Szia!

- az elbeszélés a legtöbbször az állami gyerek, a négyéves kislány szemszögéből mutatja az eseményeket, ugyanakkor az elbeszélő mégis látszólagos objektivitásra törekszik
- az elbeszélő kívülállósága (az első mondatban például a nevelőanyát ő is "kedves anyámnak" nevezi) felvett póz, erőltetett távolságtartás, ez főként akkor derül ki, amikor elárulja érzelmi bevonódottságát, és "kis" Rozinak nevezi a hősét
- gyakran kicsinyíti az elbeszélő a hősét ("rövid kis életében")
- szembeállítja Rozit a többi gyerekkel, akiknek jó dolguk van, miközben vele nem foglalkoznak ("a kedves anyám vele egy cseppet sem törődik", és ez "csak neki fáj")
- a tanya a világ közepe Rozi számára, aki valójában kívülálló
- az elbeszélő látszólagos távolságtartása gyakran cinikus iróniába megy át, például akkor, amikor arról ír, hogy az állami gyerek már csak olyan, akit verni kell. Ez a kijelentés annyira erős, hogy egyértelműen érezhető: ez még az elbeszélő szerint sem igaz
- a világ közepe, illetve a világ vége motívum hangsúlyos, a kislány vágyának tárgya a világ vége, ahol biztosan jobb, mint ott, ahol éppen lennie kell