Második óraközben a pedellus jött be az ajtón, s azt kiáltotta:
- Nyilas Mihály!
Misi éppen a számtanpéldát csinálta, amit még sohasem hagyott óra előttre, csak most, s rettenetesen sietett vele, hogy addig készen legyen, míg a tanár úr bejön. Ijedten állott fel, s az egész nyüzsgő, lármázó osztályban mély csönd lett.
- Jöjjön az igazgatói irodába - mondta István, a tüdővészes pedellus, akinek egész uras formája volt, sokan tanárnak is nézték, de megtörten, s halkan járt, az arca rozsdavörös volt a tüdőkórtól, s a fiúk azt beszélték, hogy már régen meghalt volna, de fiatal feleséget vett s az fog előbb meghalni, de ha annak a halála után megint fiatal lányt vesz el, akkor ez megint éltetni fogja a saját haláláig. E miatt a hír miatt, amit különben nem hitt el, mert ő már odahaza hozzászokott, hogy a parasztok babonái csak ostoba fecsegések, mégis titokzatos alak volt Misi előtt ez az ember, s nagyon félt tőle. Most megdermedt a rémülettől, ahogy füzetet, tollat, tintát ott hagyva, sietve és sápadtan, s reszkető lábakkal ment a szolga után. Az osztályban tízszeresen felzúgott a zsivaj, s ő érezte, hogy most róla beszélnek.
Ahogy bement az igazgatói előszobába, ahol már egyszer egy kínos negyedórát töltött, újabb rémület csapott rá, mintha a halál kapuján lépett volna be.
A szolga mindjárt ment az igazgató úrhoz, s őt vitte magával, várni se kellett, s ez most még ijesztőbb volt.
Az igazgató úr deres, szürke szakállal ott ült az íróasztal felett, s valamit nézett. István alázatosan jelentette, hogy: «Nagytiszteletű igazgató úr, alássan kérem, Nyilas Mihály itt van.» Misi az igazgatót nézte, aki nem hagyta abba az olvasást, s nagy kerek pápaszem volt az orrán. Kis időre aztán, a csöndben annyira megcsillapodott, hogy körülpillantott s látta, hogy két ember van a szobában. Az egyik magas, sovány, szőke ember, úr, a másik pedig rendőr. Még eddig rendőrt sose látott közelről, csak a pályaudvaron és a városház előtt, de sose nézte meg, mert félt tőlük, hanem most ez a két ember erősen nézte őt, olyan kemény és szúrós szemmel, hogy ő iszonyodva kapta el a pillantását, s majd meghalt: Jézus isten, ezek őérte jöttek.
Most már az igazgatóra, mint megváltóra kezdett nézni, annak az arcától pedig nagyon félt, de most jólesett látni a szakállas, borzas arcot, oldalfelől viszont érezte, ahogy a testét, mint éles tűk járják keresztül a rendőrök nézései.
- Mija! - mordult fel egyszerre az igazgató. - Micsoda reskontót sikkasztottál te el!?...
Misi reszketni kezdett, kinyitotta a száját, s nem tudott szólani.
Az igazgató hátramozdította a székét, s elordította magát:
- Na hajjuk! Kivele! Ipse!... - Aztán keményen kirugott ököllel mutatott a szobában lévő rendőrökre. - Idejöttek ezek a tisztelt rendőrök. Vallatni! Nyomozni! Betörtek a kollégiumba, pandúrmódra! Mert nem szent ma már a törvénynek még a kollégium sem! Keresztül törik a falakat is!... Fegyverrel rontanak rám... Még keresztül is lőnének, ha ellentállanék...
A civil úr igen békítve s alázatosan mondta:
- Alázattal bocsánatot kérek nagytiszteletű igazgató úr, a tekintetes főkapitány úr alázattal bocsánatot kér a nagytiszteletű igazgató úrtól, hogy ne méltóztassék a mi megjelenésünket szigorúan venni...
- Hát hogy vegyem?! Kitüntetésnek?! Ez a kollégium megbecsülése?! - ordított az igazgató. - Tolvajok laknak itt? rablógyilkosok? hogy fegyverrel kell rátörni a Musák csarnokára, hogy az egész ifjúság lelkinyugalma fel legyen háborítva?! He?
- Alázattal kérem, a legújabb miniszteri rendelet, a belügyminiszter...
- Fütyülök a belügyminiszterre és fütyülök a külügyminiszterre és ha tudni akarják az urak, fütyülök Deák Ferencre és az egész kiegyezésükre!... Én itt: a kollégium autonómiája vagyok: s ahhoz ne nyúljanak!...
- Alázattal kérem tekintetes igazgató úr...
- Tőlem ne kérjen semmit! És engem ne provokáljon és engem ne hozzon ki a flegmámból!: két ekkora Góliátnak kell itt kardosan, csákósan betörni a Kollégium megszentelt termeibe, egy ilyen csöpp kis báránykáért... Nahát: itt van ez az ártatlanság: nézzék meg: akkora, mint egy kesztyű... Hát ezt akarják felfalni?... Ez a gyerek: tudják az urak: ki ez a gyerek?... Ez egy színjeles tanuló, ez a kollégium kitüntetettje, ez egy bentlakó!... egy bentlakódiák!... A becsületességnek, a megbízhatóságnak, a puritán nevelésnek egy díszpéldánya, aki előtt kalapot emelhetnek az urak:... hát most bemutattam az uraknak a vádlottat: ajánlom magam! - és intett, hogy elmehetnek.
