Az Osztrák–Magyar Monarchia népei 1910-ben:
Magyar
Cseh
Szlovák
Lengyel
Ruszin és ukrán
Német
Lakatlan
Szlovén
Olasz
Horvát
Szerb
Román
Bosnyák

A Monarchia Európa legtarkább birodalma volt. A népek együttélése egyedülállóan sokszínű kultúrát hozott létre, ugyanakkor a politikusi türelmetlenség komoly vallási és nemzetiségi feszültségek kialakulásához vezetett.
A Monarchia nemzetiségi viszonyai
Ferenc József soknyelvű birodalmában tizenkét nagyobb nemzetiség élt együtt. A Monarchia két legerősebb nemzete, a kiegyezést megkötő magyarok és az osztrák-németek mindössze 40 százalékát tették ki az államalakulat lakosságának. A korszak végére a magyarok csekély többségbe kerültek Magyarországon, számuk több mint a kétszeresére nőtt a 19. század során. A Monarchiában a nemzetiségek egyes vidékeken egy tömbben helyezkedtek el, más területeken viszont egymással keveredve éltek. Különösen a városok voltak soknyelvűek.

Miként változott meg a nemzetiségek aránya a 19. században? Miért?

1868-ban az országgyűlés olyan nemzetiségi törvényt alkotott, amely a korabeli európai államokhoz képest több jogot biztosított az országban élő nemzetiségek számára. A törvény kimondta az állampolgárok egyenjogúságát, és mindenki számára biztosította az anyanyelv használatát hivatali ügyei intézésekor.
A nemzetiségek saját anyanyelvű iskolákat és egyesületeket alapíthattak. A községek maguk választhatták meg a hivatalos nyelvet. A városokban és a megyékben lehetőség volt a magyar mellett egyéb nemzetiségi nyelvek közigazgatási használatára is, ha a képviselők 20%-a ezt kérte. Ugyanakkor a törvény kimondta, hogy az ország összes állampolgára a politikailag egységes magyar nemzetbe tartozik, az állam hivatalos nyelve pedig a magyar.
A legtöbb magyarországi nemzetiség tiltakozott a nemzetiségi törvény ellen, ugyanis már nem elégedtek meg a többségi nemzet által kínált nyelvhasználati jogokkal. A horvátokéhoz hasonló politikai jogokat és területi önállóságot, azaz autonómiát követeltek. Elutasították az egységes magyar nemzet gondolatát, és a nemzetiségek egyenrangúságát hirdették.

Beilleszkedés és beolvadás
Műtermi fotó egy esküvői párról. A nő derékban szűk, hosszú fehér ruhát visel, aminek nyaka magas és zárt, mellén nagy fodor van. Valószínűleg fűző és fenékpárna segíti kialakítani az optimális alakot. Fején tüll fátyol, kezében csokor, amit lazán egy székre enged. A fiatal férfi sötét frakkban, fehér ingben, fehér csokornyakkendőben áll arája mellett, gomblyukában virág, kezében kalap.
Esküvői pár a századfordulón
Az országban élő különféle népcsoportok kultúrája az évszázadok alatt hatott egymásra. Átvettek egymástól bizonyos szokásokat, megtanulták egymás nyelvét, sőt akár házasságot is kötöttek egymással a különböző nemzetiségű emberek. A magyar nyelv ismerete gyorsan terjedt a többnyelvű városokban és a vegyes népességű megyékben.

A 19. század végén azonban több olyan intézkedést hoztak, melyek jogos ellenérzést váltottak ki a nemzetiségi lakosság körében. A nemzetiségi törvénnyel ellentétes szellemben korlátozták a nemzetiségi iskolák működését, gimnáziumokat zárattak be, megszigorították egyesületeik működését, és kötelezővé tették a magyar nyelv tanítását a nemzetiségek elemi iskoláiban. Egyre gyakrabban indítottak rendőri és bírósági eljárásokat is a nemzetiségi politikusok ellen.

A kiegyezést követően az országgyűlés kimondta a különböző keresztény felekezetek egyenrangúságát, és törvényben biztosította a zsidó vallású állampolgárok politikai és jogi egyenlőségét. A század végén a zsidó vallást teljesen egyenjogúvá nyilvánították a keresztény egyházakkal. Törvényben mondták ki az állami anyakönyvezést, és bevezették a kötelező polgári házasságot.