1. kép.
Szent Erzsébet 1207-ben született Sárospatakon. (Azonban ez a kérdés biztonsággal még nem tisztázott, Pozsony és Óbuda is a lehetséges születési helyek között szerepel.)

Az öt gyermek közül Erzsébet volt a harmadik. Bátyja később IV. Béla néven lett magyar király. Budán keresztelték meg, fényes pompával. I. Hermann türingiai tartománygróf kérésére Erzsébetet a kor szokásának megfelelően négyéves korában eljegyezték Hermann-nal, a tartománygróf fiával. Erzsébet Eisenachba, majd Wartburgba került. Az irodalom- és zenekedvelő tartománygróf és buzgón vallásos felesége mellett jó nevelést kapott. 1213-ban meghalt az édesanyja (a Bánk bán Gertrúd királynéja), ami után hosszú ideig rémálmai voltak. Vőlegénye, a betegeskedő Hermann 1216-ban 19 évesen meghalt, ekkor – némi politikai huzavona után – öccse, Lajos, aki Erzsébet legjobb pajtása volt, jegyezte el. Az esküvőt 1221-ben tartották Eisenachban.[1] Erzsébet a nála 7 évvel idősebb Lajossal boldog házasságban élt. Gyermekeik Hermann (1222. március 28.), Zsófia (1224. március 20.) és Gertrúd (1227. szeptember 29.). 1222-ben „utólagos nászútra” visszalátogatott férjével Pozsonyba; csak itt tudta meg anyja meggyilkolásának tragikus történetét.

Erzsébet korán elkezdte a vezeklő életmódot: gyakran böjtölt, ostorozta magát, vezeklőövet is hordott. Éjjelente gyakran virrasztott. Első gyermekének születése után menedékhelyet alapított árva gyerekek részére, szegényeket segített. Második gyermeke születése után hálából 28 ágyas kórházat alapított, ahol maga is segített a betegápolásban.

1225-ben Lajos vazallusként II. Frigyes oldalán hadba indult, Erzsébet vette át a tartomány kormányzását. Az éhínségek, járványok okozta sebeket orvosolni igyekezett, kinyittatta Wartburg éléstárait, a szegényeket élelmezte. Maga is mértéktartóan élt. A családtagok aggódva nézték Erzsébet „pazarlását”, Lajos azonban visszatértekor mindent jóváhagyott.

II. Frigyes megkoronázásakor ígéretet tett III. Ince pápának keresztes hadjárat indítására. Ennek beváltása Lajost is érintette. Erzsébet maga varrta fel a keresztesek jelét férje ruhájára. Ettől kezdve gyászruhát hordott.

Lajos 1227. szeptember 11-én elhunyt. Szeptember 29-én született Gertrúd lányát már nem láthatta. IX. Gergely pápa levelében atyai szavakkal bátorította Erzsébetet, és az igen szigorú Konrád mestert gyóntatójává és hivatalos védelmezőjévé nevezte ki.

Lajos öccsei, Raspe Henrik és Konrád igen keményen bántak Erzsébettel. A 20 éves özvegyet megfosztották a vagyona kezelésének jogától és férje birtokainak jövedelmétől.


Erzsébet leprás beteget fürdet; a kassai Szent Erzsébet-dóm szárnyasoltárának szárnyain 12 képen Árpád-házi Szent Erzsébet életének eseményei láthatóak
A kialakult helyzet miatt egy októberi napon észrevétlenül elhagyta Wartburgot újszülöttjével, majd másnap két másik gyermekét is elhozatta. Fonással tartotta fenn magát, gyermekeit a megmaradt ékszereiből neveltette. Eckbert bambergi püspök befogadta Pottenstein várába, és Erzsébetnek az újraházasodást javasolta. II. Frigyes császár meg is kérte a kezét, ám Erzsébet nem akart újabb házasságot kötni.

Rövid időre még visszatérhetett Wartburgba, ám a család javaslatára Marburgba költözött. Assisi Szent Ferenc harmadrendjének tagja lett, ettől kezdve egyszerű szürke köntösben járt. Bár II. András hívta, nem tért vissza Magyarországra gyermekei neveltetése miatt.


Sírhelye a marburgi Szent Erzsébet-templomban

Ereklyetartója a marburgi Szent Erzsébet-templomban
Erzsébet 3 nappal előbb megmondta halálának napját. Sírja mellett számos csodás esemény történt. IX. Gergely pápa avatta szentté 1235-ben. A szentté avatás ugyanott történt, ahol 7 évvel korábban Assisi Szent Ferencé. A szertartás IX. Gergely pápa prédikációjával végződött. Beszédének szövege azonos lehetett, amelyet a pápa Kasztíliai Beatrixnek küldött az ezt követő napokban. Ebben a pápa összefoglalja Erzsébet nemes cselekedeteit és követendő példaként állítja Beatrix elé. Marburgi sírja fölé 1236-ban elkezdték építeni az Szent Erzsébet-templomot, mely 1283-ban készült el. Magyarországon IV. Béla, Erzsébet testvére építtette tiszteletére az első templomot Kápolnán.

