A rovarok légzőberendezése légcsőrendszer (tracheák). A tracheák a légzőnyílásokból (stigmák) indulnak, majd a testben gazdagon elágazva minden szervet behálóznak. A légcsövek falát belülről kutikula borítja és a spirális léc erősíti. Ez biztosítja a csövek alaktartását.

A légzőnyílásnál lévő szőrök, serték, szűrő és zárszerkezet együttesen gátolják meg a szennyeződés és a víz bejutását. A tracheák légzsákokká szélesednek.

A levegő mozgását a csövekben az izmok összehúzódása (kilégzés) és elernyedése (belégzés) biztosítja. A kis testméret igen hatékony gázcserét tesz lehetővé. A légcsövek egyre vékonyabb ágai (tracheola) behálózzák az egész testet és a terminális sejtekben, ahol a tényleges gázcsere történik – vakon végződnek. Tehát a légzési gázokat a rovarok esetében nem a testfolyadék (itt: vérnyirok) alakos elemei szállítják.

A vízben élő rovarok egy része a felszínre emelkedik légzéskor, más részük a test mikroszőrzetén vagy a szárnyfedő alatt (csíborok) a felszínről visz le magának levegőt. Mások vízi növények levegőtároló alapszövetéből (aerenchima) nyernek oxigént.

Tracheakopoltyú elsősorban vízi lárváknál látható. Ezek a tor vagy a potroh nyúlványai, amelyek felületén történik a gázcsere. A szitakötő lárváknak végbéli helyzetű tracheakopoltyúja van.