a.)
- Olaszországban vandalizmusnak tartották a graffitit.
- Az 50-es években Nyugat-Amerikában bandaháborúkban a területi határok kijelölésére használták.
- A 70-es években törte át az underground (az aluljárók) határait. Egy görög származású fiatallal interjút készített a The New York Times, így a falfirka a kiemelkedés eszközévé vált.

b.)
- A Vatikán szerint: "A lélek kiáltása ez a közöny ellen" , bár az olaszok vandalizmusnak tartják az "utcai művészet" megnyilvánulását.
- Amerikában a sztárrá válás lehetőségét látják a fiatalok a graffitikben.
- Magyarországon versenyeket, kiállításokat szerveznek így néhány fiatalnak sikerült grafikusként vagy reklámszakemberként elhelyezkedni.

c.) A publicisztikai stílus érvényesül a szövegben:
1.) Tényszerű tájékoztatás a graffiti megjelenésének okairól, megítéléséről és annak változásáról, a falfirkák készítőinek céljairól.
2. Szakkifejezés használata, például ifjúsági szubkultúrák esetében.
3. Közérthetőségre törekszik. Például elmeséli annak a fiúnak a történetét, aki az állványokon fölmászva a Keleti pályaudvar frissen felújított homlokzatára festett.

A legtöbb graffitiző azt gondolja, hogy a falfirkálás pont azért izgalmas, mert illegális tevékenység. Én úgy gondolom, hogy rengeteg pénzbe kerül a festékek eltávolítása, az igénytelen firkák pedig ízléstelenek is. Tény, hogy időnként valóban művészi színvonallal is találkozhatunk, különösen, ha elhanyagolt út menti zajfogókat és épületeket festenek színesre az utcai művészek. Ez esetben vidámabbá és színesebbé tették környezetünket. Hasznosnak és jó dolognak tartom azt, hogy kiállításokat és versenyeket szerveznek nekik, hiszen így az igényesség felé mozdul el a festés. A tiltás önmagában nem vezet eredményre. A meggyőzés és új lehetőségek nyújtása véleményem szerint célravezetőbb. Mégis igazságtalan, hogy mindannyiunk közös pénzéből állítjuk helyre azt, amit más puszta szórakozásból és a minőségre sem figyelve összefirkált.