Mennyire röviden szeretnéd, mert az 1. WW nagy téma?

Az első világháború vagy I. világháború (a második világháború előtt egyszerűen csak világháború, „nagy háború” vagy „a háború, amely véget vet minden háborúnak”)[2] néven illetett háború egy 1914 és 1918 között, négy éven át tartó, Európából induló globális háború volt, amely összesen több mint 10 millió ember halálát okozta, és amely öldöklő küzdelem a korabeli gyarmati- és érdekeltségrendszer újrafelosztásával végződött.

A háború közvetlen ürügye a szarajevói merénylet volt, de kitörésének valós okairól ma is vitatkoznak még a történészek. A hadi események a Szerbia elleni osztrák–magyar hadüzenettel kezdődtek meg. „Mindent meggondoltam, mindent megfontoltam” – mondta I. Ferenc József császár. Bár több hadviselő nemzet katonai vezetése meg volt győződve arról, hogy gyors offenzívával legyőzheti ellenfeleit, és fél év alatt („Mire a falevelek lehullanak, otthon lesztek, szeretteitek körében” – mondta II. Vilmos) véget érhetnek a hadmozdulatok, a háború végül négyévnyi véres küzdelembe torkollott.

E világháborúban a központi és az antanthatalmak álltak egymással szemben. Kezdetben javarészt a központi hatalmak (az Osztrák–Magyar Monarchia, Németország, az Oszmán Birodalom és Bulgária) győzedelmeskedtek a csatákban, de pár hónappal a háború kirobbanása után kialakult az úgynevezett álló- vagy állásháború. A frontvonalak alig változtak; ez a megváltozott harcmodor többek között az új fegyverzeti eszközöknek volt köszönhető. Ilyenek voltak például a géppuska, a kézigránát, az aknavető és a gyorstüzelő ágyú. A világháború alatt vetették be harci alkalmazásra először a repülőgépet, a harckocsit és a harci gázt.

A háború alatt meggyengült Oroszországban közben forradalom döntötte meg a cári hatalmat, a háború végére pedig az Osztrák–Magyar Monarchia is szétesett, valamint a német területszerzési illúziója is szertefoszlott. A győztes hatalmak által diktált, háborút lezáró békerendszeren alapuló új társadalmi, politikai és hatalmi viszonyok egyensúlytalanságai vezettek jórészt az alig két évtizeddel később kitört második világháborúhoz.

Az 1914–1945 közötti időszakot egyesek a második harmincéves háború időszakának nevezik. 1946-ban Charles de Gaulle például így nyilatkozott: „A mi győzelmünkkel végződött harmincéves háború drámája számos váratlan eseményt foglalt magában”.[3] Erről a teóriáról írt Sigmund Neumann könyvében,[4][5] szerinte az első harmincéves háborúhoz hasonlóan a 20. század eleji nagy háború is több kisebb konfliktus eredménye.

