- Diszharmonikus szerelem motívumai jelennek meg: vergődő nyugtalanság, örökös fájdalom, céltalanság.

- Szerelmesek szimbóluma a héjapár

- Látunk egy szerelmi együttlétet, de ez nem túl idilli, inkább harc

- Ady és Léda násza egy csókos ütközet, útjuk a Nyárból az Őszbe tart

- Egyre gyorsabban mennek az Őszbe, végül megölik egymást, elpusztulnak

- A küzdelem a szerelem általános jellemzője

- Általános sorsot példáz a vers: nemek ősi harcát, de a befejezés némi együttérzést sugall, ellenfelek a harcban, de szövetségesek a reménytelenségben

- Durva, nyers mozdulatok, hanghatások

A diszharmonikus szerelem fő motívumai jelennek meg a Héja-nász az avaron (1905) című költeményben.
Nem boldogságot, búfelejtő idillt sugallnak a jelképek, hanem vergődő nyugtalanságot, örökös mozgást, gyötrelmes fájdalmat és céltalanságot. A szerelmesek szimbóluma a ragadozó héjapár; a nász: dúló csókos ütközet, egymás húsába tépés. Bántó, kellemetlen hanghatások kísérik a szerelmi vágyat: vijjogás, sírás, csattogás. A második strófa bizonyítja, hogy nem csupán két meghatározott ember sajátos kapcsolatáról van szó, hanem a szerelmi érzésről általában, mindenfajta szerelem közös sorsáról. Ezt a diszharmonikus érzést tükrözi a külső forma is: a strófák páros rímű sorait egy-egy visszhangtalan, elárvult, rímtelen sor követi. A szerelem útja a Nyárból az Őszbe tart: a boldogságból a boldogtalanságba, az ifjúságból az öregségbe. S ez az út egyre gyorsul; ezt fejezi ki a mozgást jelentő igék cselekvésének fokozása: útra kelünk – megyünk – szállunk – űzve szállunk. A gyorsuló rohanás vége a megállás “valahol az Őszben”, a lehullás “az őszi avaron”, vagyis a halál, a pusztulás. Céltalanná, hiábavalóvá lett tehát a korábbi mozgás: a héjanász az őszi, élettelen avaron ér véget.