Keresés

Keresendő kifejezés:

Toplista

Toplista
  • betöltés...

Segítség!

Ahhoz, hogy mások kérdéseit és válaszait megtekinthesd, nem kell beregisztrálnod, azonban saját kérdés kiírásához ez szükséges!

Magyar kérdés nagyon sürgős köszönöm

13
Mit tudsz a magyar felvilágosodás történelmi hátteréről, azaz Mária Terézia és II. József felvilágosult uralkodásáról?
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Irodalom

Válaszok

2
Mária Terézia és II. József uralkodása

/Harmat Árpád Péter/

A felvilágosult abszolutizmus: Hazánk történelmében, a XVIII. század második felére kialakuló kormányzati rendszert a felvilágosult abszolutizmus jellemezte. Mária Terézia (1740-1780) majd fia, II. József (1780-1790) rendelkezései és uralkodási jellege egyaránt magán viselte az új kormányzási rendszer jegyeit. A felvilágosult abszolutizmus lényege, hogy az uralkodók abszolutisztikus eszközökkel - vagyis a rendi gyűlések összehívása nélkül - rendeletekkel uralkodtak, melynek során a felvilágosodás jegyeit magukon viselő, modernizációt szolgáló, és a fejlettebb nyugati hatalmak gazdaságának utolérését célzó reformokat vezettek be országaikban. Európában II. Frigyes (1740-1786) és II. Katalin (1762-1796) egyaránt ezt az utat választotta, csakúgy mint a már említett Mária Terézia, uralkodásának második felében (1764-től) és fia II. József a teljes regnálási ideje alatt! (1764 és 1790 közt egyáltalán nem hívták össze a magyar diétát, csupán uralkodói rendeletekkel kormányoztak.)
Előzmények – III. Károly uralkodása

Az 1699-ben megszületett Karlócai béke révén Magyarország területeinek túlnyomó része – a Temesköz kivételével – felszabadult a török uralom alól. Azonban a török elnyomás alóli felszabadulás a magyarok számára nem szabadságot, hanem újabb, ezúttal osztrák elnyomást hozott. A bécsi udvar a Magyar Királyságot fegyverrel meghódított területként kezelte. A magyarság nem tűrte az önkényt, így II. Rákóczi Ferenc vezetésével fellázadt Ausztria ellen. (Rákóczi-szabadságharc) A hosszú, - kilenc éven át tartó - harcban ugyan vereséget szenvedtek a kuruc seregek, mégis az 1711-ben megszületett Szatmári béke méltányosságot mutatott a magyar rendekkel szemben, és helyreállította a török kiűzése után felrúgott alkotmányosságot. (A területi egység azonban nem állt helyre, lásd: kép)

A szabadságharc utolsó évében elhunyt I. Józsefet testvére III. Károly (1711-1740) követte a trónon, így az Ausztria és a Magyar Királyság közti viszonyrendszer az ő uralkodása idején alakult ki. III. Károly Magyarországon lefektette a rendi dualizmus alapjait, vagyis lehetővé tette a király és a magyar rendek közti hatalommegosztást. Az 1712-ben kezdődő, majd az 1722-1723 –as országgyűlések törvénybe iktatták a magyar rendi és országgyűlési jogok kötelező tiszteletben tartását – a nemesi adómentességet, és a Pozsonyi magyar diéta azon jogát, hogy az adómegajánlásokban és katonaállításokban maga dönthessen. Ugyanakkor a külpolitikai döntések, hadügyi kérdések és a pénzügyek az uralkodó hatáskörébe kerültek.
Létrejöttek, illetve pontos feladatkört kaptak a legfontosabb magyar kormányszervek. A legrégebbi magyar kormányszerv, az 1527-óta létező Magyar Királyi Kamara fő feladata az országban beszedett királyi jövedelmek kezelése lett. Ilyenek voltak a rendes bevételek (bányajog, só regále, 30-ad vám, pénzverés), rendkívüli bevételek (évente egyszer vagy kétszer kivetett rendkívüli hadiadó) a földesúri jogon szedett királyi adó (szabad királyi városoktól szedett adó) és a neoakvisztika földek adója (hódoltsági földek fegyverváltsága). A Magyar Királyi Kancellária a legrangosabb szervként magyar ügyekben a király fontos tanácsadó testületeként működött, ugyanakkor részt vett a diéta felé történő királyi előterjesztések és törvények megfogalmazásában, illetve az igazságszolgáltatásban (fellebbezések) közigazgatásban és a közjó biztosításában (úrbéri perekben jobbágy védelme, útviszonyok, egészségügy ellenőrzése). A Helytartótanácsot az 1723/97 tc. hozta létre, és egy fajta kormányként működött, 4 osztályt fenntartva, melyek úrbéri, vallási, kereskedelmi, és népjóléti ügyekben igazgatták az országot.
Pragmatica Sanctio

A két ország viszonyában a legfontosabb törvény az 1723-ban szentesített Pragmatica Sanctio (1723/1-2-3 tc. = gyakorlati rendezés) lett. A jogszabály megalkotása a Spanyol örökösödési háború idejére nyúlt vissza, ugyanis még 1703-ban a Habsburgok egy titkos családi egyezséget kötöttek, melyben rögzítették, hogy a birodalom osztrák birtokait József, a spanyol birtokokat Károly örökli. Ha valamelyik ág kihal, akkor a másik ág férfi leszármazottai öröklik a kihalt ág birtokait, ha pedig mindkét ág férfi tagjai kihalnak, akkor a leányág örökli a birtokokat, olyan módon, hogy előbb József és utána Károly lányai következnek. Ezt a megállapodást 1713 április 19-én József halála után III. Károly módosította, a legfontosabb tanácsadók összehívásával. Az új szerződésben már az szerepelt, hogy a birodalom teljes területét – oszthatatlanul - III. Károly férfi örökösei kapják, ha pedig nem születnének férfi örökösei, akkor leányai.

A leányági örökösödést III. Károly először az Örökös Tartományokkal fogadtatta el 1720 és 1722 közt, majd következett Németalföld, Itália, Erdély. A Magyar Királyságban a leányági örökösödést csakis az országgyűlés fogadhatta el, így 1722 –től az udvar igyekezett a magyar politikai vezetők nagy részét jutalmakkal és rábeszélésekkel megnyerni. A magyar nemeseket azonban az udvar meggyőzési kísérletei helyett inkább a török veszély motiválta a törvény elfogadására. Ugyanis a déli területeken, a még mindig hatalmas és erős Török Birodalom folyamatos fenyegetést jelentett hazánkra. Egy erős és gazdag nyugati birodalom védelmi szövetsége azonban garanciát tudott nyújtani az esetleges – nagyon is várható – török támadások ellen. Mindezen okokból végül 1722 június 30-án a pozsonyi diéta alsó és felsőháza közfelkiáltással elfogadta a nőági örökösödést, azaz a Pragmatica Sanctio törvényt.
A Pragmatica Sanctio tehát nem csupán a magyar korona Habsburg dinasztián belüli leányági örökösödését tartalmazta, hanem egyben kimondta, hogy a magyar rendek lemondanak szabad királyválasztó jogukról (III. Károly majd I. Lipót nőágának kihaltával ez a jog újra megilleti a rendeket) illetve rögzítette, hogy a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom országai föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva és egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak.
A Prgamatica Sanctiót a külföldi hatalmak is elfogadták: Franciaország 1714-ben, Anglia – Hollandia 1718-ban, Poroszország 1728-ban. Így III. Károly 1740-ben nyugodtan hunyhatta le örökre szemét, annak tudatában, hogy idősebb lánya Mária Terézia számára biztosította a hatalom zökkenőmentes átvételét. Ám Károly nagyot tévedett.
Az osztrák örökösödési háború (1740-1747)

