https://erettsegizz.org/tortenelem/a-humanizmus-es-a-reneszansz/


https://erettsegizz.org/magyar-irodalom-erettsegi-tetelek/a-reneszansz/
segitettem ahogy tudtam

forrás: http://www.fszek.hu/konyvtaraink/kozponti_konyvtar/zenei_gyujtemeny/reneszansz_ev/?article_hid=3337
A reneszánszkor zenei nyelvezetét, amit lényegében Dufay alakított ki, Josquin des Prés és kortársai jelentősen átalakították.
A zene hajlékonyabbá, kifejezőbbé vált. A franko-flamand és az olasz zenei kultúra közötti konfrontáció nyomán az északi polifóniában felbukkantak az akkordikus gondolkodásmód elemei. A harmonizálás lehetősége és a tonalitásban rejlő konstrukciós lehetőségek iránt elkezdtek érdeklődni az északi zenészek. Igyekeztek, hogy a dallamok kapcsolódjanak a hozzájuk illesztett szavak alakjához.
Új technikaként már nem a cantus firmus köré írták a szólamot, hanem tisztán zenei elvek szerint egyszerre dolgoztak az összes szólamon. Az addigi hierachikus fölépítésű texturát olyan váltotta fel, amelyben a szólamok egymástól függetlenek, egyenrangúak, és egyforma dallamstílusban vannak megfogalmazva.
Josquin des Prés (1440? -1521) „Az egyetlen mester, aki parancsolni tud a hangoknak, a többi zeneszerzőnek a hangok parancsolnak.” Luther szavai hűen tükrözik azt a megbecsülést, amit Josquin már életében kapott kortársaitól. Egyik zenésztársa Michelangelo mellé állítja, mondván „mindketten olyan magasra jutottak művészetükben, hogy nincsenek vetélytársaik.”
Igazi világfi volt, munkássága nem köthető egyetlen udvarhoz, illetve városhoz sem rengeteget utazott, sokfelé megfordult. Milánó, Róma, Flandria és Ferrara is gazdag életútja egy-egy állomása volt.
Zeneszerzői nagysága motettáiban szemlélhető igazán. Itt gyökerezett meg és virágzott az új, egyenrangú szólamokban és egymással lazán összefüggő szakaszokban szerveződő polifónia. Josquin a prozódiára is nagyon figyelt.
Nagy tisztelője Ockeghemnek, számos dallamot idéz tőle műveiben.
Az „Ave Maria” hallgatása közben először az a természetesség tűnik fel, amellyel a szöveg a zenéhez illeszkedik. Dallamai egyszerűek, tiszták, vokális fogantatásúak. A mű hallgatása után érthetővé válik, miért nem vesztette el Josquin zenéje erejét és hatását 400 év után sem.
A „Pater noster”-ben a zeneszerző világos és egyszerű szerkesztésre törekszik. A szövegdeklamáció olyan egyszerű eszközökkel és olyan szabad drámaisággal van megoldva, hogy az már-már rácáfol a kanonikus cantus firmusjelenlétére, amely olyan tökéletesen beleolvad a zenei szövetbe, hogy alig lehet észrevenni.
Élete középső szakaszában foglalkozott misekomponálással is. Sajnos ezekből nem mindegyik maradt fenn, mert elég kevés darabja került nyomtatásra. Petrucci kiadta három kötetben 12 miséjét, de a többiről nem tudunk.
Josquin mestere volt kora minden műfajának, ezért kortársai is nagyra becsülték, és ma is a nyugat-európai zene történetének egyik legnagyobb zeneszerzőjeként tartjuk számon.
A reneszánsz zene a vokális polifónia csúcsa. A régi burgundi és flamand tradíciókhoz kapcsolódó stílusban komponált pl. Agricola és Obrecht, Josquinhez hasonló úton pl. Isaac, de la Rue, és Mouton járt.
Alexander Agricola (1446-1506) Flandriában született, majd Itáliába került. Főbb állomásai: Firenze, Milánó, Németalföld, de kétszer járt Spanyolországban is.
Zenéjére jellemző, hogy kerüli a hosszú, líraian áradó melódiákat, inkább finom ritmikus megoldásokkal egymáshoz illesztett apró motívumokból épülő gyors dallamvonalakkal dolgozik. Az ellenpont díszítő jellege és váratlan fordulatok gyakorisága miatt nevezték Agricola zenéjét „furcsának”.
Josquin holland származású kortársai közül egyedül Jacob Obrecht (1450?- 1505) volt az, aki élete nagy részét északon, hazájában töltötte. Utrecht-ben valószínűleg az ifjú Erasmus is tanítványa volt. Rövidebb időt töltött Ferrarában, ahol az ott tomboló pestis elragadta. Egyéniségének könnyedségét a zenében az képviseli, hogy szívesen mozgat kontrapunktikus szólamokat egymással párhuzamosan, igen gyakran építkezik rövid, jellegzetes motívumokból.
Heinrich Isaac (1450? – 1517) Lorenzo de Medici udvarában, Firenze fénykorában volt udvari zenész. Mecénása halála után is egészen addig a városban maradt, amíg Savonarola hatalomra nem jutott. Sokat utazott Bécs és Firenze között, de mindig visszatért kedves városába.
Fontos műve a „Choralis Constantinus”, amelyben tükröződik a szerző briliáns technikai tudása. A ciklus az egyházi év összes vasárnapjára és nagyobb ünnepére, a liturgikus kalendárium majdnem 100 alkalmára komponált több mint 300 polifon proprium-kompozícióból áll. A mű az 1500 körüli németalföldi polifónia teljes értékű összefoglalása, amelyben a kornak gyakorlatilag minden szerkesztőeljárása, zeneszerzői módszere és stílusa megtalálható. Jó példa arra is, hogy a cantus firmus technika és az újszerű, egyenrangú szólamokból szerveződő polifónia hogyan keveredik a kor zenéjében.
Jehan Mouton (1459 körül-1522) – ra komoly, simán haladó polifónia, tökéletes technikai tudás és ragyogó kontrapunktika jellemző. Mouton zenéjének texturája majdnem mindenütt világos és áttetsző, ami köszönhető annak, hogy soha sem lépi túl az egyes szólamok hangterjedelmének határát.