Keresés


Toplista

Toplista
  • betöltés...

Magántanár kereső

Ha szívesen korrepetálnál, hozd létre magántanár profilodat itt.
Ha diák vagy és korrepetálásra van szükséged, akkor regisztrálj be és írd meg itt, hogy milyen tantárgyban!

Ezekre mi a válasz ?

467
Nem vagyok olyan nagy bibliás
Jelenleg 1 felhasználó nézi ezt a kérdést.
0
Középiskola / Egyéb

Válaszok

6
A katekizmusban találsz ezekre választ: https://archiv.katolikus.hu/kek/
0

A Biblia (amely a koiné görög βιβλίον, azaz tekercs szóból származik) azoknak a könyveknek a gyűjteménye, amelyeket a zsidóság és a kereszténység Istentől sugalmazottnak és ennek okán szentnek fogad el, tehát a hit és az erkölcs területén általános mércének tekint. A teljes Bibliát szent jellegéből adódóan keresztény Szentírásnak[1] is nevezik.
0

Míg az Ószövetség az Izrael népével kötött szövetség keretén belül adott kinyilatkoztatásokat (Isten cselekedeteit és prófétái által közölt üzeneteit) örökíti meg, addig az Újszövetség a keresztény egyházzal kötött szövetség keretén belül közölt kinyilatkoztatásokat (Jézus életét, az ősegyház tapasztalatait, az apostoli tanításokat, az egyház további útjára vonatkozó jövendöléseket) tartalmazza. Egyes történetek, próféciák többször is – esetleg különböző nézőpontból és írótól – szerepelnek a Biblia különböző könyveiben.
0

Ábrahám próféta volt, akit a judaizmus mellett a kereszténység, az iszlám és számos kisebb egyház is ősatyaként tisztel. Ábrahám nem volt zsidó, hiszen akkoriban még nem léteztek zsidók. Viszont Sém leszármazottjaként Ábrahám sémita volt
0

1.
Egy 72 könyvből álló könyvtár, mely egyetlen kötetben elfér. A legfontosabb, legismertebb és legolvasottabb könyv a világon, mert Isten szavát közvetíti. Az Ószövetség 45, az Újszövetség pedig 27 könyvet tartalmaz.

2.
Egy régi mondás szerint az Újszövetség az Ószövetségben van elrejtve, az Ószövetség az Újszövetségben tárul fel. Az Ószövetség írásai a Jézus első eljövetele előtti időszakra vonatkoznak. Előképét látjuk benne mindannak, amit Jézus Krisztus beteljesített. Az Újszövetség Jézusról, az ő üzenetéről és az Egyház kezdeteiről szól.

3.
Ábrahám Isten választott népének ősatyja.

4.
A4
B3
C5
D2
E1

5.
1. Uradat, Istenedet imádd és csak neki szolgálj!
2. Isten nevét hiába ne vedd!
3. Az Úr napját szenteld meg!
4. Atyádat és anyádat tiszteld!
5. Ne ölj!
6. Ne paráználkodj!
7. Ne lopj!
8. Ne hazudj, és mások becsületébe kárt ne tégy!
9. Felebarátod házastársát ne kívánd!
10. Mások tulajdonát ne kívánd!

6.
A Sínai-hegyen a 3. és az 5. század között.

7.
Keresztelő János Zakariás pap és Erzsébet fia, aki prófétai igehirdetésével valóságos népmozgalmat indított el Júdeában s aki magát Jézus előfutárának tekintette.

8.
Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

9.
Pilátus
0

A4
B3
C5
D2
E1
0