A gyermekek és a felnőttek világának szembeállítása sok helyen megtalálható az irodalomban. Nekem nagy kedvencem Saint-Exupéry: A kisherceg című műve.
A bevezetésben megtudjuk, hogy kisgyermekként az író szerette azt az elvadult kertet, ami nagybátyja tulajdona volt. Ez a kert a gyermek álmaival, meséivel, történeteivel benépesített ábrándokkal teli természetközeli játszótér volt. Leíró, elbeszélő sőt elmesélő jelleggel indul a történet.
A bevezetés végét, az új szerkezeti egységet, a kibontakozást egy éles sikoltás indítja. A szomszédnéni felfedezése: - Nem a mi Kálmánunk lopja a diót, hanem a Pisti…
A faluban mindenki erről beszélt. A felnőttek rosszindulata és az ártatlan gyermek megszégyenülése éles ellentétben áll egymással.
Nagybátyja vet véget a szóbeszédnek. Kérdésére a kisfiú elmondja, hogy azt hitte hogy szabad diót törnie, hiszen eddig is mindent megkapott a paptól amit szeretett volna. És szeretett rokona kiállt mellette:
Te itt nem lophatsz, mert a tied! - jelentette ki a pap.
De a gyermeki ábrándozások elmúltak. A kert már nem ugyanaz lett, mint a lopás előtt volt. Felnőttként az író átértékelte a történteket. Az ő gyermeklétét lopták el.