III. Károly halála után az osztrák örökség megszerzéséért szinte azonnal kitört a háború (1740-48). Mária Terézia (1740-80) Magyarországtól kért segítséget. A rendek 1741 őszén az életüket és vérüket ajánlották fel („Vitam et sanguinem!”) és 35 ezres haderőt állítottak föl. Cserébe a nemesi föld adómentességének alaptörvénybe iktatását kérték. A háborúban Károly Albert Bajor király, II. Frigyes porosz uralkodó mellett a szászok és a franciák is támadást indítottak Ausztria ellen. A poroszok elsősorban Sziléziát szállták meg, a franciák Passau és Linz térségét foglalták el, míg a bajorok Csehországba vonultak. Mária Terézia a megkapott magyar segítséggel megvédte Csehországot, és a franciákat is kiűzte, miután szövetségre lépve Angliával, Franciaországot két tűz közé szorították. A sikerek eredményeképp Bajorország különbékét kötött, és Károly Albert halála után az 1745-ös császárválasztáson elfogadták Mária Terézia férjének, Lotaringiai Ferencnek császárrá választását.
Bár Mária Terézia győzelmeket aratott, - és ebben nem kis része volt Batthyány Kázmér 12 ezer fős huszárseregének - Szilézia visszavétele 1745 második felében kudarcba fulladt a hohenfriedbergi, soori és végül a kesseldorfi (1745.dec) csaták elvesztése után. A háborút lezáró Acheni békében, 1748 október 25-én Poroszország elismerte Mária Teréziát, de Ausztriának le kellet mondania a legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról.
A Hétéves háború (1756-1763)

Az újabb háború előtt a szövetségi rendszerek teljesen átalakultak. A Wenzel von Kaunitz kancellár vezette osztrák diplomácia ezúttal Franciaországgal akart szövetséget kötni, míg Anglia ezúttal Poroszországgal fogott össze. Kaunitz diplomáciai manővereinek köszönhetően később Ausztria mellé állt Oroszország és Svédország is. Kaunitz legfőbb célja Szilézia visszaszerzése volt, míg Anglia és Franciaország elsősorban hatalmi versengésük és gyarmati rivalizálásuk miatt volt érdekelt a háborúban.
A konkrét hadműveleteket ezúttal is Poroszország kezdte azzal, hogy hadseregével 1746 nyarán lerohanta Szászországot és Csehországot. Ám ezúttal elszámította magát, mert a Kolini csatában (1756.júni.18) nagy vereséget szenvedett Nádasdy altábornagytól. Amíg veresége után visszahátrált Sziléziába, addig Hadik András egy váratlan és kalandos hadművelettel Berlinig hatolt. Az eseménynek nem volt stratégiai jelentősége, de mindenképp jelezte Poroszország átmeneti gyengeségét. Az osztrák szövetség előretörését fokozta, hogy az oroszok Erzsébet cárnő utasítására szintén megindultak, és 1756 végén győzelmet arattak Jégersdorfnál, Ausztria csapatai pedig mélyen benyomultak Szilézia területére.
A háború második szakaszában azonban megfordult a helyzet. A porosz-angol erők mindenhol győzelmet arattak: a franciákat Rossbachnál (1757.nov.5) és Hannovernél, az osztrákokat Sziléziában Leuthennél (1757.dec.5) az oroszokat pedig Zorndorfnál (1757.aug.25) győzték le. Szilézia ismét a poroszok kezén volt.
A háború harmadik (és egyben utolsó) szakaszának elején Poroszország összeroppant az oroszok 1759-es nagy támadásban, amikor Kunersdorfnál (1749 aug.13) Szaltikov megsemmisítő vereséget mért Nagy Frigyes seregére, majd 3 napra bevonult Berlinbe. A porosz visszavonulást kihasználva Ausztria elfoglalhatta egész Sziléziát. Így 1760 –as és az 1761 –es esztendőkben úgy tűnt, hogy az orosz-osztrák összefogás térdre kényszeríti Poroszországot, és Szilézia végleg visszakerül Ausztria birtokába. A fordulat Oroszország miatt, 1762-ben következett be, amikor meghalt Erzsébet cárnő, és utóda III. Péter kilépett a háborúból. Az orosz kilépéssel Poroszország újra erőre tudott kapni, és minden erejével Sziléziára zúdulva elfoglalta a tartományt. Közben Franciaország is sorra vereségeket szenvedett Angliától a gyarmatain, és kiszorult Amerikából és Indiából is. A háborút lezáró Hubertusburgi békében (1763.feb.5) megerősítésre került, hogy Szilézia a poroszok tartománya marad.
Mária Terézia gazdaságpolitikája

Mária TeréziaMária Teréziát a merkantilista gazdaságpolitika jellemezte. A merkantilisták szerint (Jean-Baptiste Colbert) egy ország gazdagsága exporttöbbletétől függ. Így arra törekedtek, hogy a nemesfémet – a pénz akkoriban még kizárólagos formáját – az országba vonzzák, kiáramlását pedig megakadályozzák. Ennek hatására – elképzelésük szerint – megnő az árszínvonal és a termelés, viszont csökken a kamatok szintje, melyek végső soron az iparosok profitjának emelkedését vonják maguk után.
Mária Teréza az elméletet természetesen Ausztria megerősítése érdekében alkalmazta, pedig a kezdetleges állapotban lévő magyar ipar különösen rászorult volna az állam támogatására. A merkantilizmus azonban Mária Terézia alatt kizárólag az örökös tartományok javára érvényesült. Magyarország hozzájárulása a birodalom bevételeihez a 35%-ot is meghaladta. Az 1754-es vámrendelet kettős vámhatárt teremtett. A külső vámhatár az egész Habsburg Birodalomból zárta ki a külföldi iparcikkeket. A belső vámhatár azonban Magyarországot és az örökös tartományokat választotta el. Az intézkedések célja az volt, hogy a birodalmon kívül tartsák az olcsó magyar élelmiszert és nyersanyagot, a cseh és osztrák manufaktúráknak viszont ne legyen versenytársa. Még arra is mód nyílott, hogy az osztrák földbirtokosok érdekeit megvédjék az olcsóbb magyar gabonával vagy a jó minőségű borral szemben. Az 1850-ig fönnmaradt belső vámhatár azonban súlyos torzulásokat okozott a magyar gazdaság szerkezetében.
A gazdaságpolitika részét képezte az is, hogy Mária Terézia apjához hasonlóan betelepítésekkel próbálta pótolni a török időkben és a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult lakosságot, mely egyben a termelő munkaerő, a földművelő és adót fizető népesség pótlását is jelentette.

