Ha nem kell egy nagyon profi leírás, szerintem simán leírhatod azt, hogy milyen jó, ahogyan a puha homok simogatja a kezed, a szellő takaró módjára átölel, a kék tenger pedig a nap fényében csillogott... és ezt így lehet tovább ragozni. 
De beletehetsz egy egyszerű kis történetet is, mint például eltévedtél, és próbálod magadban tökéletes pontossággal leírni, azt a helyet, ahol a szüleid/barátaid vannak. 

Kibővítheted szép hasonlatokkal: a tenger nyugalmat, békét sugároz, lassú hullámai a partot nyaldossák, fodrozódnak, ahogy a part közelébe érnek. 
A szél puha, bársonyos, lágyan simogatja a bőrödet. 
Egyszer csak minden átmenet nélkül erősödni kezd, a hullámok sötétkékre változnak, az ég beborul, a felhők gyorsan sodródnak az égen. 
Először halk, majd egyre hangosabb morajlás hallatszik, mintha nem is ugyanazon a parton lennél, ahol eddig nézelődtél. 
Az emberek sietősen úszva igyekeznek elérni a partot, a szél már cibálja a parti pálmafákat. A hullámok toronymagasra szöknek, ahol az előbb álltál, már talán ki sem látszanál a vízből. 
Minden elsötétül, a homokot sodorja, kavarja a feltámadt viharos erejű szél. 
A hirtelen jött vihar látványa lenyűgöz, még sohasem láttál ilyet. Egyszerre fenséges és félelmetes. 
Tanúja vagy az elemek harcának. 
Ilyenkor érzi az ember, milyen kicsi valójában, és milyen hatalmas a természet ereje !