A holokauszt hatmillió zsidó szisztematikus, államilag megtervezett és irányított üldöztetése és megsemmisítése volt, amelyet a náci rezsim és szövetségesei hajtottak végre. Maga a kifejezés görög eredetű, és jelentése „teljesen elégő áldozat”. Az 1933 januárjában Németországban hatalomra kerülő nácik azt hirdették, hogy a németek „fajilag felsőbbrendűek”, míg az „alsóbbrendű” zsidók olyan idegenek, akik fenyegetést jelentenek az úgynevezett germán faji közösség számára.

A holokauszt időszakában a német hatóságok a zsidókon kívül más, "fajilag alsóbbrendűnek” tekintett csoportokkal szemben is felléptek: ide tartoztak a romák (cigányok), a fogyatékkal élők, valamint bizonyos szláv népek (például a lengyelek, az oroszok és mások). Ugyanakkor politikai, ideológiai és életmódbeli alapon is üldöztek embereket, például a kommunistákat, a szocialistákat, Jehova tanúit és a homoszexuálisokat.

MI VOLT A HOLOKAUSZT?

1933-ban Európa zsidó lakossága több mint kilencmillió főt számlált. A legtöbb európai zsidó olyan országban élt, amelyet Németország megszállt a II. világháború során, vagy amelyben jelentős befolyásra tett szert. 1945-re a németek és szövetségeseik az európai zsidóság közel kétharmadát irtották ki a zsidóság megsemmisítésére irányuló célkitűzés, a „végső megoldás” keretében.

A náci rasszizmus legfőbb áldozatai a Németországot fenyegető elsődleges veszélyként számon tartott zsidók voltak, ugyanakkor a nácik rajtuk kívül mintegy 200 000 romával (cigánnyal), és legalább 200 000, mentális vagy fizikai fogyatékossága miatt intézetben élő némettel végeztek, utóbbiakkal az úgynevezett eutanáziaprogram részeként.

Ahogy a náci rezsim Európa egyre nagyobb részét hajtotta a hatalma alá, a németek és kollaboránsaik több milliónyi más áldozatot is megöltek. 2–3 millió szovjet hadifogoly halt meg a kivégzések, éhezés, betegségek, az ellátás hiánya vagy a kegyetlen bánásmód miatt. A németek megöltek nem zsidó lengyel értelmiségieket is, valamint több millió lengyel és szovjet állampolgárt deportáltak munkaszolgálatra Németországba vagy a megszállt lengyel területekre. Ezeken a helyeken a kényszermunkásoknak nyomorúságos körülmények között kellett dolgozniuk, amelynek következében sokan meghaltak.

A náci rezsim hatalomra jutásának pillanatától kezdve üldözte a homoszexuálisokat és azokat, akiknek a viselkedése nem felelt meg az előírt társadalmi normáknak. A német rendőri hatóságok üldöztetésének több ezer politikai ellenfél (köztük kommunisták, szocialisták és szakszervezeti tagok) és vallásos kisebbség (például Jehova tanúi) esett áldozatul. Sokan közülük a bebörtönzés és a bántalmazások miatt vesztették életüket.



A náci uralom korai éveiben a nemzetiszocialista kormány koncentrációs táborokat hozott létre valós és vélt politikai és ideológiai ellenfelei elzárására. A háború kitörése előtti években az SS és a rendőrség egyre több zsidót, romát és az etnikai és faji üldöztetés más áldozatait zárta ezekbe a táborokba.

A zsidó népesség egybegyűjtése és megfigyelése, valamint későbbi deportálásának megkönnyítése érdekében a németek és kollaboránsaik gettókat, tranzittáborokat és kényszermunkatáborokat hoztak létre a háború évei alatt. A németek nem zsidók számára is kialakítottak kényszermunkatáborokat az úgynevezett Nagynémet Birodalomban és a németek által megszállt területeken, azzal a céllal, hogy kihasználják az ingyenes munkaerőt.

A Szovjetunió 1941-es lerohanása után a német frontvonalak mögött haladó mozgó kivégzőosztagok (Einsatzgruppen), később pedig a közrendészet tagjaiból szervezett militarizált zászlóaljak hajtották végre a zsidók, a romák, valamint a szovjet állam és a kommunista párt tisztviselőinek tömeges lemészárlását. A Wehrmacht és a Waffen SS egységei által támogatott német SS- és rendőri alakulatok több mint egymillió zsidó és több százezer nem zsidó férfit, asszonyt és gyermeket öltek meg.

1941 és 1944 között a náci német hatóságok mind Németországból, mind a megszállt országok, valamint a németekkel szövetséges tengelyhatalmak területéről több millió zsidót hurcoltak gettókba és haláltáborokba, ahol külön erre a célra tervezett gázkamrákban ölték meg őket.



A háború utolsó hónapjaiban az SS-őrök a táborok lakóit vasúton vagy „halálmeneteknek” hívott erőltetett menetben Németország belseje felé irányították, nehogy a szövetségesek túl sok foglyot szabadítsanak fel. Ahogy a szövetséges csapatok a Németország ellen indított offenzívák sorozatával egyre beljebb hatoltak Európába, elérték a koncentrációs táborokat, és felszabadították az ott maradt, illetve a táborok közötti menetelésre kényszerített foglyokat. Ezek a menetek egészen 1945. május 7-ig nem álltak le, amikor a német fegyveres erők feltétel nélkül megadták magukat a szövetségeseknek. A nyugati szövetségesek számára a II. világháború Európában hivatalosan a következő napon, május 8-án ért véget, míg a szovjet erők 1945. május 9-ét tették meg a hivatalos „győzelem napjává”.

A holokauszt utóhatásaként sok túlélő a szövetséges hatalmak által működtetett menekülttáborokba költözött. 1948 és 1951 között közel 700 000 zsidó emigrált Izraelbe, köztük 136 000 európai otthontalan zsidó. Mások az Egyesült Államokba vagy más országokba emigráltak. Az utolsó menekülttábor 1957-ben zárt be. A holokauszt során elkövetett bűntettek hatalmas veszteségeket okoztak a legtöbb európai zsidó közösségben, a megszállt Kelet-Európa területén pedig több száz zsidó közösséget végleg megsemmisítettek.