Az államkincstár költségén több tízezer németajkú telepest hozatott a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében, Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyére) telepített le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi etnikai arányokat.
Rendeleti kormányzás bevezetése

A háborúk miatt a hadsereg fejlesztéséhez több hadiadó beszedésére volt szükség, így Mária Terézia előbb 1751-ben, majd 1764-ben is összehívta a magyar országgyűlést a hadiadó megemelésének megszavazása céljából. Ám az 1764-es diétán a magyar rendek és a királynő viszonya végleg megromlott, hisz a nemesség a kért 1 millió helyett mindössze 700 ezer forint hadiadót volt hajlandó megajánlani. Ürügyként azt hozták fel, hogy parasztjaik nem terhelhetőek tovább. Mária Terézia válasza kettős csapást mért a magyar rendekre. Egyrészt áttért a rendeleti kormányzásra, vagyis többé nem hívta össze az országgyűlést, hanem minden kérdésben maga döntött, és rendeleti formában vezette azokat be, másrészt a parasztok terheit enyhítendő meghozta Urbárium rendeletét.
Úrbéri rendelet (1767)

A parasztság korábbi terhei a következők voltak: az állam felé: hadiadó, háziadó, katonáskodás, illetve a beszállásolt katonát etetése (porció), a tovább vonulók szállítása (forspont). A földesúr felé a paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből és az állatok szaporulatából. Ehhez jött még az ajándék, és a robot (heti 3-4 alkalom). Az elviselhetetlen jobbágyterhek miatt, - még az úrbérrendezést megelőzően - 1765-66-ban a Dunántúlon jobbágymozgalom bontakozott. A mozgalom egyik kiváltója volt a földesurak majorsági gazdálkodása is, vagyis az, hogy a közös földeken gabonát kezdtek termelni, melyet megemelt robot révén jobbágyaikkal takaríttattak be. Mária Terézia 1767-ben rendeletben szabályozta a jobbágyi terheket, és biztosaival végrehajtatta.
Az urbárium az egyházi tized és az állami adók mellett fönntartotta a kilencedet, a pénztartozást pedig a jobbágyok és zsellérek számára egyaránt 1 forintban határozta meg. A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap kézi robotban rögzítette. Az úrbérrendezés jelentőssége, hogy törvényes helyzetet teremtett földesúr és jobbágy között. A telekhatárok pontos rögzítésével hozzájárult a parasztság rétegződéséhez.
Az Úrbéri rendelet szükségességéhez kapcsolódott a rendelet előtt 3 évvel kezdődő székely lázadás is. A székelyek, akik a történelem során mindig élveztek bizonyos kiváltságokat, a XVIII. század közepére életkörülményeik romlását és kiváltságaik fokozatos elvesztését érezték. Amikor Buccow tábornok Erdélybe érkezett, hogy két székely és két román határőrezredet szervezzen, a székelyek számára „betelt a pohár”. Föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. Az eseményt a történetírás a madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismeri. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.
Mária Terézia egyéb reformjai

Mária Terézia egyéb reformjai közt kiemelkedő a 1777-es Ratio Educationis, mely a feloszlatott jezsuita rend vagyonából jelentősen átalakította az oktatást. Előírta, hogy a közoktatást az állam feladata ellenőrizni és irányítani, meghatározott bizonyos tankerületeket (9 db) előírta az oktatandó tananyagot, és szigorúan „ajánlotta” hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermek iskolába járjon. A reformok sorába tartozik még a bábaképző létrehozása illetve a szegényházak teremtésének rendelete, illetőleg az 1768-as korszerűsített büntetőjogi törvény.
Mária Terézia rendeleti kormányzása ellenére hangsúlyozta uralma magyar jellegét és külsőségeit, például Bécsben az ifjú nemesek számára létrehozta a Theresiánumot (1746) annak érdekében, hogy a hivatali pályára feltudjanak készülni. Az udvarában magyar testőrséget állíttatott fel, és Ragúzából Magyarországra hozatta Szent István ereklyéjét, a Szent Jobbot!
II. József és a Jozefinizmus

Jozefinizmuson II. Józsefnek, a legtöbbet vitatott Habsburgnak elveit és kormányzási gyakorlatát értjük. Ugyanakkor őt szokás a felvilágosult abszolutizmus legjellegzetesebb képviselőjének tekinteni. Felvilágosult abszolutizmus: a feudalizmusellenes korlátlan királyi hatalmon alapuló kormányzati rendszerben az uralkodó a tőle függő hivatalnokrendszerre, az állandó hadseregre és a bírói szervezetre támaszkodva irányítja az országot a rendi gyűlés mellőzésével.
II. József (1780-90) negyvenévesen, hosszú várakozás után lett a birodalom ura, és veleszületett makrancosságához társuló fölhalmozódott türelmetlensége eleve előrevetítette, hogy elődeitől eltérően gyorsan és nagy változásokat akar majd elérni.
II. József eszményképe az egységállam volt, melynek idealizált képét a korábban tett európai körutazásai során építette fel magában. Mérföldes léptekkel látott hozzá a reformokhoz, melyeknek legfőbb célja az lett, hogy az eltérő fejlettségű, nyelvű és alkotmányú országaiból szerves egészet, a Nyugat-európai példákhoz hasonló, korszerű birodalmat gyúrjon. Csak abszolutisztikus eszközöket ismert, így Magyarországon például meg sem koronáztatta magát, mert nem akart felesküdni a magyar rendek jogainak védelmére, hiszen tudta, hogy úgy sem fogja megtartani azokat. Mivel magyar korona nem került a fejére, az utókor a kalapos király névvel ajándékozta meg. Alig 10 éves uralkodása alatt összesen 6 ezer rendeletet adott ki!
II. József támogatói

Trónra lépését még Magyarországon is jóindulatú várakozás előzte meg. De rendeleteivel, s főként az országgyűlés teljes mellőzésével, a papság mellett a nemességet is hamar elidegenítette. Hazánkban a polgárság gyönge volt, a parasztság bizakodása az állami adók, majd a török háború terheinek következtében kihunyt. A felvilágosodás magyar hívei, valamint nem kevés konzervatív abszolutista II. József mögött álltak. II. József egyik fő támasza így a részben plebejus származású értelmiség lett. Az államigazgatás kulcspozícióiba is bejutottak, szerepük és súlyuk nagyobb volt, mint számarányuk.
II.József uralkodása (1780-1790)

