A magyar Ugaron
Ez a vers 1906-ban jelent meg az Új versek verseskötetben

A vers látomásszerű,cikluscímadó-vers, nemzetostorozó indulattal. A ciklusok közül a legtöbb vitát, a legtöbb ellenérzést váltotta ki. Ady a magyar történelem emelkedő korszakában olyan nemzetképet vázolt fel, olyan egyoldalúan lesújtó képet festett a hazáról, mely méltatlankodást váltott ki nemcsak ellenfelei, hanem költőtársai körében is. A magyar ugar szimbólum szerencsésen adja meg Ady magyarság-verseinek egyik uralkodó szólamát, a nemzeti önismeretből táplálkozó kritikus hazafiságot. Egy egész világképet rendített meg azokban, akik a hazáról csak az ünnepi ódák fennköltségével tudtak szólni.

A magyar Ugaron egységes költői képre épül. A vers látszólagos statikusságát oldja és feszültté teszi az értékszembesítés: a fent és a lent, a mozgás és mozdulatlanság, a csönd és a hang, a virág és a gaz, a múlt és a jelen ellentétpárja. A lírai én egyszerre szemlélődő és értékelő magatartása jelzi a jellegzetes adys magatartásviszonyt, az elhatárolódás és vállalás kettősségét.
Az Ugar jelképet Ady Széchenyitől kölcsönzi, akinél a parlag, a megműveletlen föld az elmaradottság kifejezője. Stilisztikai szempontból valójában egy metonímiát emel inkább allegóriává, mint többértelmű szimbólummá. A ciklus gondolati-tartalmi egységét az Ugar szinonimái adják (magyar mező, magyar róna, magyar puszta, Tisza-part, Hortobágy); eszerint Magyarország az elmaradottság színtere, a tehetségek temetője, az értékek pusztítója, a reménytelenség és kilátástalanság földje.