Antigoné fogalmazás
Szeretett bátyám elesett, mint egy lándzsa úgy hatolt át a szívemen fivérem halálhíre, amikor meghallottam nem helyezik örök nyugalomra, összeomlottam. Drága testvéremhez Iszménéhez fordultam, könyörögtem neki segítsen eltemetni Polüneikészt, ő nemet mondott, egyetértett velem miszerint minden hallottnak meg kell adni a végtisztességet, de a király parancsának ellenszegülni súlyos bűn. Engem már semmi nem érdekelt egyetlen cél lebegett a szemem előtt még mindig Kreón beszéde csengett a fülemben, hogy a párbaj után Eteoklész hősi hallottá vált, az én bátyám pedig „hazaáruló” ezért megveti. A vének tanácsa is végig hallgatta az egész szónoklatot, de nem mondtak ellent a királynak. Gyávák! Az éjszaka leple alatt porral hintettem meg Polüneikész holttestét, így az ő lelke is örök nyugalomra vonulhat. Másnap az őrök elfogtak Iszminével együtt, számítottam rá, nem menekültem a sorsom elől, ha kell még a halállal is szembenézek, mint sem örök bűntudatban éljek. A testvéremet elengedték tudták csak én voltam a tettes, bíztam Kreón jóindulatában, hiszen a fia menyasszonya vagyok. A szerelmem Haimón próbálta meggyőzni apját engedjenek el, de az atyai szigor és a hatalomféltés erősebb volt, megszületett az ítélet, egy barlangba zártak kevés élelemmel, hogy ne vigyen el azonnal az éhhalál. Kezembe veszem a sorsom magam vetek véget az életemnek, nem szenvedek a sziklabörtönben Isten magához fog emelni.