jártak a Kárpát-medencében. A magyar társadalomról a X. század első felében jogállása szerint két csoportra osztható: szabadokra és szolgákra.
A félnomád nemzetségi-törzsi szervezet élén a fejedelem, a törzsek élén a törzsfők álltak, akik a szabad harcosokat irányították.
A közösség számára fontos kézműves, termelő munkát a részben a Kárpát-medencében élt és a magyarok által leigázott, részben pedig magyar szolgáltató népek végezték. A szolgák tehát a meghódított lakosságból vagy a zsákmányszerző hadjáratokban ejtett foglyokból kerültek ki.
A kalandozó hadjáratok és a letelepedés hatására a X. század második felében differenciálódott a társadalom.
A nagyfejedelem hatalma a senioratus elve alapján öröklődött Árpád nemzetségében.
Kialakult a fejedelmi kíséret, tagjai katonai szolgálattal tartoztak a fejedelemnek vagy akár a törzsfőknek is, hozzá hűek voltak. Az urak hatalma jelentős mértékben az ő szolgálatukon alapult.
A bők/nemzetségfők földmagántulajdont szereztek, s ez lett felemelkedésük alapja.
A termelő munkát végző szabad köznép, azaz a közrendűek csoportja vagyonát tekintve heterogén lehetett.
A szolganépek helyzete és szerepe nem változott.A magyarok ősvallása a sztyepp népei körében általánosan elterjedt a totemizmus örökségét is magán viselő sámánhit. A magyarok sámánjaikat táltosoknak is nevezték A közösség életét érintő jelentős döntések előtt rendszeresen ki is kérték a tanácsukat. A szellemek megnyerése vagy ártó hatásuk elkerülése érdekében áldozatokat is bemutattak.
A kereszténység bizánci hatásra jelent meg először a magyarok között. Géza fejedelem (970 k. - 997) azonban a nyugati kapcsolatok erősítése, és a terjeszkedő Bizánc jelentette fenyegetés csökkentése érdekében a nyugati kapcsolatok kiépítését tartotta megoldásnak.

- Géza fejedelemsége és értékelése

A magyar királyság megalapítása kétségtelenül Szent István műve volt, a központi fejedelmi hatalom kiépítését és a kereszténység felvételét azonban már apja, Géza fejedelem elkezdte. Géza egyéniségét a külföldi kortársak kissé elfogult leírásaiból rajzolhatjuk meg, e források Gézát roppant kegyetlen, hirtelen haragú, hatalmaskodó embernek mutatják be, aki szíve mélyén pogány maradt még megkeresztelkedése után is. Géza "gőgös és nyers" egyénisége azonban politikai éleslátással párosult. Felismerte, hogy a magyarság körül megváltoztak a külpolitikai viszonyok. A Kárpát-medencétől nyugatra I. (Nagy) Ottó 962-ben megalapította a Német-római Császárságot, délen pedig a Bizánci Birodalom kapott új erőre. E két hatalmas keresztény állam fogta közre a pogány magyar fejedelemséget, melynek fennmaradását csak az biztosíthatta, ha békében él a szomszédokkal és felveszi a kereszténységet.

Géza helyesen látta, hogy e feladatok megvalósítása erős fejedelmi hatalmat kíván. A nagyfejedelem uralma ugyanis nem érvényesült egyformán az ország egész területén. A törzs- és nemzetségfők egy része csak névleg ismerte el Géza elsőségét, gyakorlatilag önállóan országolt. E felismerések vezették Gézát arra, hogy gyakran nyers és erőszakos eszközökkel lásson hozzá hatalma megerősítéséhez. Géza a magyar külpolitikában is fordulatot hajtott végre: mindenféle háborúskodást igyekezett elkerülni. A középkorban a külbéke biztosítéka a fejedelmi családok összeházasodása volt, ennek jegyében adta egyik lányát a lengyel fejedelemhez, a másikat a bolgár trónörököshöz. Harmadik lánya Orseolo Ottó velencei dózse felesége lett, legkisebb lányát pedig Aba Sámuel magyar nagyúr vette el. István a bajor származású Gizella hercegnőt kapta nőül, az erősen vallásos hercegnő papok és lovagok kíséretében érkezett meg Magyarországra.Géza tudatosan készítette fel Istvánt az uralkodásra, és őt jelölte utódjául. A hagyomány szerint Géza megeskette a főurakat, hogy halála után fiát ismerik el uruknak, ez azonban szakítást jelentett a szeniorátus szokásával.