II. JózsefMár rögtön trónra lépésének körülményei óriási felháborodást keltettek, mivel mint már említettük, meg sem koronáztatta magát, sőt a koronát Bécsbe vitette.
Egyházi tárgyú rendeletek: II. József első rendeletei egyházpolitikai tárgyúak voltak. A Placetum regium 1767-ben királyi engedélyhez kötötte a Szentszék főpapokhoz intézett egyházi rendeleteinek kihirdetését és életbe léptetését. Az 1781-es Türelmi rendelet pedig engedélyezte az evangélikusok, kálvinisták és görögkeletiek szabad vallásgyakorlatát és hivatalviselését. Ezen rendeleteivel ugyan megnyerte a protestánsokat és az értelmiség egy részét, viszont elvesztette a katolikus egyház, és a pápa támogatását. Fokozta az ellenséges viszonyt azzal is, hogy az állam számára nem hasznos tevékenységet folytató – monasztikus, kolduló és remete – szerzetesrendeket egyszerűen feloszlatta. Összesen 140 kolostor kapui zártak be Magyarországon 1780 és 1790 között.
Egyházpolitikai rendeleteire a koronát az új oktatáspolitikájával tette fel, ugyanis az oktatást állami feladattá tette, kivéve azt, az egyház kezéből A cenzúra jog elvonása mellett ugyanakkor beleszólt a papnevelés kérdéseibe, és előírta, hogy a felszentelésre kerülő papok a császárra tegyenek esküt. A pápa VI. Pius tehetetlenségében személyesen utazott Bécsbe, hogy afféle fordított Canossa járással vegye rá Józsefet az egyházi reformok visszavonására.
Katonai reformok (1771): Az ír gyökerekkel rendelkező Lacy gróf javaslatára II. József megszüntette a tiszti rang vásárlásának addigi gyakorlatát, és a toborzás helyett bevezette a sorozás, szakszerűbb módszerét. Ezzel a Habsburg Birodalom hadserege egy modernebb és erősebb haderővé vált.
Vámrendelet (1784): Anyjához hasonlóan szívügye volt, a belső ipar védelme, így kiegészítette anyja vámrendeletét egy magasabb vámtarifa rendszerrel, mely fokozottan szankcionálta ha a birodalom területén gyártott áruk versenytársaként, új iparcikkeket kívántak behozni.
Jobbágyrendelet (1785): Előzményének tekinthető az 1784-es Crisan, Horea Closca vezette erdélyi román parasztfelkelés, mely Mária Terézia Urbáriumának be nem tartása miatt robbant ki. A felkelést József könnyedén leverte hadseregével, de ráébredt arra, a jobbágykérdésben újabb szabályozásra van szükség. Végül 1785-ben megszületett a jobbágyrendeletét, mellyel megszüntetette az örökös jobbágyi állapotot, azaz biztosította a szabad költözést és kivonta a jobbágyokat a földesúri bíráskodás joghatósága alól, valamint megtiltotta a jobbágy szó használatát. A jobbágyok ezután mesterséget tanulhattak, szabadon örökíthették javaikat, és törvényes ok nélkül sem űzhették el őket földesuraik.
Nyelvrendelet (1784): II. József az egységes birodalom megalkotásához elengedhetetlennek érezte, hogy a holt latin nyelv helyébe a német nyelvet léptesse. Így az 1784-ben kiadott nyelvrendeletben a németet államnyelvé tette, és előírta, hogy három év türelmi idő után a birodalom hivatalaiban és iskoláiban, csak németül beszélő hivatalnokokat és tanárokat alkalmazzanak.
Adóreform (1784): Ezen rendelete csupán terv maradt, bevezetésére nem került sor. Megelőzte a népszámlálás, mely óriási felháborodást keltett a magyar nemesség körében, mivel a magyar rendek ebből értesültek a király azon szándékáról, mely megadóztatásuk küszöbön áll. A tervezett adóreform szerint a jobbágynak munkája után keletkező minden jövedelmének 12,2 %-át kellett volna átadnia az államnak, és 17,8%-át a földesurának, a robot pedig megszűnt volna.
Közigazgatási reform (1785): II. József nyelvrendelete mellett közigazgatási reformja keltette Magyarországon a legnagyobb visszhangot és felháborodást. Ugyanis a hírhedt rendelet egyszerűen felszámolta a 800 éves magyar vármegyerendszert, az ország működésének alapját, a nemesség legfőbb támaszát. A megyék helyébe 10 kerület lépett: Győr, Pest, Nyitra, Besztercebánya, Kassa, Munkács, Nagyvárad, Temesvár, Pécs, Zágráb központokkal. A rendelet megszüntette a kiváltságolt területek – hajdúság, jászság, székely és szász székek, szabad királyi városok – különleges státuszát is. A megyék maradványainak szintjén pedig elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól.
II. József rendszerének válsága

A birodalom belső és külső válságok miatt 1789-re az összeomlás szélére került. A külső gondok közt kiemelkedő volt a II. Katalinnal szövetségben a török ellen indított felesleges és sikertelen háború, melyhez a megyék nem voltak hajlandóak semmilyen támogatást megadni (sem újoncot, sem adót, sem terményt) az országgyűlés összehívása és a rendi jogok helyreállítása nélkül. Ugyancsak a válság elmélyülését okozta, hogy Dél-Németalföld fellázadt a Habsburg uralom ellen, és Belgium néven kikiáltotta függetlenségét. A birodalom belső problémái közt a legfontosabb, a magyar ellenállási mozgalom kialakulása volt. A nyelvrendelet után ugyanis a magyar nemesség eleinte még csak a külsőségek terén fejezte ki rosszallását, amikor divattá tette a magyar ruha és nyelv tüntetőleges használatát, később azonban konkrét lépésekre szánta el magát. A II. Józseffel szembe helyezkedő nemesek közül Széchenyi Ferenc Belgiumban, Orczy József Berlinben, Podmaniczky József pedig Londonban kísérelte meg Habsburg ellenes támogatók szövetségre hívását. Ezután megalakult a Tokaji Borkereskedelmi Társaság fedőnévvel működő szervezet, mely levelezésbe kezdett II. Frigyes Vilmos miniszterével, a Weimari hercegnek falajánlandó magyar korona ügyében. A nemesek terve ugyanis az volt, hogy porosz segítséggel űzzék el trónjukról Józsefet, mely trónt a magyar rendi jogokat tiszteletben tartó porosz királyi családnak engednének át. Azonban a szervezkedés végül nem bontakozott ki, mert 1790 elején II. József váratlanul meghalt. Halála előtt – a türelmi- és a jobbágyrendelet kivételével – az összes rendeletét visszavonta.
A hatalmat II. József öccse, a toscanai nagyhercegség élén álló II. Lipót (1790-1792) vette át. Lipót azonnal nekilátott a válság elhárításának: elismerte Belgiumot, kivonva szorongatott katonáit, lezárta az értelmetlen török háborút (Szisztovoi béke: 1791) majd megegyezett a poroszokkal is a reichenbachi találkozón. Az egyezség szerint ígéretet tett arra, hogy nem terjeszkedik tovább a Balkánon, ha Poroszország sem támogatja tovább a magyar ellenállást. A külpolitikai döntések után nekilátott a magyarok megzabolázásának is.
Eleinte engedményekre kényszerült az 1790-es országgyűlésen: magyar korona Budára vitele, nádorválasztás engedélyezése, adó és újoncmegajánlás jogának országgyűlés kezébe való visszahelyezése, rendeleti kormányzás beszüntetése. Később viszont besúgó hálózatot épített ki, melyet átvett utódja I. Ferenc (1792-1825) is. A birodalom újra talpra állt ugyan, de új probléma tűnt fel a politika horizontján, méghozzá a francia forradalom és Napoleon!
Harmat Árpád Péter
Felhasznált irodalom:-
Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Panem Kiadó, Budapest, 2006
Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. Glatz Ferenc (szerk): Magyarok Európában III. Háttér Lap- és Könyvkiadó Budapest, 1990 (157-165 p.)
Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 (135-144 p.)

