A kétségbeesett, meghurcolt, jövőjét kilátástalannak látó költő önmaga, sorsa fölé képes emelkedni, azonosulni tud az örök természet változatlan rendjével. Felfogja az illatos rét, a szénaszag, a szikra csillagok, a parázs hold vigaszát, megérti a „sok hű kis barát” lelkendező üzenetét: „hogy csak szép a világ”. Ez az üzenet indítja meg az emlékezés folyamatát. A csodálkozó felfedezés (a sorscsapások ellenére mégis szép a világ) hatására kezdi összegyűjteni mindazt, ami öröm volt valaha. A tücsökzene kiragadja a jelen gondjaiból, és áthelyezi az emlékekben megszépült, vigasztaló múltba. A 2. vers ­ Síppal, hegedűvel­ „nagyon tömör zenéjű munka”. Az éji csendben felfrissülő tücsökmuzsika hangzásbeli jellegzetességét festi az ű és í hangok halmozása. S az egyre áradó, sűrűsödő vidám zene úgy elvarázsolja, úgy magával ragadja a tücsköket hallgató költőt, hogy kiszakadva a valóságból lelke megtelik zenével: versírásra ösztönző ihlettel.