Az ókori és mai asszírok közötti rokonságról megoszlanak a vélemények. Az egyik felfogás szerint a mai asszírok az ókori asszírok közvetlen leszármazottjai. Mások vitatják a kontinuitást a két nép között, ezen értelmezés szerint asszírok megnevezéssel korszaktól függően két népre utalhatunk: egy ókori mezopotámiaira, mely az akkád nyelv egyik dialektusát beszélte, illetve egy keresztény kultúrájú maira, mely szír nyelvű, a Közel-Kelet északi régiójában él, és az ókori nép leszármazottjának vallja magát.

Komoróczy Géza nemzetközileg elismert ókor-kutató véleménye szerint kevés népnév van, amely olyan hosszú idő óta él folyamatosan, mint az asszíroké. A Merneptah és III. Ramszesz fáraók felirataiban az i. e. XIII/XII. században említett népek közül ma már csak Izrael eleven. A hellénesz háromezer éve, Homérosz és Hésziodosz óta a görögök – törzsek és városállamok fölötti – ön-megnevezése. A szanszkritból ismert árja szó országnévként csak Iránban jelent meg az i. sz. első évezredben, ebből származik Irán hagyományos perzsa neve: Érán. Ha ezeknek a régi ország- és népneveknek a kontinuitását nézzük, az asszír biztosan egyike a legrégibbeknek. S ma is van közösség, amely asszírnak nevezi magát, joggal: bizonyos értelemben kontinuus a történeti asszírokkal. Az asszír ma is használatos, élő népnév, egy a nemzetté alakulás felé haladó vagy legalábbis erre törekvő népcsoport neve. Kialakulásának, fennmaradásának története az ókori kelet évezredeitől máig ível.[1]