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT
Regisztráció a fórum használathoz: ITT
------------------------

A hozzászóláshoz be kell j
0

Mária Terézia és II. József uralkodása

/Harmat Árpád Péter/

A felvilágosult abszolutizmus: Hazánk történelmében, a XVIII. század második felére kialakuló kormányzati rendszert a felvilágosult abszolutizmus jellemezte. Mária Terézia (1740-1780) majd fia, II. József (1780-1790) rendelkezései és uralkodási jellege egyaránt magán viselte az új kormányzási rendszer jegyeit. A felvilágosult abszolutizmus lényege, hogy az uralkodók abszolutisztikus eszközökkel - vagyis a rendi gyűlések összehívása nélkül - rendeletekkel uralkodtak, melynek során a felvilágosodás jegyeit magukon viselő, modernizációt szolgáló, és a fejlettebb nyugati hatalmak gazdaságának utolérését célzó reformokat vezettek be országaikban. Európában II. Frigyes (1740-1786) és II. Katalin (1762-1796) egyaránt ezt az utat választotta, csakúgy mint a már említett Mária Terézia, uralkodásának második felében (1764-től) és fia II. József a teljes regnálási ideje alatt! (1764 és 1790 közt egyáltalán nem hívták össze a magyar diétát, csupán uralkodói rendeletekkel kormányoztak.)
Előzmények – III. Károly uralkodása

Az 1699-ben megszületett Karlócai béke révén Magyarország területeinek túlnyomó része – a Temesköz kivételével – felszabadult a török uralom alól. Azonban a török elnyomás alóli felszabadulás a magyarok számára nem szabadságot, hanem újabb, ezúttal osztrák elnyomást hozott. A bécsi udvar a Magyar Királyságot fegyverrel meghódított területként kezelte. A magyarság nem tűrte az önkényt, így II. Rákóczi Ferenc vezetésével fellázadt Ausztria ellen. (Rákóczi-szabadságharc) A hosszú, - kilenc éven át tartó - harcban ugyan vereséget szenvedtek a kuruc seregek, mégis az 1711-ben megszületett Szatmári béke méltányosságot mutatott a magyar rendekkel szemben, és helyreállította a török kiűzése után felrúgott alkotmányosságot. (A területi egység azonban nem állt helyre, lásd: kép)

A szabadságharc utolsó évében elhunyt I. Józsefet testvére III. Károly (1711-1740) követte a trónon, így az Ausztria és a Magyar Királyság közti viszonyrendszer az ő uralkodása idején alakult ki. III. Károly Magyarországon lefektette a rendi dualizmus alapjait, vagyis lehetővé tette a király és a magyar rendek közti hatalommegosztást. Az 1712-ben kezdődő, majd az 1722-1723 –as országgyűlések törvénybe iktatták a magyar rendi és országgyűlési jogok kötelező tiszteletben tartását – a nemesi adómentességet, és a Pozsonyi magyar diéta azon jogát, hogy az adómegajánlásokban és katonaállításokban maga dönthessen. Ugyanakkor a külpolitikai döntések, hadügyi kérdések és a pénzügyek az uralkodó hatáskörébe kerültek.
Létrejöttek, illetve pontos feladatkört kaptak a legfontosabb magyar kormányszervek. A legrégebbi magyar kormányszerv, az 1527-óta létező Magyar Királyi Kamara fő feladata az országban beszedett királyi jövedelmek kezelése lett. Ilyenek voltak a rendes bevételek (bányajog, só regále, 30-ad vám, pénzverés), rendkívüli bevételek (évente egyszer vagy kétszer kivetett rendkívüli hadiadó) a földesúri jogon szedett királyi adó (szabad királyi városoktól szedett adó) és a neoakvisztika földek adója (hódoltsági földek fegyverváltsága). A Magyar Királyi Kancellária a legrangosabb szervként magyar ügyekben a király fontos tanácsadó testületeként működött, ugyanakkor részt vett a diéta felé történő királyi előterjesztések és törvények megfogalmazásában, illetve az igazságszolgáltatásban (fellebbezések) közigazgatásban és a közjó biztosításában (úrbéri perekben jobbágy védelme, útviszonyok, egészségügy ellenőrzése). A Helytartótanácsot az 1723/97 tc. hozta létre, és egy fajta kormányként működött, 4 osztályt fenntartva, melyek úrbéri, vallási, kereskedelmi, és népjóléti ügyekben igazgatták az országot.
Pragmatica Sanctio

A két ország viszonyában a legfontosabb törvény az 1723-ban szentesített Pragmatica Sanctio (1723/1-2-3 tc. = gyakorlati rendezés) lett. A jogszabály megalkotása a Spanyol örökösödési háború idejére nyúlt vissza, ugyanis még 1703-ban a Habsburgok egy titkos családi egyezséget kötöttek, melyben rögzítették, hogy a birodalom osztrák birtokait József, a spanyol birtokokat Károly örökli. Ha valamelyik ág kihal, akkor a másik ág férfi leszármazottai öröklik a kihalt ág birtokait, ha pedig mindkét ág férfi tagjai kihalnak, akkor a leányág örökli a birtokokat, olyan módon, hogy előbb József és utána Károly lányai következnek. Ezt a megállapodást 1713 április 19-én József halála után III. Károly módosította, a legfontosabb tanácsadók összehívásával. Az új szerződésben már az szerepelt, hogy a birodalom teljes területét – oszthatatlanul - III. Károly férfi örökösei kapják, ha pedig nem születnének férfi örökösei, akkor leányai.

A leányági örökösödést III. Károly először az Örökös Tartományokkal fogadtatta el 1720 és 1722 közt, majd következett Németalföld, Itália, Erdély. A Magyar Királyságban a leányági örökösödést csakis az országgyűlés fogadhatta el, így 1722 –től az udvar igyekezett a magyar politikai vezetők nagy részét jutalmakkal és rábeszélésekkel megnyerni. A magyar nemeseket azonban az udvar meggyőzési kísérletei helyett inkább a török veszély motiválta a törvény elfogadására. Ugyanis a déli területeken, a még mindig hatalmas és erős Török Birodalom folyamatos fenyegetést jelentett hazánkra. Egy erős és gazdag nyugati birodalom védelmi szövetsége azonban garanciát tudott nyújtani az esetleges – nagyon is várható – török támadások ellen. Mindezen okokból végül 1722 június 30-án a pozsonyi diéta alsó és felsőháza közfelkiáltással elfogadta a nőági örökösödést, azaz a Pragmatica Sanctio törvényt.
A Pragmatica Sanctio tehát nem csupán a magyar korona Habsburg dinasztián belüli leányági örökösödését tartalmazta, hanem egyben kimondta, hogy a magyar rendek lemondanak szabad királyválasztó jogukról (III. Károly majd I. Lipót nőágának kihaltával ez a jog újra megilleti a rendeket) illetve rögzítette, hogy a Magyar Királyság és a Habsburg Birodalom országai föloszthatatlanul és elválaszthatatlanul össze vannak kapcsolva és egymásnak kölcsönös védelemmel tartoznak.
A Prgamatica Sanctiót a külföldi hatalmak is elfogadták: Franciaország 1714-ben, Anglia – Hollandia 1718-ban, Poroszország 1728-ban. Így III. Károly 1740-ben nyugodtan hunyhatta le örökre szemét, annak tudatában, hogy idősebb lánya Mária Terézia számára biztosította a hatalom zökkenőmentes átvételét. Ám Károly nagyot tévedett.
Az osztrák örökösödési háború (1740-1747)

