Líra
A húszas években fellépő nemzedék költészete a nyugatos irányzat és az
avantgárd hatása alatt bontakozott ki.
A nemzedék legjelentősebb költőire egyaránt hatott
az avantgárd, de Szabó Lőrinc később az expresszionizmustól az
újklasszicizmus, Illyés Gyula a népies líra irányába fejlődött, József
Attila pedig az avantgárd és a népköltészet egyes sajátosságainak
továbbfejlesztésével alakított ki teljesen önálló stílust.

A népi líra a népköltészet és a népies mľköltészet
formáit használta fel. Elôször Erdélyi József szólalt
meg a népdalok egyszerľ, tiszta hangján (Ibolyalevél,
1922), példáját mások is követték. Sinka István a népköltészet ősibb,
archaikus rétegeiből merített.
A költők visszatértek a vers hagyományosabb, kötött
formáihoz, nemegyszer a század első évtizedeiben mellőzött műfajokhoz is
(lírai dal, életkép, elbeszélő költemény). A népiesek legjobbjai esetében
azonban nem
egyszerűen a Petőfi-kori előadásmódhoz és műformákhoz való visszatérésről
volt szó: azok ismerték és alkalmazták a Nyugat szimbolikusabb, bensőbb és
metaforikusabb közlésformáját is, de ez az ő kezükön közéletibb,
konkrétabb, realisztikusabb és életrajzian személyesebb lett.