Géza halála után a régi szokás ellenében fejedelemmé avatott Istvánnak (997-1000) erős ellenállással kellett szembenéznie. Először az utódlásból mellőzött pogány somogyi úr, Koppány lázadt fel ellene. Koppány Géza távolabbi unokaöccse volt, aki – mint az Árpád-ház idősebb tagja – magának követelte a hatalmat. Koppány Veszprém várát vette ostrom alá, amely az Árpád-korban mindvégig az uralkodó feleségét, ekkor Saroltot illette meg. Veszprém ostromának magyarázata a levirátus szokásában keresendő, mely szerint az elhalt családfő jogos utóda az uralommal együtt megörökli a családfő feleségét is. A támadás hírére István serege megindult a “lázadó” Koppány ellen. A trónkövetelő és a fejedelem serege Veszprém környékén ütközött meg egymással, ahol István modernebb hadserege – melynek törzse német nehézlovasságból állt – győzött a kalandozások korát idéző somogyi hadak fölött. A csatában Koppány is elesett, testét felnégyelték és négy vár kapujára tűzték ki elrettentésül. Koppány legyőzése után még két ízben kellett Istvánnak szembenéznie ellenszegülő főurakkal. Az egyik anyai nagybátyja, az erdélyi Gyula volt, aki ellen Sarolt halála után személyesen vezetett hadat a király; a Maros vidék urát, Ajtonyt a király vitéze, Csanád győzte le. A koronázásra 1000. december 25-én vagy 1001. január 1-jén került sor, ezt követően a pápa szabad kezet, a kor nyelvén apostoli hatalmat adott István királynak (1000–1038) a magyar egyház megszervezésére, hiszen a korona ekkor világi és egyházi hatalmat is jelentett egybe.

- I. István államszervező tevékenysége


Alighogy Géza meghalt, az Árpád-házi Koppány herceg a senioriatus elve alapján bejelentette igényét a nagyfejedelmi trónra. Géza akarata, az, hogy a primogenitura elve alapján elsőszülött fia örökölje a trónt, ez összeütközésbe került az ősi joggal. Így az összecsapás elkerülhetetlenné vált Koppány és István között. Koppány legyőzése után István szükségesnek látta kinyilvánítani, hogy keresztény királyként akar uralkodni, ezért koronát kért II. Szilveszter pápától. A korona elnyerése nagyban hozzájárult István tekintélyének növeléséhez, nemzetközi elismertetéséhez. Koronázása valószínűleg 1001. Jan. 1-én történt. István a korona birtokában államisága bizonyítékaként pénzt veretett.
Istvánnak két törvénykönyve készült, melyek a német hatás ismérveit hordozzák magukon. Az első feltehetőleg 1001-ben készült, amely 35 cikkelyt, a második pedig 1030-38 között, ami 21 cikkelyt tartalmaz.
I. könyv törvényei: az egyházi és a magántulajdon védelme, a keresztény vallás előírásainak betartása – böjt, vasárnap, gyónás, istentisztelet – , a földesúri jogok, vitézek és hospesek jogai és a boszorkányság büntetése.
II. könyv törvényei: a tized és hogy tíz falu építsen egy templomot, a büntető törvények tolvajoknak, gyilkosoknak és összeesküvőknek.
István törvényei nagy segítséget nyújtanak abban, hogy megismerjük a korabeli társadalom képét. Két alapvető része a liberek (szabadok) és a servusok (rabszolgák) voltak. Jogi, vagyoni és kötelezettségbeli differenciák is voltak közöttük; a rabszolgák nem rendelkeztek személyi és politikai jogokkal, mint pl. szabad házasságkötés, szabad költözés és végrendelkezés, fegyverviselés, politikai közügyekben való részvétel. Ezen jogok összessége az "aurea libertas", vagyis az aranyszabadság.jogilag szabadok csoportjain belül az első, a király, az egyházi és világi arisztokrácia. A másik nagy csoportját a vitézek alkotják, akik fegyveres szolgálatot teljesítettek a királynak, s viszonylag tisztességes vagyonnal rendelkeztek. A szabadok harmadik, legnépesebb csoportja a vulgarisok (közrendűek), akik szerény vagyonnal bírtak, vagy már teljesen elszegényedtek, mindössze családjuk, lovuk és fegyverük volt. A lesüllyedés veszélye leginkább a közrendűeket fenyegette, akik kénytelenek voltak mások szolgálatában állni, s fokozatosan egyre többet veszítettek személyi és politikai jogaikból, miközben egyre több szolgálattal tartoztak uraiknak. Ez a folyamat Géza fejedelem alatt indult meg, s lett a XI. sz.-i magyar történelem legjelentősebb társadalmi változása.