III. Károly halála után az osztrák örökség megszerzéséért szinte azonnal kitört a háború (1740-48). Mária Terézia (1740-80) Magyarországtól kért segítséget. A rendek 1741 őszén az életüket és vérüket ajánlották fel („Vitam et sanguinem!”) és 35 ezres haderőt állítottak föl. Cserébe a nemesi föld adómentességének alaptörvénybe iktatását kérték. A háborúban Károly Albert Bajor király, II. Frigyes porosz uralkodó mellett a szászok és a franciák is támadást indítottak Ausztria ellen. A poroszok elsősorban Sziléziát szállták meg, a franciák Passau és Linz térségét foglalták el, míg a bajorok Csehországba vonultak. Mária Terézia a megkapott magyar segítséggel megvédte Csehországot, és a franciákat is kiűzte, miután szövetségre lépve Angliával, Franciaországot két tűz közé szorították. A sikerek eredményeképp Bajorország különbékét kötött, és Károly Albert halála után az 1745-ös császárválasztáson elfogadták Mária Terézia férjének, Lotaringiai Ferencnek császárrá választását.
Bár Mária Terézia győzelmeket aratott, - és ebben nem kis része volt Batthyány Kázmér 12 ezer fős huszárseregének - Szilézia visszavétele 1745 második felében kudarcba fulladt a hohenfriedbergi, soori és végül a kesseldorfi (1745.dec) csaták elvesztése után. A háborút lezáró Acheni békében, 1748 október 25-én Poroszország elismerte Mária Teréziát, de Ausztriának le kellet mondania a legiparosodottabb tartományáról, Sziléziáról.
A Hétéves háború (1756-1763)

Az újabb háború előtt a szövetségi rendszerek teljesen átalakultak. A Wenzel von Kaunitz kancellár vezette osztrák diplomácia ezúttal Franciaországgal akart szövetséget kötni, míg Anglia ezúttal Poroszországgal fogott össze. Kaunitz diplomáciai manővereinek köszönhetően később Ausztria mellé állt Oroszország és Svédország is. Kaunitz legfőbb célja Szilézia visszaszerzése volt, míg Anglia és Franciaország elsősorban hatalmi versengésük és gyarmati rivalizálásuk miatt volt érdekelt a háborúban.
A konkrét hadműveleteket ezúttal is Poroszország kezdte azzal, hogy hadseregével 1746 nyarán lerohanta Szászországot és Csehországot. Ám ezúttal elszámította magát, mert a Kolini csatában (1756.júni.18) nagy vereséget szenvedett Nádasdy altábornagytól. Amíg veresége után visszahátrált Sziléziába, addig Hadik András egy váratlan és kalandos hadművelettel Berlinig hatolt. Az eseménynek nem volt stratégiai jelentősége, de mindenképp jelezte Poroszország átmeneti gyengeségét. Az osztrák szövetség előretörését fokozta, hogy az oroszok Erzsébet cárnő utasítására szintén megindultak, és 1756 végén győzelmet arattak Jégersdorfnál, Ausztria csapatai pedig mélyen benyomultak Szilézia területére.
A háború második szakaszában azonban megfordult a helyzet. A porosz-angol erők mindenhol győzelmet arattak: a franciákat Rossbachnál (1757.nov.5) és Hannovernél, az osztrákokat Sziléziában Leuthennél (1757.dec.5) az oroszokat pedig Zorndorfnál (1757.aug.25) győzték le. Szilézia ismét a poroszok kezén volt.
A háború harmadik (és egyben utolsó) szakaszának elején Poroszország összeroppant az oroszok 1759-es nagy támadásban, amikor Kunersdorfnál (1749 aug.13) Szaltikov megsemmisítő vereséget mért Nagy Frigyes seregére, majd 3 napra bevonult Berlinbe. A porosz visszavonulást kihasználva Ausztria elfoglalhatta egész Sziléziát. Így 1760 –as és az 1761 –es esztendőkben úgy tűnt, hogy az orosz-osztrák összefogás térdre kényszeríti Poroszországot, és Szilézia végleg visszakerül Ausztria birtokába. A fordulat Oroszország miatt, 1762-ben következett be, amikor meghalt Erzsébet cárnő, és utóda III. Péter kilépett a háborúból. Az orosz kilépéssel Poroszország újra erőre tudott kapni, és minden erejével Sziléziára zúdulva elfoglalta a tartományt. Közben Franciaország is sorra vereségeket szenvedett Angliától a gyarmatain, és kiszorult Amerikából és Indiából is. A háborút lezáró Hubertusburgi békében (1763.feb.5) megerősítésre került, hogy Szilézia a poroszok tartománya marad.
Mária Terézia gazdaságpolitikája

Mária TeréziaMária Teréziát a merkantilista gazdaságpolitika jellemezte. A merkantilisták szerint (Jean-Baptiste Colbert) egy ország gazdagsága exporttöbbletétől függ. Így arra törekedtek, hogy a nemesfémet – a pénz akkoriban még kizárólagos formáját – az országba vonzzák, kiáramlását pedig megakadályozzák. Ennek hatására – elképzelésük szerint – megnő az árszínvonal és a termelés, viszont csökken a kamatok szintje, melyek végső soron az iparosok profitjának emelkedését vonják maguk után.
Mária Teréza az elméletet természetesen Ausztria megerősítése érdekében alkalmazta, pedig a kezdetleges állapotban lévő magyar ipar különösen rászorult volna az állam támogatására. A merkantilizmus azonban Mária Terézia alatt kizárólag az örökös tartományok javára érvényesült. Magyarország hozzájárulása a birodalom bevételeihez a 35%-ot is meghaladta. Az 1754-es vámrendelet kettős vámhatárt teremtett. A külső vámhatár az egész Habsburg Birodalomból zárta ki a külföldi iparcikkeket. A belső vámhatár azonban Magyarországot és az örökös tartományokat választotta el. Az intézkedések célja az volt, hogy a birodalmon kívül tartsák az olcsó magyar élelmiszert és nyersanyagot, a cseh és osztrák manufaktúráknak viszont ne legyen versenytársa. Még arra is mód nyílott, hogy az osztrák földbirtokosok érdekeit megvédjék az olcsóbb magyar gabonával vagy a jó minőségű borral szemben. Az 1850-ig fönnmaradt belső vámhatár azonban súlyos torzulásokat okozott a magyar gazdaság szerkezetében.
A gazdaságpolitika részét képezte az is, hogy Mária Terézia apjához hasonlóan betelepítésekkel próbálta pótolni a török időkben és a Rákóczi-szabadságharcban elpusztult lakosságot, mely egyben a termelő munkaerő, a földművelő és adót fizető népesség pótlását is jelentette.

Az államkincstár költségén több tízezer németajkú telepest hozatott a Birodalom nyugati tartományaiból, akiket Pest, Buda és Esztergom környékén, a Pilisben, Szatmár vármegyében, Baranyában, a Délvidéken és a Bánságban (e három utóbbi helyen a török uralom alatt kipusztult magyar lakosság helyére) telepített le. A Bánságot, bár a magyar korona része volt, császári megbízott igazgatta, itt egészen 1778-ig megtiltották a magyar lakosság visszatelepülését. Mária Terézia uralkodása alatt Magyarország, a Bánság és Erdély területére 350-400 000 román települt be a Kárpátokon túlról. A Kárpátokon túlról való román bevándorlás és az elsősorban az Alföld keleti peremére irányuló erős magyar kivándorlás lényegesen megváltoztatta az erdélyi etnikai arányokat.
Rendeleti kormányzás bevezetése

A háborúk miatt a hadsereg fejlesztéséhez több hadiadó beszedésére volt szükség, így Mária Terézia előbb 1751-ben, majd 1764-ben is összehívta a magyar országgyűlést a hadiadó megemelésének megszavazása céljából. Ám az 1764-es diétán a magyar rendek és a királynő viszonya végleg megromlott, hisz a nemesség a kért 1 millió helyett mindössze 700 ezer forint hadiadót volt hajlandó megajánlani. Ürügyként azt hozták fel, hogy parasztjaik nem terhelhetőek tovább. Mária Terézia válasza kettős csapást mért a magyar rendekre. Egyrészt áttért a rendeleti kormányzásra, vagyis többé nem hívta össze az országgyűlést, hanem minden kérdésben maga döntött, és rendeleti formában vezette azokat be, másrészt a parasztok terheit enyhítendő meghozta Urbárium rendeletét.
Úrbéri rendelet (1767)