Erzsébet és a rózsák

Árpád-házi Szent Erzsébet és a rózsacsoda
Erzsébetet többnyire rózsákkal a kötényében, kosarában ábrázolják. Ennek eredete az a legenda, mely szerint férje halála után Erzsébet továbbra is gondoskodott a szegényekről. Egy alkalommal kenyereket vitt gondozottjainak, eközben sógorával, Henrikkel találkozott. Arra a kérdésére, hogy mit visz kosarában, Erzsébet tartva attól, hogy esetleg megtilthatják neki a jótékonykodást, így válaszolt: rózsákat. Amikor megmutatta, a kenyerek helyett illatos rózsák voltak kosarában – eszerint Isten nem akarta, hogy a szent asszony hazudjon. Más történetekben Erzsébet az apjával (3 évesen) vagy férjével találkozik.

Hasonló rózsacsoda ismert a spanyolországi Szent Kaszildához kapcsolódóan, akiről a spanyol festő, Francisco de Zurbarán festett rózsakosaras képet. [2] Zurbarán hasonló helyzetben levő rózsakosarat ábrázolt a Portugáliai Szent Erzsébetről, Árpád-házi Szent Erzsébet nagyunokahugáról készített festményén is. [3]

Árpád-házi Szent Erzsébetet gyakran ábrázolják még korsóval, amelyből a szegényeknek adott inni, illetve pálmaággal, ami a halál feletti győzelem jelképe.

2. kép
Az Egyiptom hercege (eredeti cím: The Prince of Egypt) 1998-ban bemutatott amerikai 2D-s számítógépes animációs film, amely a legelső kézzel rajzolt animációs film a DreamWorkstől. A film alapjául a bibliai Mózes története szolgál, az Ószövetség Kivonulás könyvéből. Az animációs játékfilm rendezői Brenda Chapman, Steve Hickner és Simon Wells, producerei Penney Finkelman Cox és Sandra Rabins. A forgatókönyvet ez alapján Philip LaZebnik és Nicholas Meyer írta, a zenéjét Hans Zimmer szerezte. A mozifilm a DreamWorks Animation gyárátásban készült, és ugyancsak a DreamWorks Pictures forgalmazásában jelent meg. Műfaja zenés filmdráma. Amerikában 1998. december 18-án, Magyarországon 1998. december 24-én mutatták be a mozikban.

3. kép
version 10,1 or greater is required
You have no flash plugin installed
Download latest version from here



2020. november 22. – Vasárnap, Krisztus, a mindenség királya
Abban az időben Jézus így szólt tanítványaihoz: Amikor az Emberfia eljön az ő dicsőségében, összes angyalának kíséretében, és helyet foglal dicsőséges trónusán, akkor minden nemzet összesereglik előtte, ő pedig elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kosoktól; a juhokat a jobbjára állítja, a kosokat pedig a baljára.
Azután a király így szól a jobbján állókhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdetétől nektek készített országot! Mert éhes voltam és ti ennem adtatok; szomjas voltam, és ti innom adtatok; idegen voltam, s ti befogadtatok; ruhátlan voltam, és ti betakartatok; beteg voltam, és ti fölkerestetek; börtönben voltam, és ti meglátogattatok!” Erre megkérdezik tőle az igazak: „Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enni adtunk volna neked, vagy szomjazni, hogy inni adtunk volna? Mikor láttunk idegenként, hogy befogadtunk volna, vagy ruhátlanul, hogy betakartunk volna téged? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy meglátogattunk volna?” Akkor a király így felel: „Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!”
Ezután a balján állókhoz szól: „Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és angyalainak készült. Mert éhes voltam, és nem adtatok nekem enni; szomjas voltam, és nem adtatok inni; idegen voltam, s nem fogadtatok be; ruhátlan voltam, és nem takartatok be; beteg voltam és börtönben sínylődtem; s ti nem látogattatok meg engem!” Erre ők is megkérdezik: Uram, mikor láttunk téged éhezni vagy szomjazni, idegenként vagy ruhátlanul, betegen vagy börtönben, és nem siettünk a segítségedre? Ő pedig ezt feleli majd nekik: Bizony, mondom nektek: Amit e legkisebbek egyikével nem tettetek, velem nem tettétek! Ezek akkor az örök büntetésre mennek, az igazak pedig az örök életre.

