Lengyelországban a szocialista rendszerben is magánkézben maradt a földek nagy része. Többnyire néhány hektáros, alig gépesített, elmaradott kisparaszti gazdaságokban termelnek, ahol ilyen körülmények között nagyon alacsony termés átlagokat érnek el.

A hűvösebb, északi területeken rozst, takarmánynövényeket és burgonyát termesztenek. A lentermesztés hagyományai a történelmi múltba nyúlnak vissza. A tejtermelő szarvasmarha tartása a rét- és legelőgazdálkodáson alapul.

Az ország megművelt területeinek háromnegyed része szántóföld. A talajfajtáknak közepes a minősége. A kisparaszti gazdaságok általában korszerűtlenek. Az utóbbi a nyugati területeken bérleti alapon nyugvó farmergazdaságok létesültek. A hajdan fontos élelmiszer-exportáló ország mezőgazdasági termékekből évtizedek óta behozatalra szorul. A mezőgazdaság fejlődését a feldolgozóipar elmaradottsága is nehezíti. A műtrágyagyártás nem fedezi a szükségleteket, és a gépgyártás sem támogatja eléggé a termelést. A legnagyobb gond azonban a tőkehiány. A lengyel mezőgazdaság jövője attól függ, hogyan tud megfelelni az uniós elvárásoknak.

Lengyelország gazdasága átmeneti helyet foglal el Európa fejlettebb, és elmaradottabb régiói között. Ipara jelentős, de termékei a nyugati piacokon csak részben versenyképesek. Földrajzi helyzete miatt jelentős tranzitország lehetne, de közlekedési hálózata nem elég korszerű.

Iparát ma is nagy területi eltérések jellemzik.

A nagyvárosok, és környékük a legjelentősebb térségek. A jó megközelíthetőség, a szakképzett munkaerő, az átalakuló iparszerkezet, a fejlődő szolgáltatások vonzzák a külföldi tőkét.
A nyugati területek előnyösen használják ki Németországhoz közeli fekvésüket. Főleg ide áramlik a német befektetők pénze.
A hagyományos ipari térségek gazdaságtalan nehézipari ágazataikkal, súlyosan károsodott környezetükkel komoly, megoldásra váró feladatokat rónak az országra.
Az elmaradott térségek az ország északkeleti területei. Itt főleg a kisbirtokon alapuló mezőgazdaság jellemző, fejletlen infrastruktúrával. (Kivételt képeznek a nagy kikötővárosok.)

A gdański öböl partján elterülő Gdynia Lengyelország egyik legfontosabb kikötővárosa
Az ország ásványkincs-vagyona jelentős. Legfontosabb a Felső-Sziléziában található feketekőszén. Kitermelésben a világ élvonalában van és kivitelre is jut belőle. Barnakőszén a délnyugati területeken található. A villamos áramot a lelőhelyeken épült hőerőművekben állítják elő. Szénhidrogéneket, vasércet külföldről vásárol az ország. Színesfémércekből, kénből és kősóból exportál is.

Kohászata, bár hanyatlik, így is meghatározó súlyú, és Felső-Sziléziában tömörül. Központjai: Krakkó és Katowice.

Az ipar legfontosabb ágazata a gépgyártás. Sokoldalú, de elszórtan található az országban. A nehézgépgyártás – nyersanyagigénye miatt – a kohászati központokba, a műszer-, elektronikai és járműipar Varsóban, a hajógyártás a nagy kikötővárosokba jelentős.

A vegyipar hazai nyersanyagai a kőszén, a kősó és a kén. A legtöbb üzem az Oroszországból érkező kőolajvezetékek és folyók mellé települt.

A textilipar nagy hagyományokkal rendelkező könnyűipari ágazat. Szinte az ország minden részén megtalálható.