- Az Aranybulla kiadásának körülményei, tartalma és utótörténete


II. András uralkodása idején a királyi birtokok megfogyatkoztak, az egész vármegyék adományozása megnőtt. Annyira meggyengült András uralma, hogy nem tudta ellátni önerőből az ország katonai védelmét és a földesurakra kellett támaszkodnia. Keresztes hadjáratával és többszörös halicsi kudarcok hatására az államkincstár kiürült. II. András az eladományozott birtokok helyett regálékkal akarta pótolni a hiányt. Fokozta a parasztság terheit, gyakran rontotta a pénzt. A királyi hatalom hanyatlásával párhuzamosan erősödtek a földesurak, ami nagy veszélyt jelentett a szerviensek számára, ugyanis önállóan nem tudták kivédeni a nagyurak folyamatos terjeszkedését és földéhségét. Hasonló sors várt a vármegyerendszer széthullása miatt földtulajdonossá váló várjobbágyokra is. Mindkét csoportot az fenyegette, hogy elvesztik földjüket és állandó katonáskodásra kényszerülnek a földesúri magánhadseregekben.
A főurak nyomása miatt a szerviensek és a várjobbágyok szervezkedni kezdtek a király ellen. A nemesek közül sem támogatta mindenki a király birtokadományozó politikáját. Főleg azok elégedetlenkedtek, akik kimaradtak a földosztásból. Rossz szemmel nézték a király feleségének, Gertrudis-nak hatalmaskodásait is. Ezért került sor a főurak merényletére Gertrudis ellen.
Eltérő okok miatt ugyan, de az egész társadalom szembekerült az uralkodóval. Az elégedetlenség társadalmi mozgalommá alakult, melynek élére az ellenzéki főurak álltak, fegyveres erejét pedig a szerviensek alkották. A várjobbágyok és a parasztok segítségével az 1222-es fehérvári törvénynapon kényszerítették II. Andrást, hogy a jogaikat az Aranybullában erősítse meg. A dokumentum 31 cikkelyből állt, ami magába foglalta hogy a szervienseket nem lehetett bírói ítélet nélkül fogva tartani, nem voltak kötelesek adót fizetni (vérrel adóztak) és hadba vonulniuk is csak védekezésnél volt kötelező, 1/4 részi leányági örökösödése megengedett lett számukra és a szabad végrendelkezés is, idegenek nem tölthettek be tisztségeket az országos tanács beleegyezése nélkül, nem voltak kötelesek elszállásolni a királyt, tilos volt a tisztségek halmozása is, idegenek nem kaphatnak birtokokat és a már idegeneknek adományozott birtokok visszavételére kötelezték a királyt. Az Aranybulla rendelkezett egy ellenállási záradékkal, amely kikötötte, hogyha a király nem tartja be a lefektetett pontokat, akkor a felkelés ellene jogos.
Elégedetlenkedett az egyház is, ugyanis ők teljesen kimaradtak a bőkezű adományozásból. Az királyi hatalom annyira gyengének bizonyult, hogy az egyház kikényszerítette az Aranybulla megújítását 1231-ben. Ez az új változat megengedte a tized pénzbeli behajtását, megváltoztatták az ellenállási záradékot is, miszerint az egyháznak joga van a királyt kiközösíteni.
1232-ben a nemesség kiadatja a királlyal az aranybulla újabb módosítását a kehidai oklevelet. A királyi vármegyéket nemesi vármegyévé alakítják át fokozatosan. Először Zala-megye harcolja ki. Az oklevél kimondja hogy a megyét a főispán igazgatja, valamint szolgabíróságot is létrehoznak. Bár ezek a bíróságok sokáig erőtlenek voltak, innen számítjuk a nemesi vármegye megalakulásának kezdetét.
Azonban az egyház sem elégedett meg az eredményekkel. Ezért átokkal fenyegette az országot, így kizsarolta az 1233-ban kiadott beregi egyezményt, ami kimondta hogy az egyház is részt kap a sókereskedelemből, kamaraispán, pénzverő, sótiszt, vámszedő nem lehet nemes, zsidó vagy iszlám hívő, csak keresztény. Kimondta továbbá hogy az egyház adómentes és hogy a keresztény halláson kívüli vallásúaknak kötelező a megkülönböztetőjel viselése.
1267-ben IV. Béla megerősíti az aranybullába foglalt nemesi jogokat; a nemes adómentes, nem köteles a király elszállásolására, csak honvédelemre köteles és nem fogható el bírói ítélet nélkül. Továbbá 1351-ben a budai országgyűlésen Nagy Lajos megerősíti az Aranybullát, törvénybe iktatja az ősiség törvényét és a kötelező kilencedet. Az Aranybulla a király aranyfüggőpecsétjével ellátott oklevél. Más néven Corpus Juris Hungarici, vagyis a magyar jog (teste) alapja.

