Többnyire a mezofil erdőövek irtása és kaszálása nyomán kialakult rétek, valamint az árterek feltöltődési zónáiban lévő eredeti réttársulások sorolhatók ide. Ezekben a faji összetétel a térben lassan, fokozatosan, általában a lejtéssel, illetve a talajvízszinttel kapcsolatosan változik. Lápok, mocsarak közelében a nedvesebb, gyakran pangó vizes termőhelyeken a magasabb talajvízszinthez kapcsolódó társulások (pl. kiszáradó láprétek, mocsárrétek) alakulnak ki. Ezektől távolabb, magasabb térszíneken, alacsonyabb talajvízszint mellett mezofil hegyi rétekkel, kaszálókkal (pl. franciaperje-rétek, aranyzabrétek) találkozunk.

A faji összetételben az eredeti, természetes körülményeket jelző fajok mellett jelentékeny a zavarástűrő növények, olykor a taposást és legelést is elviselő gyom jellegű fajok szerepe. E színes virágokban gazdag rétek és kaszálók jellemző fajai a fehér tippan (Agrostis stolonifera), a réti ecsetpázsit (Alopecurus pratensis), a francia perje (Arrhenatherum elatius), a százszorszép (Bellis perennis), a terebélyes harangvirág (Campanula patula), a réti imola (Centaurea jacea), a cincor (Cynosurus cristatus), a csomós ebír (Dactylis glomerata), a gyepes sédbúza (Deschampsia caespitosa), a réti és a nádképű csenkesz (Festuca pratensis, F. arundinacea), a réti és a sovány perje (Poa pratensis, P. trivialis), a szibériai és a réti margitvirág (Leucanthemum irkutianum, L. vulgare), az őszi oroszlánfog (Leontodon autumnale), a kakukkszegfű (Lychnis flos-cuculi), a pénzlevelű lizinka (Lysimachia nummularia), a réti és a kúszó boglárka (Ranunculus acris, R. repens) és a csörgő kakascímer (Rhinanthus minor), a réti és a korcs here (Trifolium pratense, T. hybridum).

A Molinio-Arrhenatheretea fajkészlete többféle termőhely növényeiből áll össze. Részt vesznek benne természetesen erdei és erdőszegély-növények, továbbá természetes fátlan termőhelyekről, pl. törmeléklejtőkről, ősgyepekről, mocsárrétekről származó fajok, amelyeknek közös tulajdonsága, hogy valamennyien fénykedvelő, heliofil szervezetek. A társulások állapotát legtöbb esetben és a legtartósabban a hagyományos kaszálás tartja fenn, amely nem tömöríti a talajt, és lehetőséget nyújt a növények generatív szaporodására is. Így fennmaradhat a rétek populációgenetikai, társulási diverzitása. Az erősebb zavarási módok (taposás, legeltetés, melioráció címen végzett trágyázás, felülvetés) közül a legkevésbé káros az ésszerű legelőgazdálkodás. Ebben az esetben lényeges különbséget jelenthet a legelő állat minősége. A ló- és szarvasmarhatartás kevésbé rontja le a rétek állapotát, mint a juh- vagy kecsketenyésztés, bár a legeltetés mindenképpen megbontja a rét tápanyag-egyensúlyát, ami a rétek természetes diverzitásának csökkenésére, faji összetételének, fiziognómiájának leromlásához és az egész tájkép értékvesztéséhez vezet. Tehát e rétek életének alapvető feltétele a kellően üde, nedves talaj, a zavartalan és szennyezéstől mentes környezet, illetve a kaszálás mint használati mód fenntartása. Taposás, legeltetés, feltörés, kiszárítás, trágyázás, felülvetés mind-mind degradációhoz és gazdasági értékvesztéshez is vezet.