A parasztság korábbi terhei a következők voltak: az állam felé: hadiadó, háziadó, katonáskodás, illetve a beszállásolt katonát etetése (porció), a tovább vonulók szállítása (forspont). A földesúr felé a paraszt kilenceddel tartozott a föld minden terméséből és az állatok szaporulatából. Ehhez jött még az ajándék, és a robot (heti 3-4 alkalom). Az elviselhetetlen jobbágyterhek miatt, - még az úrbérrendezést megelőzően - 1765-66-ban a Dunántúlon jobbágymozgalom bontakozott. A mozgalom egyik kiváltója volt a földesurak majorsági gazdálkodása is, vagyis az, hogy a közös földeken gabonát kezdtek termelni, melyet megemelt robot révén jobbágyaikkal takaríttattak be. Mária Terézia 1767-ben rendeletben szabályozta a jobbágyi terheket, és biztosaival végrehajtatta.
Az urbárium az egyházi tized és az állami adók mellett fönntartotta a kilencedet, a pénztartozást pedig a jobbágyok és zsellérek számára egyaránt 1 forintban határozta meg. A munkakötelezettséget heti egy nap igás vagy két nap kézi robotban rögzítette. Az úrbérrendezés jelentőssége, hogy törvényes helyzetet teremtett földesúr és jobbágy között. A telekhatárok pontos rögzítésével hozzájárult a parasztság rétegződéséhez.
Az Úrbéri rendelet szükségességéhez kapcsolódott a rendelet előtt 3 évvel kezdődő székely lázadás is. A székelyek, akik a történelem során mindig élveztek bizonyos kiváltságokat, a XVIII. század közepére életkörülményeik romlását és kiváltságaik fokozatos elvesztését érezték. Amikor Buccow tábornok Erdélybe érkezett, hogy két székely és két román határőrezredet szervezzen, a székelyek számára „betelt a pohár”. Föllázadtak az erőszakos sorozás és a nem megfelelő körülmények ellen. A Buccowot felváltó Siskovics József tábornok parancsot adott katonáinak Madéfalva ágyúzására, ahol a székelyek képviselői tanácskoztak. Az eseményt a történetírás a madéfalvi veszedelem (Siculicidium: a székelyek lemészárlása) néven ismeri. A mészárlásban kb. 400 személy (köztük nők és gyermekek) vesztette életét. Ekkor indult meg a székelyek tömeges kivándorlása Moldvába, illetve Bukovinába.
Mária Terézia egyéb reformjai

Mária Terézia egyéb reformjai közt kiemelkedő a 1777-es Ratio Educationis, mely a feloszlatott jezsuita rend vagyonából jelentősen átalakította az oktatást. Előírta, hogy a közoktatást az állam feladata ellenőrizni és irányítani, meghatározott bizonyos tankerületeket (9 db) előírta az oktatandó tananyagot, és szigorúan „ajánlotta” hogy 6 és 12 éves kora között minden gyermek iskolába járjon. A reformok sorába tartozik még a bábaképző létrehozása illetve a szegényházak teremtésének rendelete, illetőleg az 1768-as korszerűsített büntetőjogi törvény.
Mária Terézia rendeleti kormányzása ellenére hangsúlyozta uralma magyar jellegét és külsőségeit, például Bécsben az ifjú nemesek számára létrehozta a Theresiánumot (1746) annak érdekében, hogy a hivatali pályára feltudjanak készülni. Az udvarában magyar testőrséget állíttatott fel, és Ragúzából Magyarországra hozatta Szent István ereklyéjét, a Szent Jobbot!
II. József és a Jozefinizmus

Jozefinizmuson II. Józsefnek, a legtöbbet vitatott Habsburgnak elveit és kormányzási gyakorlatát értjük. Ugyanakkor őt szokás a felvilágosult abszolutizmus legjellegzetesebb képviselőjének tekinteni. Felvilágosult abszolutizmus: a feudalizmusellenes korlátlan királyi hatalmon alapuló kormányzati rendszerben az uralkodó a tőle függő hivatalnokrendszerre, az állandó hadseregre és a bírói szervezetre támaszkodva irányítja az országot a rendi gyűlés mellőzésével.
II. József (1780-90) negyvenévesen, hosszú várakozás után lett a birodalom ura, és veleszületett makrancosságához társuló fölhalmozódott türelmetlensége eleve előrevetítette, hogy elődeitől eltérően gyorsan és nagy változásokat akar majd elérni.
II. József eszményképe az egységállam volt, melynek idealizált képét a korábban tett európai körutazásai során építette fel magában. Mérföldes léptekkel látott hozzá a reformokhoz, melyeknek legfőbb célja az lett, hogy az eltérő fejlettségű, nyelvű és alkotmányú országaiból szerves egészet, a Nyugat-európai példákhoz hasonló, korszerű birodalmat gyúrjon. Csak abszolutisztikus eszközöket ismert, így Magyarországon például meg sem koronáztatta magát, mert nem akart felesküdni a magyar rendek jogainak védelmére, hiszen tudta, hogy úgy sem fogja megtartani azokat. Mivel magyar korona nem került a fejére, az utókor a kalapos király névvel ajándékozta meg. Alig 10 éves uralkodása alatt összesen 6 ezer rendeletet adott ki!
II. József támogatói

Trónra lépését még Magyarországon is jóindulatú várakozás előzte meg. De rendeleteivel, s főként az országgyűlés teljes mellőzésével, a papság mellett a nemességet is hamar elidegenítette. Hazánkban a polgárság gyönge volt, a parasztság bizakodása az állami adók, majd a török háború terheinek következtében kihunyt. A felvilágosodás magyar hívei, valamint nem kevés konzervatív abszolutista II. József mögött álltak. II. József egyik fő támasza így a részben plebejus származású értelmiség lett. Az államigazgatás kulcspozícióiba is bejutottak, szerepük és súlyuk nagyobb volt, mint számarányuk.
II.József uralkodása (1780-1790)

