Nos, érdemes visszafelé haladni.

A HCl-ról tudjuk, hogy erős sav, szinte teljesen disszociál vizes oldatban.

Az ecetsav már egy gyenge sav, nem teljesen disszociál oldatában, maradnak disszociálatlan ecetsav-molekulák is. De a karboxilcsoporton levő hidrogén viszonylag könnyen távozhat.

Az ecetsavat érdemes összehasonlítani a pl a butánsavval. A hosszabb szénlánc gyengíti a savi erősséget, nem túl elektronkedvelő az alkil lánc.

Összehasonlítva az ugyanolyan szénatomszámú de telítetlen funkciós csoporttal kapcsolódó karbonsavat, a kettős kötés jobb elektronkedvelő, mint az egyes kötés, ezért erősebb sav a buténsav, mint a butánsav.

A szénsavról tudjuk, hogy gyenge sav, mint `H_2CO_3` nem is nagyon fordul elő (`CO_2` és `H_2O`-ként van jelen). De vizes oldatában ott van a `HCO_3^-`-ion és `CO_3^(-2)`-ion.

A fenol kicsit erősebb savi jelleget mutat, mint a víz (aminek ismerjük is a disszociációs állandóját (`K_v` = `10^(-14)`). A delokalizált `pi` elektronfelhőnek is van kis elektronvonzó képessége, tapasztalható savasság a fenolnál, mint fenolát-ion van a rendszerben. Pl. NaOH-dal való reakciójakor nátrium-fenolát keletkezik. A gyűrű elszívja az elektront az oxigén felől, az OH-csoporton levő hidrogén könnyebben le tud szakadni, mint a nyílt láncú alkoholoknál.

A sor elejére még érdemes lett volna betenni egy telítetlen szénhidrogént, elé pedig telített szénhidrogént csak a teljesség kedvéért.

Az utóbbi kettőnél az OH-csoport nem hidroxidiont jelöl, hanem hidroxil-csoportot,.

Az alkoholok szinte egyáltalán nem disszociálnak vizes oldatban. Első közelítésben semlegesnek tekinthetjük, viszont alkálifémekkel (ez agresszív környezet) előállítható pl nátrium-etilát.

A savi disszociációs állandóból sok következtetést le tudunk vonni.