Nem volt még háború, amelybe oly nagy örömmel rohant volna bele Európa, mint az I. világháborúba. Minden résztvevő azt gondolta, hogy rövid lesz, és ő fog győzni. „Karácsonyra itthon leszünk!” – ebben mindenki biztos volt.
Az okokat ismerjük: az európai nagyhatalmi egyensúly felbomlása, a franciák reváns iránti vágya, a gyarmati versengés, a két szövetségi rendszer ellentétei és a Balkán megoldatlan problémái már régen érlelték az összecsapást. Európa jó ideje készült erre a háborúra, csak az ürügyre vártak.
Leginkább Németország várta a háborút. Az ő tarsolyukban már ott volt a Schlieffen-terv (slíffen terv). Villámgyorsan lerohanják a nyugati fronton Franciaországot, aztán következnek az oroszok, és már győztek is – nagyjából ez volt a terv lényege.
1914 nyarán az ürügy is megérkezett: június 28-án Szarajevóban egy szerb anarchista megölte Ferenc Ferdinándot, a Habsburg trónörököst és a feleségét. Német nyomásra az Osztrák–Magyar Monarchia egy hónap múlva hadüzenetet küldött Szerbiának. Néhány héten belül a két szövetségi rendszer országai már hadban álltak egymással, és nagy erőkkel mozgósították a csapataikat.
A színpad tehát készen állt. Németország és a Monarchia háborús szövetségét központi hatalmaknak nevezték, velük szemben pedig összecsapásra várva ott álltak a hármas antant országai, Nagy-Britannia, Franciaország és Oroszország.
A németek az előzetes tervek alapján a semleges Belgiumon keresztül gyorsan törtek előre a nyugati fronton, de a brit–francia csapatok megállították őket a Marne (márn) folyó vonalánál. Ráadásul keleten az oroszok a vártnál gyorsabban vonultak fel, és a központi hatalmak kétfrontos háborúra kényszerültek. A keleti fronton a német Hindenburg tábornok állította meg az orosz előrenyomulást Tannenbergnél, majd a Mazuri-tavaknál, és itt is megmerevedtek a frontvonalak.
A villámháború elképzelése szertefoszlott, a nyugati és a keleti fronton is állóháború bontakozott ki. A lövészárkok és a szögesdrót-rendszerek tökéletes eszközei lettek a védekezésnek, áttörni őket szinte lehetetlen volt. Ha egyik vagy másik vezérkar mégis megindított egy ilyen áttörést, már előre elkönyvelhette az óriási emberveszteségeket, a siker biztos tudata nélkül.
1914 októberében Törökország is csatlakozott a központi hatalmakhoz, ezzel a harcok Európa határain túlra is kiterjedtek.
1915 májusában Olaszország is belépett a háborúba az antant oldalán, ezzel megnyílt az olasz front. Velük szemben a Monarchia csapatai, azon belül is főleg magyar egységek harcoltak, akik az Isonzó folyónál megállították az olaszokat, majd itt is állóháború alakult ki.
Az 1915 októberében hadba lépő Bulgária segítsége kellett viszont az Osztrák–Magyar Monarchiának ahhoz, hogy végre legyőzze Szerbiát.
1916 elején a harcok újult erővel folytatódtak. Verdun (verdön) erődjét a németek hosszú hónapok alatt sem tudták bevenni, és összesen több mint egymillió katona maradt a harctéren. Nem véletlenül nevezi a történelem ezt a hadieseményt verduni vérszivattyúnak.
1916 nyarán a keleti fronton az orosz Bruszilov tábornok vezetett ellentámadást a központi hatalmak ellen, többek között azzal a céllal, hogy tehermenetesítse a szövetségeseit. A kezdeti sikereit azonban nem tudta érvényesíteni, annyit viszont sikerült elérnie, hogy a németek haderőt csoportosítsanak át a nyugati frontról. Pedig ott nagy szükség lett volna rájuk a verduni küzdelmeknél.
Szerbia veresége után az antant meggyőzte Romániát, hogy csatlakozzon hozzá, azzal az ígérettel, hogy győzelem esetén a románoknak juttatja Erdélyt más magyar területekkel együtt. Ez megtette a hatását, a román hadsereg megtámadta Magyarországot. A Monarchia csapatai azonban visszaverték a támadást, sőt bevonultak Bukarestbe is.
A háború legnagyobb tengeri csatáját is az 1916-os év hozta. Az angol és a német hadiflotta hajói Jütland partjainál ütköztek meg, de itt sem tudtak döntő győzelmet kicsikarni, a küzdelem kiegyenlített volt.
1916 novemberében, 86 éves korában meghalt Ferenc József, a Monarchia uralkodója. Helyére IV. Károly került, aki trónra lépése után a háborúból való kilépést szorgalmazta, de az antant a békejavaslatot elutasította. A német békeajánlatra is hasonló volt a válasz. A franciák és az angolok ekkorra már – az amerikai hadba lépés küszöbén – kezdték biztosra venni a győzelmüket. Az ellenféltől csak a teljes megadás volt számukra elfogadható.
Az elhúzódó háború igen nagy terhet jelentett a hátországok számára is. A frontokon harcoló csapatok ellátása egyre nehezebbé vált. Megjelent a jegyrendszer, a nyomor, az éhezés. A boldog békeidők álomszerű messzeségnek tűntek. Mindenki a háború végét várta már, de az még messze volt.
Nem egy oldal, szedd ki belőle a lényeget.