A Rákosi-korszak 1947-től egészen az 1956-os forradalomig volt jelen Magyarországon. Nevét vezetőjéről, a sztálinista gondolkodású Rákosi Mátyásról kapta. A rendszer terrorban, félelemben tartotta az embereket. Aki nem tetszését fejezte ki a Rákosi-korszakkal kapcsolatban, azt kivégezték, koncepciós perekkel bebörtönözték vagy Gulag táborokba deportálták őket. A Gulag tábor munkatábor volt, ahol az embereknek naponta 10-12 órán át nehéz fizikai munkát kellett végezniük. Többnyire a jómódú gazdákat szállították ide, mert a sztálinista nézet szerint ők szegényparasztokat kizsákmányolók és ezzel nincs helyük a társadalomban. Mivel ezek a gazdák élelmiszert biztosítottak a nép számára, így deportálásuk után a nép éhezett. A Rákosi-rendszerre jellemző volt még a vezető, Rákosi Mátyás személyi kultusza, az erőltetett kolhozosítás, valamint a nehézipar fejlesztése. Az emberek éhezése és az élemiszer hiány ennek is volt köszönhető, hogy diktatúra nem foglalkozott a mezőgazdasággal, helyette inkább a nehézipar fejlesztését hozták előtérbe.
A rendszer végül az 1956-os forradalommal ért véget, amikor Magyarországon győzött az emberek akarata. Innentől kezdve indult a Kádár-korszak, Kádár Jánossal az élen, ami az évek előrehaladtával fokozatosan enyhült.