Keresés

Keresendő kifejezés:

Toplista

Toplista
  • betöltés...

Segítség!

Ahhoz, hogy mások kérdéseit és válaszait megtekinthesd, nem kell beregisztrálnod, azonban saját kérdés kiírásához ez szükséges!

Ady

14
Ady Endre verseinek elemzése: A Sion-hegy alatt, Elbocsátó szép üzenet, Őrizem a szemedet, Szeretném ha szeretnének, Kocsi-út az éjszakában, Párizsban járt az Ősz, Góg és Magóg fia vagyok én.
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
Ady
0
Felsőoktatás / Irodalom

Válaszok

1
Ady egyik fontos verse A Sion-hegy alatt c. költemény.

Ebben a versben is látható, hogy Isten alakja messze kerül a fenséges, megközelíthetetlen Istentől. Egy ráncos, vén kezű, foltozott kabátú öregúrként jelenik meg. Maga a cím egy bibliai utalás. A Sion-hegy egyenlő a Sínai-heggyel, ahol Isten új szövetséget köt Mózessel. Ez a hegy Jeruzsálem legmagasabb pontja, Isten és ember találkozásának a helyszíne. A Sion-hegy szerepeltetése átvitt, jelképes értelmű. Arra utal, hogy a költő is meg akarja találni az istenhitet.

Maga az eseménysor csak sejtet. Egy elképzelt, különös cselekménysorral találkozunk. Az a valaki, aki készül a találkozásra rendkívül rezignált, nyomasztó hangulatban lévő, szorongó valaki. A vers egy meghiúsult találkozást ír le. A műnek 2 szereplője van és 3 részre lehet osztani.

Az első 3 vsz-ban külön-külön jelenik meg a 2 szereplő. Az Úr messze elszakadva a vallás patetikus Istenképétől: “borzas”, “szakállas”, “tépett”, kopott a ruhája. Ehhez az istenképhez egy dermesztő, hátborzongató nyirkos, őszi táj társul. Víziók jelennek meg a versben: Isten “paskolja, veri a ködöt”, amely kísérteties jelleget ad a műnek. A költemény utal a Karácsony közeledtére is: “Róráté”, “piros betű”.

A lírai én kiszolgáltatott léthelyzetben jelenik meg, amire a “reszkető kéz”, a “rongyolt lélek” kifejezések utalnak. A 3. vsz-ban megjelenő “régi ifjúság” a költő lelkének a metaforája. Ady különös szóalkotási módja is feltűnik: “Isten-szag”.

A 4-6. vsz.-ban a találkozás lehetősége villan fel, de hiába találkoznának, a lírai én elfelejtette a “szép, öreg úr” nevét és elfeledte a régi gyermeki imát. Paradoxon képek jelennek meg: “halottan visszajöttem”, “életben kárhozott”.

A 7.vsz. a találkozás végérvényes meghiúsulását fejezi ki a “vár” passzív ige ismétlése, az “ül” passzív ige megjelenése illetve a “Halotti zsoltár”, ami az ember életében az utolsó zsoltár.

A versnek 2 kulcsszava van, ami átszövi a költeményt, ez a vár és a keres. A vár, az Úr alakjához kapcsolódik, a keres pedig a lírai énhez. Mindkét ige cselekvése a másik felé irányul, de nem valósul meg. Ennek a meghiúsulásnak a magyarázata a szereplők alakjában keresendő. Az Úr, nem szokványos képben jelenik meg, nagyon meghökkentő módon. Ady profán, hétköznapi szavakkal illeti őt: borzas, foltos kabátú, Isten-szagú. Groteszk képet fest Istenről. A lírai én pedig egy bizonytalan, megviselt alak, amire a “rongyolt lelkű” illetve “reszkető kezű” kifejezések utalnak.

Mindkettejük, közös tulajdonsága, hogy rendkívül magányosak. A kallódó Isten és a hinni vágyó ember keresi egymást, hisz vannak cselekvő igék: “simogatott”, “harangozott”, de mégsem tudnak egymásra találni, hisz a gyermeki hit felidézése kevés ahhoz, hogy valaki felnőttként rátaláljon Istenre.

A Sion-hegy alatt (1908)

Az első istenes versciklus címét adó költemény. Amikor először megjelent, nem kis megbotránkozást keltett az öreg Úr profánnak tetsző leírásával és az Isten-szag emlegetésével. Hatvany Lajos méltán nevezte Ady egyik legszebb költeményének, hiszen különösen feszült és összetett lélekállapotot jelenít meg. A költői én bizonytalannak és tétovának mutatkozik a vers elején: a gyermekkori emlékek nyomán tapogatózva keres valakit, akiben bizonyos lehet, aki őt eligazítja, akiből reményt meríthet. Tékozló fiúként térne meg Urához a „rongyolt lelkű”, „életben kárhozott” férfi, akinek képtelenül távolról: a halálból kell visszatalálnia elfeledett hitéhez, elveszített nyugalmához.


De míg a halálból is vezet út Istenhez, a felejtésből nem. Hiába találkoznak „valahol” a Sion-hegy alatt, hiába „jó” és „kegyes” az öreg Úr – készen arra, hogy a bűnöket megbocsássa -, ha nem létesülhet közöttük kapcsolat. A megtérni vágyó hős elfeledte a régi gyermeki imát, s vele együtt a naiv gyermeki hitet-bizalmat, nem tudja a „szép, öreg Úr” nevét – így az a néma kérdezőnek nem válaszolhat.

Újszerű, modern Isten-élményt sugall a vers: a XX. század embere sem mondhat le arról, hogy választ keressen az élet végső értelmére, de a vallásos-metafizikus világmagyarázatokból kiábrándulva ez megoldhatatlan feladatnak bizonyul. Elfogadni a célt és elutasítani az eszközt: talán így lehetne összefoglalni e beállítottság alapvető ellentmondását. A Sion-hegy alatt című vers hősét nem bűnei, hanem hitetlensége kárhoztatja kudarcra, a bizonyosság kereséséről pedig nem képes – és nem is akar – lemondani. Tragikus vallásosság ez, mivel a személyiség magára marad kétségeivel, s mégsem vigasz nélküli, mert kétségein keresztül legalább tudatossá teszi önmaga kétértelmű léthelyzetét.

A Sion-hegy alatt balladaszerű történésének középpontjában a sikertelen találkozás áll. A költői én nézőpontja külön hangsúlyt kap: őszinte azonosulásvágyát és leküzdhetetlen idegenségét a patetikus és ironikus hangnem ismételt váltakozása érzékelteti, sorsának összetettségét pedig a különböző idősíkokhoz (a gyermekkori, a felnőtt és a mitikus, halál utáni élethez) fűződő élmények elegyítése. Ebből következik az Úr hol játékos-groteszk, hol pedig elégikus láttatása is. A vers értelmezői közül Vezér Erzsébet csaknem mulatságos játékfigurának látja az öreg Úr alakját, míg Király István modern festményeken látható groteszk, fantasztikus látomásnak.

1