Nézem.

Vonzó természetleírás és keserű társadalombírálat egyben. Ez a költemény érzelmes tájrajzként szerepelt abban a Zöld kódexben, amelybe Csokonai diákkorában írott feladat-verseit leírta. Később ezeket a szövegeket élményeinek, gondolkodásának megfelelően átalakította, így születtek nagy versei. Az első részben kifelé figyel Csokonai és amit lát, az egyszerre haldokló, szomorú és mosolygó, biztató. A második részben aztán befelé fordul a költő, a külvilágot magára vonatkoztatja, menekül a természetbe (természetjog elve). A vers harmadik részében, az estve megállított, lélekvándorlásos pillanatában sikerül Csokonainak megfeledkeznie az időről. S ekkor fölcsendül az aggodalom, a szorongás hangja: a jóleső, örömteli szomorúságot elrebbenti a setét éj egyértelműen komor és rideg szárnya.

Csokonai ragaszkodik ehhez az időtlen esti nyugalomhoz, mert ez lehetne egyetlen része a világban. Amikor aztán elillanni látja, kitör belőle a szenvedélyes indoklás, megmagyarázza az esti nyugalom különleges értékét. A bódult emberi társadalommal szemben az estve szépsége nem egy a többi emberi öröm között, hanem egyetlen. A hosszabb, negyedik rész elmélkedő-érvelő, kevés benne a kép, sűrűn használ fogalmakat és követi Rousseau emberek közti egyenlőtlenségről szóló értekezésének gondolatait. Követi, de eredeti módon, a maga hangján. Barokk stílusjegyek mellett fellelhetők felvilágosult elemek: a lírai én a nép érdekeit képviseli, szemben az uralkodó önkényes viselkedésével. A civilizációval (nagyvilági élet) szembeállítja a természetet. Filozofikus költemény néha ironikus hanggal, játékos alliterációkkal. A társadalom elszakadt a természettől és gonosszá válik.

Rousseau rámutat a magántulajdon káros hatására, elítéli az osztálytársadalmat. A vers gondolati és érzelmi töltése egymástól elválaszthatatlan. Az estve befejező része a gondolati anyaggal közvetlenül is súlyosodva tér vissza az egyetlen menedékhez, a természethez. A vers felépítése a természeti és társadalmi törvény összevetésén alapul. Ez jellegzetesen felvilágosodott, klasszicista vonás. Tehát a természet jó, a társadalom rossz.

A megoldás ezért a természetbe való menekülés. A szegény ember egyetlen vigasza, a természet, nem adható árendába.

(Ez az estve című költeményének az elemzése volt)

Konstancinápoly
Voltaire egyházellenességét, gúnyosságát és optimista racionalizmusát visszhangozza.
Téma: Az elképzelt kelet színpompás leírása valláskritikába vált át, megszólal a felvilágosodás győzelmébe vetett hit.

1.rész: PICTURA
A vers első, pictura (=leíró) részében a rendezőelv térbeli:
Távolról, a tenger felől közelít a városhoz-utcák forgataga-belső, intim térre vezet: szultán háremébe. Végül a zárt térből újból a szabadba jutunk, a roppant templomok, mecsetek közé.

2.rész: SENTENCIA
A hangnem is változatos: ámulatot sugalló, bizalmas, a csintalan érzékiség pajzán hangvétele- csodálkozó.
A sentencia (=elmélkedő) részben a rendezőelv időbeli: jelen-múlt-jelen-jövő.
A templomok bemutatása filozófiai általánosításba vált át, ostorozza a vallási fanatizmust, majd felidézi az eszményített múltat, a rousseaui ősállapotot. Az emberi társadalom megromlásának következménye a vallások megjelenése, bigottság. A vallási bigottság elemberteleníti, nyomorúságossá teszi az emberi életet. Itt nem csupán a mohamedán vallás kapcsán beszélünk elvakultságról, hanem a ker. vallás esetén is (erre bizonyíték a pénteki böjt és a harangok említése).

3.rész
Jövendölés (boldogító látomás), a természet “örök törvényének” uralmával megvalósulhat a minden embert egységbe tömörítő testvériség eszménye.

(Ez pedig a Konstancinápoly)