- A tatárjárás és az ország újjáépítése IV. Béla idején

IV. Béla (1235-1270) már apja uralkodása idején szerzett kormányzati tapasztalatokat, Horvátországot irányította.
IV. Béla már trónörökösként is bírálta apja birtokadományozó politikáját, egyértelművé vált, hogy királyként is birtokok visszavételét fogja szorgalmazni, hiszen apja, II. András úgy osztogatott királyi birtokokat a főtisztviselők között, hogy azok örökölhető birtokok (feudumok) lettek. a birtokpolitika miatt ellentétbe került a nagybirtokosokkal,
a hivatalokban szervienseket alkalmazott.
a bároknak megtiltotta, hogy jelenlétében a királyi tanács ülésein leüljenek, külsőségekben is megkövetelte a királyi hatalom tiszteletét.
kunokat telepített az Alföld középső részére
a tatárokkal szemben is használható könnyűlovas katonája legyen
a nemességtől független hadserege legyen.
De a kunok pogányok és nomádok voltak, vándoroltak az Alföldön, amivel jelentős károkat okoztak az akkor már letelepedett életet élő keresztény magyaroknak. Amikor a magyarok megölték Kötönyt, a kunok vezérét, akkor nem sokkal a tatárok támadása előtt, komoly pusztítást okozva kivonultak az országból. A tatárok közeledését jelezte az előlük menekülő kunok érkezése, de Julianus barát is tudósította a fenyegetésről az uralkodót. IV. Béla segítséget kért a pápától és a császártól is, de az invesztitúra háborúk idején nem kapott.
A főurak sem vették komolyan a tatár veszélyt, sőt – a királyi intézkedéseket sérelmezve – többen azt szerették volna, ha IV. Béla szégyent vall.
1241 tavaszán a tatárok több irányból támadták meg az országot.
A főerők a Vereckei-szoroson keresztül Batu kán, az Arany Horda vezetőjével az élen.
Ellenük vonult IV. Béla a magyar fősereggel és a döntő ütközetre Muhinál került sor 1241. április 11-12-én. A magyarok vereséget szenvedtek, a király éppen el tudott a dalmáciai Trau szigetére menekülni.
A tatár portyázó erők végigpusztították Erdélyt és az Alföldet, sőt a befagyott Dunán is átkeltek. Csak néhány kőfallal körülvett központ tudott nekik ellenállni (pl. Esztergom). Ráadásul az ország szorult helyzetét kihasználva az osztrák herceg több nyugati vármegyét elfoglalt.
A tatárok végül 1242-ben váratlanul kivonultak az országból. Ez magyarázható taktikai okokkal (két fázisban hódítanak), de az időszerűvé vált kánválasztással isA tatárok közeledését jelezte az előlük menekülő kunok érkezése, de Julianus barát is tudósította a fenyegetésről az uralkodót. IV. Béla segítséget kért a pápától és a császártól is, de az invesztitúra háborúk idején nem kapott.
A főurak sem vették komolyan a tatár veszélyt, sőt – a királyi intézkedéseket sérelmezve – többen azt szerették volna, ha IV. Béla szégyent vall.
