I. Szulejmán oszmán szultán
A Törvényhozó (Kanunî) és a Nagy jelzőkkel illetett I. Szulejmán (oszmán-törökül سليمان, modern törökül Süleymān) (Trabzon, 1494. november 6. – Szigetvár, 1566. szeptember 6.[2]) apja, I. Szelim halálát (1520) követően, 26 évesen lett az Oszmán Birodalom szultánja, egyben az iszlám kalifája, ezzel az akkori világ egyik első számú vezetője.

A világhatalmi ambíciókat dédelgető ifjú uralkodó az európai hegemónia megszerzéséért kirobbant harcba bekapcsolódva, trónra lépését követően szinte azonnal közép-európai terjeszkedésbe kezdett, melynek végső, de soha meg nem valósult célja Bécs bevétele volt. A Perzsia elleni – Irak elfoglalásával végződő – keleti, és az európai keresztény hatalmakkal szembeni földközi-tengeri győzelmeit követően a szultán figyelme hűbérese, Szapolyai János halálakor (1540) újra Magyarország felé fordult, annak megszállása mellett döntött. E hódító hadjáratsorozat egyik utolsó epizódja, Szigetvár 1566. évi ostroma azonban nemcsak a védők, de az oszmán sereg vezéreként a helyszínen tartózkodó idős szultán számára is végzetesnek bizonyult, hiszen a vár bevétele előtti napon ő maga is életét vesztette. Halálának helyén eltemetett belső szervei fölé győztes alattvalói hamarosan türbét emeltek. Hitvese Hürrem szultána volt, aki Szulejmán uralkodásának második felére a birodalom egyik vezetőjévé és férje egyik legfőbb tanácsadójává vált.
Ifjúkora
Szulejmán valószínűleg 1494. november 6-án született a Fekete-tenger partján fekvő kis-ázsiai Trabzonban (Trapezunt). Apja a későbbi I. Szelim szultán, aki ekkor beglerbég (beylerbey) volt a Trabzoni vilajet élén. Anyja a tatár származású Ajse Hafsza szultána, I. Mengli Girájnak, az oszmán vazallus Krími Kánság uralkodójának lánya.[3] 1509-ben, tizenöt éves korában ő maga is kormányzói pozícióba került; nagyapja, II. Bajezid szultán a Krím-félsziget délkeleti partvidékén elhelyezkedő Kaffai szandzsák vezetőjévé nevezte ki. Az apja trónra lépését követő éveket Saruhani szandzsákbégként már a birodalom hatalmi centrumához, Isztambulhoz jóval közelebbi Maniszában töltötte. Itt kötött szoros barátságot későbbi bizalmasával, a rabszolga sorból származó Pargali Ibrahimmal.[4]

Trónra lépése, első hadjáratai
Amikor 1520-ban trónra lépett, apja politikájával ellentétben nyugatra fordította figyelmét, s I. Ferenc francia királlyal szövetségben a Habsburg-ház nagy hatalmának megtörését tűzte ki politikájának fő céljául. A franciák később a teljes európai fronton együttműködtek a törökökkel. 1543-ban például Esztergom ostromakor a törököket egy francia tüzéregység is segítette. A damaszkuszi beglerbég, Janbirdi al-Ghazali nem ismerte el Szulejmán uralkodását, ezért lázadást szított, melyet a helytartó Ferhat pasa is támogatott. 1521. január 27-én a lázadást leverték, al-Ghazalit pedig megölték. Helyére Ayas Mehmedet nevezték ki.

A többszöri pápai és más tiltás ellenére a törökök folyamatos ellátást kaptak a kor legmodernebb fegyvereiből, és az Oszmán Birodalomban is folyt fegyvergyártás, amelyet európai rabok, olasz és francia kalandor mesteremberek, és az inkvizíció üldözései elől főleg Spanyolországból menekülő zsidók segítettek. Amit a törökök nem tudtak pénzért megvenni vagy helyben legyártani, azt hadizsákmányként is megszerezhették.[5] Trónra lépését követően szinte azonnal, már 1521-ben a Habsburg-házzal szövetségben lévő, és európai hatalmi törekvéseinek útjában álló Magyarország ellen fordult; Szabács, Nándorfehérvár és Zimony elfoglalásával[6] utat nyitott az oszmán fegyvereknek és befolyásnak nyugat felé (magyar–török háború [1521–1526]).

1522-ben kiragadta Rodosz szigetét a johanniták kezéből (rodoszi hadjárat), és miután 1525-ben a győztes paviai csatát követően V. Károly Nyugat- és Közép-Európa ura lett, Szulejmán ismét megtámadta Magyarországot.