De a rendőrök nem akartak mozdulni. A hókaképű meghökkenve kezdte újra.
- Alázattal kérem...
- Megmondtam már!... - Ordított rá az igazgató, felpattanva az asztaltól, kilépett a sarokból, mint egy várból és merészen, s elszántan nyomult elébük: - Megmondtam már, hogy éntőlem ne kérjenek semmit! Se alázattal, se alázat nélkül! Én tőlem élőszóval egy árva igét se kérjenek és ne kérdezzenek!... A Kollégium autonómiájában benne van, hogy: én tőlem a rendőrség csupán egyetlenegy formában kérdezhet valamit: írásban!... Vagy nem tudnak az urak írni?
- Az ügy sürgősségére való tekintettel...
- Semmi sürgősség... Vegye tudomásul, hogy ebben az életben semmi sem sürgős: csak a tisztesség!... De micsoda feleselés ez!... A Bach-huszárok sem mertek hozzányúlni a Kollégium autonómiájához!... Hozzányúltak a nemzet szabadságához, hozzányúltak a vallás szabadságához, hozzányúltak a tanítás szabadságához: de a Kollégium autonómiájához soha!... Tudja maga, ki volt az a Balogh Péter püspök?... Az a Balogh Péter Isten kegyelméből egy kisded lumen volt, de Isten irgalmából egy hatalmas karakter! Tudja maga, mikor a Kistemplomban összegyűltek 66-ban egyházkerületi gyűlésre az egyház vezető férfiai: akkor a város-kommendáns bécsi parancsra ágyúkat szegeztetett a templomnak, s aztán a fegyverrel és katonasággal körülvett templomba csendőrcsákósan belépett, s azt mondta: Megtiltom a gyűlés megtartását, őfelsége a császár nevében. Arra azt feleli Balogh Péter: Én pedig ezennel megnyitom a gyűlést, őfelsége az Isten nevében... És most rekomendálom magamat! Isten álgya!
Egy kézmozdulattal intett s hátatfordított a rendőröknek.
Azok pár pillanatig még ácsorogtak, akkor meggondolták magukat, s rideg köszönéssel elsompolyodtak.
Mikor elmentek, az öreg igazgató leült a székébe, s kiáltott:
- István!
A szolga bejött.
- Híjja be Gyéres tanár urat.
Pár perc múlva bejött a fiatal tanár.
- Parancsoljon igazgató úr.
Az igazgató kis ideig nem nézett rá, bele volt merülve az előtte lévő írásokba. Akkor hirtelen felnézett, borostás hangon dörmögte:
- Mondja csak professzor úr, ismeri ezt a deákot?
Gyéres ránézett Misire.
- Hogyne kérem, tanítványom a második osztályban.
- Micsoda reskontó históriája van ennek?
- Reskontó? - mondta csodálkozva Gyéres és fejét rázta. - Azt nem tudom.
- Nem tudja?! - mondta a vén baka fejét csóválva. - Hát kisfiam mondjál el mindent, mert a tanár úr nem tudja!
Erre Misi egyenesebbre állt, kissé körülnézett, úgy elszórakozott azon, ami az imént itt lefolyt, hogy elfelejtette a saját részességét.
- Igazgató úr, kérem szépen, - mondta, - én egy öreg vak úrnak mindennap felolvasok, egy óráig tíz krajcárért!...
- Igen? No, ez derék! - mondta az igazgató nagyot helyeselve. - Az három forint egy hónapra! Sok pénz! Nagy segítség a te szegény édesapádnak.
- És kérem szépen az öreg Pósalaky úr...
- Pósalaky? - kiáltott az igazgató, - a volt városi tanácsos?
- Igenis.
- Úgy! Nagyon jól van...
- Az öreg Pósalaky úr, kérem szépen, tegnap múlt két hete, vasárnap adott egy forintot, hogy tegyem meg a kislutrin amit álmodott.
- Amit álmodott?!
- Igen.
- Hejnye no... hát az ilyen vén szamár... megtéteti a lutrin amit álmodott?...
- Igen, mert a mosónéja megfejtette a számokat.
- Mosónéja! ördög vigye a vén füleseket! Mosónékkal áll össze vénségére álmot magyarázni!... Nyertél neki legalább egy szakajtó pénzt?
- Nem kérem szépen, - mondta dideregve Misi, aki elnevette magát ott fent az arcán, de lent a szíve körül halálosan reszketett, - én a budapestire tettem meg a számokat és brünnin húzták ki.
- Brünnin, - mordult fel az igazgató, - brünnin... Budapesti, brünni... Nyert, vagy nem nyert?!...
- Nem nyert.
- Nahát!... persze, hogy nem nyert!... Ostoba fráterek... - Evvel felállt, s egy papramorgós leckét tartott a babonáról.
- Pósalaky uram elvesztett egy pengőt és amiatt ez a szamár Kiss Mátyás (mindig tökfilkó volt), ez a mostani főkapitány két csendőrt küld ide nekem, két talpas pandúrt és felforgatná az egész kollégium autonómiáját... Eridj órára, micsoda óra van most?
- Számtan.
- Lódulj, ne lopd az időt...
Misi boldogan hátat fordított, s elfutott, még hallotta, ahogy az öreg úr azt mondta Gyéresnek:
- Egy ilyen vén tökfilkó miatt...