1241 tavaszán a tatárok több irányból támadták meg az országot.
A főerők a Vereckei-szoroson keresztül Batu kán, az Arany Horda vezetőjével az élen.
Ellenük vonult IV. Béla a magyar fősereggel és a döntő ütközetre Muhinál került sor 1241. április 11-12-én. A magyarok vereséget szenvedtek, a király éppen el tudott a dalmáciai Trau szigetére menekülni.
A tatár portyázó erők végigpusztították Erdélyt és az Alföldet, sőt a befagyott Dunán is átkeltek. Csak néhány kőfallal körülvett központ tudott nekik ellenállni (pl. Esztergom). Ráadásul az ország szorult helyzetét kihasználva az osztrák herceg több nyugati vármegyét elfoglalt.
A tatárok végül 1242-ben váratlanul kivonultak az országból. Ez magyarázható taktikai okokkal (két fázisban hódítanak), de az időszerűvé vált kánválasztással is. Mivel számítani kellett újabb tatár támadásokra, IV. Béla gyökeresen változtatott a politikáján, és igyekezett megnyerni a nemeseket magának.
Lemondott a birtokok visszavételéről, sőt adományozott is azzal a feltétellel, hogy a birtokon jól védhető és a környékbelieknek menedéket biztosító kővárat építenek és a páncélos magánhadsereget szerveznek, amit a király is igénybe vehet, ha az országot támadás éri.
A tatárjárás jelentős pusztulást okozott a népességben, ezért az Alföld elnéptelenedett területeire visszahívta a kunokat (fiával a kun fejedelem lányát házasította össze), Erdélybe román, a Felvidékre cseh és morva, a Dunántúlra pedig német hospeseket telepített. A betelepülő hospesek kedvezményeket kaptak, ami miatt a jobbágyok terhei is csökkeni kezdtek.
A városok közül többet szabad királyi várossá nevezett ki, ezeket kőfallal kellett körülvenni. Más városoknak is adott kiváltságokat (pl. szabad bíróválasztás, vámmentesség), ill. városokat alapított (pl. Buda, Szeged).
1267-es országgyűlésen megerősítette a szerviensek jogait, ekkortól nemesnek nevezik őket, a birtokadományok és várak építése miatt újra nagyon megerősödött előkelőket pedig báróknak nevezték. Mindez a familiaritás, ill. később a tartományúri rendszer kialakulását vonta maga után. A kunok a tatárjárást követően telepedtek le, katonai szolgálatuk a számára a nemességtől független haderőt jelentett, konfliktust jelentett azonban, hogy a IV. Kun László uralkodásáig pogányok maradtak. Az uralkodók sem szorgalmazták a keresztény hitre térítést, hiszen akkor hamarabb betagozódtak volna a társadalomba.
A tatárjárás jelentős népességcsökkenést, gazdasági és társadalmi feszültségeket okozott, de IV. Béla politikája sikeres volt (pl. külföldiek behívása), a növekedés dinamikus.

1

Köszönöm szèpen a vàlaszod.
0