Mt 25,31-46

Elmélkedés:

Igazságos ítélet
A mai napon Krisztust, a mindenség királyát ünnepeljük, ez az egyházi év utolsó vasárnapja, a jövő vasárnaptól megkezdődik az advent. Egy kicsit megfoghatatlan számunkra ez az ünnep. A liturgikus év folyamán Jézus életének eseményeire emlékezünk születésétől a mennybemeneteléig, és ezeket az eseményeket mind könnyen el tudjuk képzelni. De mit kezdjünk azzal, hogy Jézus a világmindenség királya? Egyszerű emberek vagyunk, nem vagyunk sem uralkodók, sem királyok szolgái, ezért nem érint meg minket érzelmileg Krisztus királyságának gondolata. Az ünnep nem egy megtörtént múltbeli eseményre mutat, hanem a legtávolabbi jövőre, az idők végére, ami szinte beláthatatlan számunkra. Nem nagyon kelti fel érdeklődésünket az, hogy mi lesz a világ sorsa ezer év vagy egymillió év múlva, vagy még később, mert az foglalkoztat bennünket, hogy mi történik a jelenben, milyen feladataink lesznek holnap, a jövő héten vagy egy év múlva ilyenkor, de akkor már nagyon messze járnak gondolataink. Sokan talán átsiklanak az ünnep fölött. Legyünk túl rajta, zárjuk le az egyházi évet, aztán jöjjön végre a hangulatos advent!
Könnyen átlépnénk az ünnepen, de az evangéliumi történet váratlanul szíven üt minket. A leírás a végső ítéletet állítja elénk, úgy, ahogyan azt Jézus elmondja. Magunk előtt látjuk a bírót, aki szinte meg sem szólal, kezével int, hogy kik menjenek jobbra és kik balra, de mintha e kézmozdulat nélkül is mindenki tudná, hogy merre kell mennie. Nincs ellenvetés, senki nem tiltakozik az ítélet ellen, senki nem akar átkerülni inkább a másik oldalra. Erre bőven lett volna lehetőség korábban, de a határidő lejárt, mindenki oda jut, amilyen úton haladt. Az ítéletet mindenki igazságosnak tartja, mert a mindenkihez igazságos Isten hozta. Nincs kérdés, hogy „Miért ezt érdemlem?” Saját múltjára, földi életére visszatekintve mindenki tudja, hogy mit érdemel, mert Isten az igazságos bíró, mindenkinek megadja azt, hogy saját életét igazságosan és ne elfogultan, ne önmagát könnyen felmentve ítélje meg. Egyesek jobbra, mások balra mennek. A jók és a rosszak. Az Istent elfogadók és az őt elutasítók. Akik Jézust tekintették életük Urának, és akik a maguk urai akartak lenni. A megdicsőültek és az elkárhozottak.
Nem lehet kétségünk afelől, hogy ez a nap, a végső ítélet napja mindannyiunk számára egyszer el fog jönni. Halálunk után Isten fogja megítélni életünket, és ő fogja igazságosan megítélni, hogy mit érdemlünk: üdvösséget vagy kárhozatot? Azt is tudjuk, hogy Isten irgalmas, megbocsátja bűneinket és mulasztásainkat, de ez ne ébresszen bennünk elbizakodottságot! Ne reménykedj Isten irgalmában, ha evilági életedben sem hittél igazán benne és nem kértél tőle bocsánatot! Számíthatunk a megbocsátásra, de az igazságosság is érvényre fog jutni az ítéletben.
A végső ítéleten az igazak jutalomban részesülnek, a gonoszok büntetésre számíthatnak. Jézus pontosan felsorolja, hogy mit fognak számon kérni tőlünk. Jutalomban azok részesülnek, akik enni adnak az éhezőknek, inni adnak a szomjazóknak, ruhát nyújtanak a ruhátlanoknak, meglátogatják a betegeket, egyszóval: irgalmasságot gyakoroltak embertársaikkal. Ezek az irgalmas cselekedetek azért értékesek Isten szemében, mert Jézusért, Jézus iránti szeretetből teszünk jót a rászorulókkal. Jézus ezt mondja majd: „Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek!” (Mt 25,40). Gondoljunk arra, hogy a mennybe azok juthatnak, akik Krisztus arcát felismerik másokban.
© Horváth István Sándor

Imádság:

Urunk, Jézus, te vagy a mindenség királya! Hittel várjuk eljöveteledet és a veled való találkozást. A hitről való tanúságtétel minden korban bátorságot kíván a keresztényektől, tőlünk. Bátorságot, hogy az üldözések idején, az elutasításokat megtapasztalva vagy az emberek közönyét látva is folytatódjon az evangélium hirdetése és a hit terjesztése. Annak tudatában élünk, hogy a te megbízásodból, a te munkatársadként adjuk tovább a hitet. Nevelj minket az alázatra, hogy ne önmagunkat, hanem téged és a te örömhíredet hirdessük! Segíts minket, hogy elutasítsuk a gazdagság és a hatalom kísértését és egyedül neked szolgáljunk!