Bethlen Gábor
Iktári Bethlen Gábor (Marosillye, 1580 – Gyulafehérvár, 1629. november 15.) erdélyi fejedelem (1613–1629), I. Gábor néven megválasztott magyar király (1620–1621), a 17. századi magyar történelem egyik legjelentősebb személyisége. Pályafutása kezdetén híven szolgálta Báthory Zsigmondot, Székely Mózest, Bocskai Istvánt és Báthory Gábort, majd amikor ez utóbbi a Habsburgokkal akart szövetségre lépni, szembefordult vele, és magát választatta fejedelemnek. Uralkodása alatt megszilárdította Erdély helyzetét, az ország gazdasága és kulturális élete egyaránt fejlődésnek indult – ezt az időszakot gyakran „Erdély aranykora” néven említik.
Bethlen Gábor őseinek, a Neczpáli családnak Békés és Zaránd vármegyében voltak birtokai. A Bethlen család előnevét adó Temes vármegyei Iktárt[1] valószínűleg a 14. században szerezték. Bethlen Gábor azonos nevű nagyapja a mohácsi ütközetben hatszáz lándzsás vitézt vezetett, a csatavesztés utáni belviszályban Szapolyai Jánost támogatta Ferdinánd ellenében. Apja, Bethlen Farkas eleinte Ferdinánd híveként a török elleni harcokban szerzett hírnevet, majd János Zsigmond hívására Erdélybe települt, ahol országos főkapitány lett. Az 1575-ös kerelőszentpáli csatában Báthory István erdélyi fejedelem oldalán vett részt, az itt tanúsított érdemeiért 1576-ban nyerte a marosillyei uradalmat. Bethlen Gábor anyja, Lázár Druzsina gyergyószárhegyi székely lófő családból származott. Bethlen Farkas és Lázár Druzsina gyermekei közül Gáboron kívül csak az 1584-ben született István, a későbbi fejedelem, érte meg a felnőttkort.[2]

A két fiú az apa 1590-ben vagy 1592-ben bekövetkezett haláláig a marosillyei várkastélyban nevelkedett. Noha írni-olvasni megtanultak a szülői háznál, oktatásukban a gyakorlati és katonai tudnivalókra helyezték a hangsúlyt. Bethlen Farkas tervezte ugyan, hogy Gábort a kolozsvári jezsuita akadémiában taníttatja, erre azonban korai halála miatt nem került sor. Mivel Báthory Zsigmond a marosillyei birtokot elvette az árváktól, az özvegy fiaival Gyergyószárhegyre költözött bátyjához, Lázár Andráshoz. Az anya halála után a fiúkat Lázár András nevelte tovább; mivel katonai pályára szánta őket, művelődésükkel nem sokat törődött. Bethlen Gábor utóbb felemlegette, hogy latinra nem tanították; ezt később önerőből valamennyire pótolta.