Bodokon indul, méghozzá egy hatalmas árvízzel, ami rengeteg tárgyat elvitt, és ezek közt volt Baló Ágnes hozománya (ami egy tulipános ládában volt) és Ágnes húgának a báránykája. Leírja a novella ahogy sodródik a Cukri (mert így hívja a bárányt) egyre messzebb, faluból faluba a ládával együtt. Miután vége lett az árnak azt sem tudták hol keressék az elveszett tulajdonukat. Egyszer a Baló lányok édesapja indult neki hogy megkeresse lányai elveszett tulajdonát, de nem jár sikerrel. Ágnes ezután úgy dönt hogy ő is megpróbálja a kutatást, és csak akkor hagyja abba amikor az egészsége megromlik a sok kudarc között.
Egy napon négy férfi áll a templom előtt és azt beszélik meg hogy mitévők legyenek a tetővel kapcsolatban, ugyanis az beázik, amikor Ágnes odasúg a húgának "Nézd, Boriskám! Nézd meg jól azt a hosszú hajú magas embert, az vitte el Cukrit" , mire a kislány megszólítja a Sós Pál nevű palóc urat: "Bácsi! Adja vissza a bárányomat!". A nagy embert pedig csak annyit mond hogy nem tud semmilyen bárányról. Ezzel ellentétben a bíró utal arra hogy a férfi hazudik, mire az esküdni emeli kezét, de ez a mozdulat azt eredményezi hogy lecsússzon a Pál úr válláról az új ködmöne a földre. A Boriska rögtön odaszökken a leesett ködmönhöz, mert meglátta a Cukri ismertetőjelét, a két sötét foltot a hátán. A kislány keservesen sírva búcsúsztatta el kiskedvencét.