Az első, és második versszakban megismerjük a helyszínt, továbbá a drégelyi csata kimenetelét. A rom a magyarokhoz köthető, a hegy-orom a két apródhoz, és Szondi sírjához, ami ellentétben áll a völggyel, ahol a törökök, és Ali mulatoznak. Fent vannak a magyarok, ahol bánat, és vereség íze veszi át a fő hangulatot, lent pedig a törököknél a boldogság, és az öröm áll a központi lelkiállapotban.
A "kopja tövén" szerkezet utal Szondi keresztjére, mely alatt térdelt a két apród, lanttal a kezükben. A völgyből felhallatszódik Ali ünnepsége.
A harmadik versszaktól drámai párbeszéd következik. A harmadik, és negyedik strófában Ali, és szolgálja beszélget a völgyben. Ali szeretné, ha a két apród az ő dicsőségét zengené.
"Gyaur basa" Szondit jelzi. Ellentét jelenik meg; "Bülbül szavú rózsák" (hízelgő), de valójában Ali kegyetlen.
Az ötödik strófától kezdődik a párhuzamos monológ az apródok, és a török küldött között. Az apródok a múltról énekelnek, a török a jelenben beszél hozzájuk. A páratlan versszak az apródoké, a páros a török küldötté. Gyakorlatilag elbeszélnek egymás mellett.
A két apród a múltról énekel. Nem az elejéről halljuk a dalt ("…"). Mártonról, a török követről is énekelnek, aki Ali üzenetét hozza: a pasa lehetőséget ad a magyaroknak, hogy adják meg magukat.
A hatodik versszakban a török küldött lehívja az apródokat mulatni. Ebben a részben még hízeleg nekik "Odalenn vár mézizü sörbet".
A hetedik részben az apródok folytatják a muzsikálást, figyelmen kívül hagyva a küldöttet. Arról énekelnek, hogy Szondi elutasította Ali ajánlatát "Kegyelmet uradtól nem vár soha Szondi".
A nyolcadik szakaszban a török meg akarja vesztegetni az apródokat "Serbet, füge, pálma, sok déli gyümölcs" kellemes csecsebecsékkel, amik odalent várják őket. Még mindig türelmesen hízeleg nekik.
A kilencedik versszakban az apródok arról énekelnek, hogy Ali kiadta a parancsot a vár támadására "Hadd zúgjon az álgyu! pogány Ali mond", továbbra is figyelmen kívül hagyva a törököt.
A tizedik részben a küldött hangneme elkezd fokozatosan változni. Mostmár nem kínál nekik semmit, csak amblokk kijelenti, hogyha maradnak, eljön az éj, és rossz dolgok várnak majd rájuk "Idekinn hideg éj sziszeg aztán".
A 11. szakaszban továbbra is a múltról énekelnek; a magyarok a saját értékeiket pusztítják, hogy ne kerüljenek török kézre "A vár piacára ezüstöt, aranyt, Sok nagybecsü marhát máglyába kihordat".
A 12. versszakban a török már ingerültebb, válaszol az apródok énekére "Aztán - no, hisz úgy volt! aztán elesett! Zászlós kopiával hős Ali temette", leszögezi, hogy Ali győzött, Szondi vesztett, így hát nincs értelme itt fent lenni, menjenek le vigadni.
A 13. részben magukról énekelnek "Két dalnoka is volt, két árva fiú", és arról, hogy Szondi nem engedte őket magával a csatába, "ezért öli bú" a két dalnokot.
A 14. szakaszban befejezi az apródok dalát "„S küldött Alihoz...", tehát Szondi elküldte őket Alihoz. Ezért örökké hálásnak kell lenniük Alihoz "Fiaim, hozzá köt a hála!”"
A 15. versszakban Szondiról énekelnek, ahogy harcolt "Hogy vítt ezerekkel! hogy vítt egyedűl!"
A 16. részben a követ az apródok hatása alá került "„Rusztem maga volt ő!... s hogy harcola még,", dicséri ő is Szondi harctudományát, de gyorsan észbe kap "Azonban elég: Ali majd haragunni fog érte.", nem szabad ilyeneket mondania, mert Ali büntetést ró ki rá.
A 17. szakaszban szenvedélyesebben énekelnek Szondiról, "Mint hulla a hulla!" (azonos alakú szavak használatával).
A 18. versszakban a török türelmét veszti, unja már az éneküket. Szondit újra szidja, elkezdi fenyegetni az apródokat "És börtöne kész Ali úrnak".
Az utolsó részt válaszként is felfoghatjuk, megátkozzák azt, aki Szondit megölte "Apadjon el a szem, mely célba vevé, Száradjon el a kar, mely őt lefejezte;", ezzel elutasítják az együttműködést.
Összesítve az apródok nem figyelnek a török követ csábításaira, tehát párbeszédről nem beszélhetünk, csak párhuzamos monológokról. Mégis énekük egyes szakaszai felfoghatók válaszoknak.
Két külön erkölcsi értékrend jelenik meg, a török, és a magyar. A törökök úgy gondolják, hogy az apródok majd hálálkodva mennek ünnepelni, hisz ez lenne a normális azok után, hogy Ali megkegyelmezett nekik, nem ölte meg őket egyből. A magyarok viszont diadalmasak, mert nem alázkodtak meg. Tehát témája a hősies helytállás Szondi részéről, illetve a hazához való rendületlen hűség az apródok felől.