A kun nép valamikor a 7. és 10. század közt még a távoli Kína vidékein, az Amúr és a Sárga folyók közt élt. Külső megjelenésük és genetikájuk azonban eltért a kínaiakétól, sőt a tőlük nyugatra hatalmas népességet alkotó türk népekétől is. Erre utal az, hogy népnevük az ótörök koman vagy kuman szavakkal kifejezve „fakót” vagy „halvány sárgát” jelent. Középkori latin nevük a Cumanus pedig feltehetően ezen az ótörök elnevezésből eredhetett. Nagyjából 1000 körül a kunokat megtámadták a kitajok, így törzseik nyugat felé kezdtek vándorolni. A vándorlás során két másik közép-ázsiai néppel egyesültek és egy erős törzsszövetséget hoztak létre, melynek neve: kipcsak-ujgur-kun törzsszövetség lett. A három népből álló hatalmas létszámú erős összefogás hódításba kezdett. Dolgukat megkönnyítette, hogy éppen megjelenésük előtt omlott össze a Kazár Birodalom az orosz fejedelmek - elsősorban Szvjatoszlav kijevi uralkodó - támadása miatt, és így csupán az úzokat, illetve besenyőket kellett kiszorítaniuk. A kunok vezette szövetség tehát 1040 körül átvette a sztyeppe feletti uralmat, és Kínától Európáig terjedően 180 évre irányítása alá vette Ázsia jelentős részét (az úgynevezett sztyeppei folyosót).