II. JózsefMár rögtön trónra lépésének körülményei óriási felháborodást keltettek, mivel mint már említettük, meg sem koronáztatta magát, sőt a koronát Bécsbe vitette.
Egyházi tárgyú rendeletek: II. József első rendeletei egyházpolitikai tárgyúak voltak. A Placetum regium 1767-ben királyi engedélyhez kötötte a Szentszék főpapokhoz intézett egyházi rendeleteinek kihirdetését és életbe léptetését. Az 1781-es Türelmi rendelet pedig engedélyezte az evangélikusok, kálvinisták és görögkeletiek szabad vallásgyakorlatát és hivatalviselését. Ezen rendeleteivel ugyan megnyerte a protestánsokat és az értelmiség egy részét, viszont elvesztette a katolikus egyház, és a pápa támogatását. Fokozta az ellenséges viszonyt azzal is, hogy az állam számára nem hasznos tevékenységet folytató – monasztikus, kolduló és remete – szerzetesrendeket egyszerűen feloszlatta. Összesen 140 kolostor kapui zártak be Magyarországon 1780 és 1790 között.
Egyházpolitikai rendeleteire a koronát az új oktatáspolitikájával tette fel, ugyanis az oktatást állami feladattá tette, kivéve azt, az egyház kezéből A cenzúra jog elvonása mellett ugyanakkor beleszólt a papnevelés kérdéseibe, és előírta, hogy a felszentelésre kerülő papok a császárra tegyenek esküt. A pápa VI. Pius tehetetlenségében személyesen utazott Bécsbe, hogy afféle fordított Canossa járással vegye rá Józsefet az egyházi reformok visszavonására.
Katonai reformok (1771): Az ír gyökerekkel rendelkező Lacy gróf javaslatára II. József megszüntette a tiszti rang vásárlásának addigi gyakorlatát, és a toborzás helyett bevezette a sorozás, szakszerűbb módszerét. Ezzel a Habsburg Birodalom hadserege egy modernebb és erősebb haderővé vált.
Vámrendelet (1784): Anyjához hasonlóan szívügye volt, a belső ipar védelme, így kiegészítette anyja vámrendeletét egy magasabb vámtarifa rendszerrel, mely fokozottan szankcionálta ha a birodalom területén gyártott áruk versenytársaként, új iparcikkeket kívántak behozni.
Jobbágyrendelet (1785): Előzményének tekinthető az 1784-es Crisan, Horea Closca vezette erdélyi román parasztfelkelés, mely Mária Terézia Urbáriumának be nem tartása miatt robbant ki. A felkelést József könnyedén leverte hadseregével, de ráébredt arra, a jobbágykérdésben újabb szabályozásra van szükség. Végül 1785-ben megszületett a jobbágyrendeletét, mellyel megszüntetette az örökös jobbágyi állapotot, azaz biztosította a szabad költözést és kivonta a jobbágyokat a földesúri bíráskodás joghatósága alól, valamint megtiltotta a jobbágy szó használatát. A jobbágyok ezután mesterséget tanulhattak, szabadon örökíthették javaikat, és törvényes ok nélkül sem űzhették el őket földesuraik.
Nyelvrendelet (1784): II. József az egységes birodalom megalkotásához elengedhetetlennek érezte, hogy a holt latin nyelv helyébe a német nyelvet léptesse. Így az 1784-ben kiadott nyelvrendeletben a németet államnyelvé tette, és előírta, hogy három év türelmi idő után a birodalom hivatalaiban és iskoláiban, csak németül beszélő hivatalnokokat és tanárokat alkalmazzanak.
Adóreform (1784): Ezen rendelete csupán terv maradt, bevezetésére nem került sor. Megelőzte a népszámlálás, mely óriási felháborodást keltett a magyar nemesség körében, mivel a magyar rendek ebből értesültek a király azon szándékáról, mely megadóztatásuk küszöbön áll. A tervezett adóreform szerint a jobbágynak munkája után keletkező minden jövedelmének 12,2 %-át kellett volna átadnia az államnak, és 17,8%-át a földesurának, a robot pedig megszűnt volna.
Közigazgatási reform (1785): II. József nyelvrendelete mellett közigazgatási reformja keltette Magyarországon a legnagyobb visszhangot és felháborodást. Ugyanis a hírhedt rendelet egyszerűen felszámolta a 800 éves magyar vármegyerendszert, az ország működésének alapját, a nemesség legfőbb támaszát. A megyék helyébe 10 kerület lépett: Győr, Pest, Nyitra, Besztercebánya, Kassa, Munkács, Nagyvárad, Temesvár, Pécs, Zágráb központokkal. A rendelet megszüntette a kiváltságolt területek – hajdúság, jászság, székely és szász székek, szabad királyi városok – különleges státuszát is. A megyék maradványainak szintjén pedig elválasztotta a bíráskodást a közigazgatástól.
II. József rendszerének válsága

A birodalom belső és külső válságok miatt 1789-re az összeomlás szélére került. A külső gondok közt kiemelkedő volt a II. Katalinnal szövetségben a török ellen indított felesleges és sikertelen háború, melyhez a megyék nem voltak hajlandóak semmilyen támogatást megadni (sem újoncot, sem adót, sem terményt) az országgyűlés összehívása és a rendi jogok helyreállítása nélkül. Ugyancsak a válság elmélyülését okozta, hogy Dél-Németalföld fellázadt a Habsburg uralom ellen, és Belgium néven kikiáltotta függetlenségét. A birodalom belső problémái közt a legfontosabb, a magyar ellenállási mozgalom kialakulása volt. A nyelvrendelet után ugyanis a magyar nemesség eleinte még csak a külsőségek terén fejezte ki rosszallását, amikor divattá tette a magyar ruha és nyelv tüntetőleges használatát, később azonban konkrét lépésekre szánta el magát. A II. Józseffel szembe helyezkedő nemesek közül Széchenyi Ferenc Belgiumban, Orczy József Berlinben, Podmaniczky József pedig Londonban kísérelte meg Habsburg ellenes támogatók szövetségre hívását. Ezután megalakult a Tokaji Borkereskedelmi Társaság fedőnévvel működő szervezet, mely levelezésbe kezdett II. Frigyes Vilmos miniszterével, a Weimari hercegnek falajánlandó magyar korona ügyében. A nemesek terve ugyanis az volt, hogy porosz segítséggel űzzék el trónjukról Józsefet, mely trónt a magyar rendi jogokat tiszteletben tartó porosz királyi családnak engednének át. Azonban a szervezkedés végül nem bontakozott ki, mert 1790 elején II. József váratlanul meghalt. Halála előtt – a türelmi- és a jobbágyrendelet kivételével – az összes rendeletét visszavonta.
A hatalmat II. József öccse, a toscanai nagyhercegség élén álló II. Lipót (1790-1792) vette át. Lipót azonnal nekilátott a válság elhárításának: elismerte Belgiumot, kivonva szorongatott katonáit, lezárta az értelmetlen török háborút (Szisztovoi béke: 1791) majd megegyezett a poroszokkal is a reichenbachi találkozón. Az egyezség szerint ígéretet tett arra, hogy nem terjeszkedik tovább a Balkánon, ha Poroszország sem támogatja tovább a magyar ellenállást. A külpolitikai döntések után nekilátott a magyarok megzabolázásának is.
Eleinte engedményekre kényszerült az 1790-es országgyűlésen: magyar korona Budára vitele, nádorválasztás engedélyezése, adó és újoncmegajánlás jogának országgyűlés kezébe való visszahelyezése, rendeleti kormányzás beszüntetése. Később viszont besúgó hálózatot épített ki, melyet átvett utódja I. Ferenc (1792-1825) is. A birodalom újra talpra állt ugyan, de új probléma tűnt fel a politika horizontján, méghozzá a francia forradalom és Napoleon!
Harmat Árpád Péter
Felhasznált irodalom:-
Hahner Péter: A régi rend alkonya. Egyetemes történet 1648-1815. Panem Kiadó, Budapest, 2006
Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978
Kosáry Domokos: Újjáépítés és polgárosodás 1711-1867. Glatz Ferenc (szerk): Magyarok Európában III. Háttér Lap- és Könyvkiadó Budapest, 1990 (157-165 p.)
Gonda Imre, Niederhauser Emil: A Habsburgok. Egy európai jelenség. Gondolat Kiadó, Budapest, 1978 (135-144 p.)

Hírlevelünkre feliratkozás: ITT
Regisztráció a fórum használathoz: ITT
------------------------

A hozzászóláshoz be kell j
0