Mivel számítani kellett újabb tatár támadásokra, IV. Béla gyökeresen változtatott a politikáján, és igyekezett megnyerni a nemeseket magának.
Lemondott a birtokok visszavételéről, sőt adományozott is azzal a feltétellel, hogy a birtokon jól védhető és a környékbelieknek menedéket biztosító kővárat építenek és a páncélos magánhadsereget szerveznek, amit a király is igénybe vehet, ha az országot támadás éri.
A tatárjárás jelentős pusztulást okozott a népességben, ezért az Alföld elnéptelenedett területeire visszahívta a kunokat (fiával a kun fejedelem lányát házasította össze), Erdélybe román, a Felvidékre cseh és morva, a Dunántúlra pedig német hospeseket telepített. A betelepülő hospesek kedvezményeket kaptak, ami miatt a jobbágyok terhei is csökkeni kezdtek.
A városok közül többet szabad királyi várossá nevezett ki, ezeket kőfallal kellett körülvenni. Más városoknak is adott kiváltságokat (pl. szabad bíróválasztás, vámmentesség), ill. városokat alapított (pl. Buda, Szeged).
1267-es országgyűlésen megerősítette a szerviensek jogait, ekkortól nemesnek nevezik őket, a birtokadományok és várak építése miatt újra nagyon megerősödött előkelőket pedig báróknak nevezték. Mindez a familiaritás, ill. később a tartományúri rendszer kialakulását vonta maga után.

A tatárjárás jelentős népességcsökkenést, gazdasági és társadalmi feszültségeket okozott, de IV. Béla politikája sikeres volt (pl. külföldiek behívása), a növekedés dinamikus.